• Főoldal
  • Az alkatrészek katalógusa
  • A projektről
  • Gyakran Ismételt Kérdések
  • Digitizer kézikönyv
  • Csatlakozz hozzánk
  • Projekt blog
  • Projekt megbeszélés


A SME Gold Fund a Szlovák Tudományos Akadémia Szlovák Irodalmi Intézetével együttműködésben jön létre



Az Arany Alap műveinek RSS-kimenete (További információk)

Ladislav Nádaši-Jégé:
Adam Shanghai

Tetszik neked ez a munka? Szavazzon rá, mivel már szavazott 464 olvasók

Egy hét múlva, reggel, Konôpka és Adam új ruhába öltözve Pohánekhoz mentek. Adam szíve soha nem volt nyugtalanabb, mint most, bár tudta, hogy új ruhája nagyon szépen passzol; örömmel simogatta őket és kivégezte őket.

A Hajdina-ház pincekapujából egy hosszú, szintén pinceszobába léptek, amelynek falát cukrászsüteményekkel függesztették fel. Két kis íves ív világította meg, amelyeket ólomkeretekbe ágyazott kis táblákkal üvegeztek. Egy hosszú, széles asztal húzódott a szoba hosszában, az ívektől a műhelyig vezető széles ajtóig az áruk kirakásához és megtekintéséhez. A boltív melletti asztal mögött egy öreg hajdina ült, nagy orrú szemüveggel és varrott. Konopkát Ádám arra tanította, hogy ne mondjon semmit, csak válaszoljon minden kérdésre, és ha találkoznak Betkával, hogy ne tudassa vele, csak akkor, ha bevallja neki.

Konôpka köszöntötte Pohánkát:

- Isten üdvözlete, Pohreaska Andreas mester!

- Uram, Isten meghallja - válaszolta a mester, homlokához nyomta a szemüvegét, és az álla lógott a rajongókra.

- Emlékszel rám? - kérdezte Konopka. Körülbelül négy hete találkoztunk este az "Arany ajakban".

- Emlékszem, emlékszem, hogyan nem - válaszolta fényesen a hajdina, reménykedve valami jó üzletben.

- Nos, emlékszel, hogy azt mondtad, hogy hozzak neked egy írástudót?

A hajdina csalódott a kereskedelem reményében, és az írnok ügye számára a legkellemetlenebb volt. Rögtön az a csalás után, másnap reggel úgy döntött, hogy nincs szüksége írástudóra; mert ilyen ajándékozó nélkül boldogulva folytatta vállalkozását. Az első napokban állandóan attól tartott, hogy az írnok a nyakába kerül; később megfeledkezett róla, és most már határozottan elkeseredett, hogy félelme céltalan. És hirtelen egy tégla sem esett a fejére! Élesen megrázta a fejét, és így szólt:

- Pisar? És milyen írnok? Nem tudok erről semmit!

Konópka elmosolyodott Pohánková zavaros arcán.

- Gyenge az emlékezeted, mester. A barátaid, akik velünk voltak, bizonyára jobban emlékeznek arra, hogy arra kértél, hogy hozzam neked a jelenlegi írástudót, és íme, itt van - mutatott Adamre, aki barátságos mosollyal bólintott a hajdina felé, bár ő jobban szerette volna neki, hogy megrázta hosszú állát.

A hajdina kiugrott a székletéből, és az asztalra dobta a varrott szőrmét és a poharakat a homlokáról.

- Nem emlékszem, és nincs szükségem ilyen szemetelőre a házban! Viszontlátásra!

Ez azt mutatta, hogy mindenre emlékezett, és viselkedésével csak megerősítette Konopkát szándékában - nem engedni.

- Ha nem emlékszel, megyünk, megyünk, de egyenesen a városházához, Hajdina mester. A Zsolnai hennából származó írnokot adtam neked, az Ön megrendelésére és számlájára, hogy kihozza Šimek, Janček és Cibuľka tanúságát. Egy másik helyet hagyott neked ott. Visszamegy, ha kifizeti az útját, és a második helyet szerzi meg. Működni fog, miért ne?

A hajdina rekedt hangon sikítani kezdett:

- Igen, de aki ezt hallotta, annyira kénytelen senkit a nyakamba akasztani, ilyen fiú?! Nem akarom őt, menjen a városházára; mert ott tanítanak, valahol akishiban!

Abban a pillanatban a szomszéd műhelyből egy fiú és egy nő hangos kiáltása hallatszott:

- Te gazember, bezárunk! Elfojtotta a tyúkot, a másodikat pedig te, senki, a gazember - na, na! ... - pofon esett.

A fiú ordított, még akkor is, ha megvágták, és ugró hangon lemondott:

- Nem én voltam, Števo bedobta a víztartályba, én csak vizet hoztam.

Konópka és Pohánek abbahagyták a kiabálást, és hallgatták, hogy mi történik. A hajdina hirtelen a műhely ajtajához lépett, és felhívta:

- Betka, Betka, ilyen sikoltozást csinálsz? Gyere ide.

