Amikor utoljára emlékszem, velem történt az óvodában. Egy délutáni gyakorlat részeként a tanárral a csúnya zöld szőnyegen hirtelen furcsa mozdulatokat éreztem a gyomromban. Mindenki a szőnyegre ragasztott négyzetén állt, és őszintén megismételte a tanár mozdulatait. - ismételgettem magam. Tudod: a nyakamon 4,5 évig szégyelltem, hogy kértem egy kisebbet, nem pedig egy nagyot. Csak akkor kaptam bátorságot, amikor a helyzet valóban kritikus volt, és maga a tanár is látta, hogy valami történik velem. A nő egyetértően bólintott, és a kis Holetz, kezével és lábával repülve, kígyóként repült ki az osztályteremből. Amit a fene nem akart: félig futás - félig ugrás Nem bírtam ki a forradalmi hagyományok szobájában. Kétségbeesetten néztem az ajtó melletti asztalra esztétikusan kirakott díszes matrjoska babákat, amelyek mellett piros hirdetőtábla lógott Július Fučík fehér polisztirolból faragott portréjával. Lépteim fokozatosan megálltak, a szemem elmosódott, a fejem szomorúan leesett, és a kapukat beraktam abba, amit adott.
