Mindazonáltal mindig megvédjük az alapvető szuverén akaraterőt. A szenvedély soha nem kényszerít bennünket arra, hogy teljesen beleegyezzünk a bűnbe. Ha a szenvedélymozgalom valóban olyan, hogy már nem tudjuk, mit csinálunk, vagy ha nem vagyunk igazán képesek az ellenállásra, akkor természetesen azt csináljuk, amit nem akarunk. De ebben az esetben nem vétkezünk, legalábbis nem a szó valódi értelmében. A hasonlat szellemében elmondható, hogy az utca keresztezte a királyt, internálta a palotájában, de nem kényszerítette a lelkiismeret elleni törvény aláírására.
Látjuk, hogy nem vagyunk teljesen tehetetlenek, és természetesen a szerző is így érzékeli. Az Istenhez való állandó imádság, a böjt és a bűnbánat lehetővé teszi. Nekünk, és nekem is ebben az énekben gyakran úgy tűnik, hogy ugyanaz a dolog megismétlődik körülötte, de Jézus erre a választ adja nekünk a lankadatlan barát példázatában: neki, amire szüksége van. ”(Lk 11: 8) A szavak mellett Jézus is meghív minket:„ Kérj, és megkapod! Keressen és megtalál! Kopogj, és megnyílnak előtted! ”(Lk 11: 9)

szent

Ehhez hozzá kell adni a türelmet, mert életemben gyakran látom, hogy hiányzik a türelem, szeretném, ha mindenem egyszerre lenne, és Isten tudja a legjobban, mikor válik az ember hasznára, ahogyan a Prédikátor fogalmaz: "Mindennek megvan a maga ideje". (Kaz 3, 1a)
Ezt a dalt a nagyböjt első hetének kedden éneklik, amikor még kedden is Szent emléke van. Keresztelő János. Két evangélista (Szent Márk és Szent Máté) azt írja Keresztelő Jánosról: "János teve hajruhát és bőrövet viselt az ágyéka körül." Lehet, hogy eltúlzott, de St. Köpenyt viselő János mintha bűnösségét fejezte volna ki, hogy szegény, és hogy a bűnbánat hangja él. Az Újszövetségben mintha a megtérés atyja lenne, amelyet hirdetett, de ami fontos, ő is élt.
Aztán van egy másik fontos szakasz, amelyet úgy érzékelek, hogy fontos számomra az életben, és hiányzik. Miután a szerző vallomást tett Isten előtt, hogy bűnös, és miután kijelentette, mit tett bűnös emberrel, jön a könnyek témája, amelyet az első dal is felvázolt.

Életemben azt látom, hogy bűnös vagyok, hogy itt és itt vétkeztem, és az ember egyfajta nyugtalanságot is érez az elkövetett bűntől, de valódi sajnálattal ez más. Legalábbis én így érzek iránta. Valakinek olyan ajándéka van, hogy fizikailag sírhat a bűne felett, de a lényeg a belső megbánás, a bűnök belső sírása, hogy az embert valóban bűnbánatra vezesse. Mert gyakran csak valami mechanikus. Tudomásul veszem, hogy a szerzővel együtt kellene felhívnom: nincsenek bűnbánati és érzelmi könnyeim. Te magad vagy a Megváltó, add nekem őket, mint Istent.
Ezt követi két trópus, akik Isten cselekedeteiről beszélnek, amelyekkel Isten szeretetet és törődést mutat az embernek. Íme, íme, én vagyok Isten, aki a pusztában egyszer népét adta népének a pusztában, mint eső, és vizet készített a sziklából, egyedülálló jobb kezével és erejével. Isten az élet egyetlen forrása.
Nézd, nézd, én Isten vagyok. Hallgasd meg, lelkem, az Úr, aki elhív téged és elhagyod magad az előző bűntől, félj előtte, mint a romlatlanok előtt, mint a bíró és Isten előtt. Isten keresi az embert, úgy hívja, mint az első bűn után a paradicsomban.

A szeretetnek ez a kifejezése állítólag egyfajta kihívást jelent számunkra, hogy válaszoljunk a szeretetre. Pál Szent Apostol a levélben azt is mondja: "Szeretünk, mert először szeretett minket" (1 Jn 4:19).
A bűnbánó kánonnak ez a második dala az egyik vers megismétlésével végződik, és észrevettem, hogy szinte minden dal ilyen ünnepélyesen, pozitívan fejeződik be: egyedülálló jogával és erejével. Összehasonlíthatnánk ezt a Szentírás jövendöléseivel, amelyek bár néha sok nehéz és szörnyű dolgot jósolnak, a következtetés mégis pozitív, egy bizonyos reményben végződik, mert Isten, bár megdorgálja népét, egy dologért teszi, azt akarja, hogy az ember elforduljon a bűntől. Isten iránti szeretetből cselekszik, és nem egyfajta számvetés.