Betka megfenyegette a fiút: - Várj, még egyszer fizetem neked! - és belépett az előszobába.

Ádám nagyon csalódott, amikor meglátta, mert nem felelt meg annak a képnek, amelyet a lelkében viselt róla; széles, nem túl tiszta kötényt viselt, az egész alakját eltakarta, és a fejét vörös sállal kötötték, amiből a hosszú végek megbarnultak. Dühös volt, és nem kapta meg az arcát.

Betka bejött, és feszülten nézett a férfiakra.

- Mit akarsz, apa?

- De ez - mutatott hüvelykujjával Ádámra - írnokként akar csatlakozni hozzánk. És miért vagyunk ilyen emberek? - mondta neki Pohanka abban, hogy Betka egyetért vele.

Betka Konopkára nézett, és önkéntelenül kivégezte kötényét és fejkendőjét. A zajos férfira nézve az arca felderült és a szeme csillogott.

- Ki akar lenni az írnok? - kérdezte sokkal barátságosabb hangon.

- Nos, ez itt, ez a kisfiú - mondta Hajdina, és Ádámot dörzsölte a kabátjánál.

Adam nem nézett túl kedvesen Betkára. Úgy tűnt, hogy a hegyeket, a bányákat részesíti előnyben. Sajnálta azt is, hogy Betka olyan barátságosan néz Konôpkára.

Betka néhány lépéssel közelebb lépett, így két lépésre állt Ádámtól. Egymás szemébe néztek, és hirtelen Adam érzései megváltoztak. - Szóval kedves, hé, de csinos! - remegett a szíve, akár ismerte, akár elfogadta. Kedvesen és könyörgően mosolygott.

Betka tudta Ádámról, hogy ő az a katona, aki segített nekik elkapni a lovat, de úgy tett, mintha nem ismerné fel. Olyan személy volt, akit minden kenőccsel festettek. Kérdezte:

- És nagyon jól tudsz írni?

- Jól ismeri - válaszolta Konôpka.

- Nézze meg, mi az írása - húztam elő a kabátjából a leírt papírt, és bemutattam a Hajdinának.

A hajdina figyelte, kezét az asztalra támasztva pislogott, mintha megértenék egymást. Betka élesen megfordult és az ajtóhoz lépett.

- Nos, vedd el nekem - mondta vállat vont.

- Ne is beszélj róla! Ugyanolyan őrült vagy, mint mindenki. Csak dobja el a pénzt. Tudod, hogy aki megveszi a feleslegeset, az eladja a rászorulókat. Egy szót sem. Viszontlátásra!

Betka megállt az ajtóban, hallgatott és nem vette le a tekintetét Ádámról; valóban szép szaháj volt, nem nőtt meg vagy gyertya.

- Nem érdekel, elmegyünk, de fizetem az utat és a helyvesztést - válaszolta határozottan Konôpka.

- Nem a világért! Hagyjál már! Ez a bandita! - kiáltott Hajdina.

- Tudod mit? Ingyen marad veled, csak addig, amíg másik helyet nem talál, te pedig csak ételt és lakást adsz neki. Leszállsz? - mondta Konôpka. - Kár, hogy nyújtózkodsz.

A hajdina határozatlanul nézett Betkára. Végül is csak félt a bíróságtól. Betka azt mondta:

- De hagyd itt. Nem tudja, hol eszik a húsz, ott marad érte, és a kamra még mindig megtalálható. És talán megúszod, mert tudod, hogy soha nincsenek számláid rendben, és ezért zavart az egész ház.

- Nos, nem érdekel, de ha van vele galiba, ki fogsz égni! - Pohánek végül leszállt, és arra gondolt, hogy Ádámnak reggeltől estig dolgozni kell valami ételért.

Ádám tehát Poháneknál maradt, Konôpka pedig visszament barátjához.

Kerülte a sáros embereket, és életében ritkán volt olyan szomorú, mint most. Most céltalan volt, elszakadt a legkedvesebb nőtől és barátjától, bár nem egyenlő vele. Otthagyták, egy szép haza eltűnt a szeméből és a hajóról. Visszatérni Klára asszonyhoz? Ezt egy elsöprő fájdalom első rohamában akarta, de ma már nem gondolt rá, teljesen lehetetlen dolog egész életét felforgatni.

Nagyszombatban várja, amíg lehetősége lesz távozni. Tudta, hogy Pashman érsek jön, akihez Bethlen nagy jezsuita, jezsuita, de Isten akarata szerint papot küldött. Konopka remélte, hogy elmehet vele Bethlenhez.


Ladislav Nádaši-Jégé

- a késő realizmus generációjának fontos regényírója, szerkesztő, irodalom teoretikus, orvos, nyelvszakértő További információ a szerzőről.

nádaši-jégé

Új könyvek, irodalmi hírek - közvetlenül a postaládájába küldjük. Heti három e-mail.