Három évvel a Radiohead-díjas Breathing Images című album óta Billy Barman újabb erős szakértővel érkezik az év szlovákiai felvételéhez. Az italkészítés során, amelyet ezúttal kevertek, nem kíméltek nosztalgikus gondolatokat az egyes időszakok átmenetiségéről, a karakteralakításokról vagy az elragadó gyermekkorról. Az italt aranykornak hívják, és elég gyorsan meg lehet inni.
A Time Time első kislemeze javasolta Billy a csapos részben visszatérnek ahhoz a stílushoz, amelyet korábban a Mando Diao, a Kaiser Chiefs és a Foals indie-rock együttesekhez hasonlítottak debütáló Night Riders (2010) megjelenése után. Az album második hírvivője, a Red Army kislemez azonban megmutatta, hogy ez is hangváltás lesz - bejelentik az új mixmaster elektronikus rezgéseit. Tomasa Lobbvalamint az LVGNC stúdióból és a Luvver együttesből, rejtélyt adva a mindenütt jelen lévő vörös szimbolikának. A tehetséges zenésznek és producernek még saját megkülönböztető jelölése is van az albumon, egyperces szám formájában, megkülönböztető néven Lobbarium, amely egyfajta "space" intrót képez a felvétel legprogresszívebb kompozíciója számára.
A zenekar értelmező puzzle-t ugratott a Vörös Hadsereg formájában már nyáron a Grape fesztiválon, Lousy Auber fotóssal együttműködve. A reptér környékén aszinkron koreográfiával ingázó, egyszínű ruhás táncosok, akiknek a fesztiválon való jelenléte a dal koncertpremierje során látványos előadással tetőzött, lebilincselőek és számos kérdést maguk mögött hagytak.
Személy szerint mindkét szingli kombinációján belül egyfajta absztrakt paradoxon jut eszembe az egyes életszakaszokról. A Vörös Hadsereg kapcsán az idősebb év valószínűleg automatikusan felidézi a normalizálási normák ideológiai terrorját, az akkori egységességet és konformitást. A korai kapitalizmus időszaka viszont az opportunista privatizátorokat részesítette előnyben, és ma például az egyre növekvő populista vonzalmak sikeresebb kiszűrése érdekében inkább az egészséges étrendre és a természetes kozmetikára összpontosítunk. Mindenki más és más időpontban old meg különböző problémákat. Mindezek között a csaposok kuporognak, és minden nevet adnak neki, mintha egy láthatatlan palást alatt lennének.
Tudjon mindent megörökíteni fiatalon
Azzal a kijelentéssel, hogy a központi szerzőpár Juraj Podmanický a Jozef Vrabel Bár expresszionisztikusan, de tömören írja le a jelent, nem lehet nem érteni egyet. Bár mindketten lassan, de biztosan korosztályhoz érkeznek (még apaként is), dalaik szövege mégis meggyőzi a fiatalokat arról, hogy megértik problémáikat és kihívásaikat, mintha még mindig ők lennének. "Hová tűnt fiatalságunk" - hallunk egy részletet egy klasszikus filmből az album fantáziadús intrében A világ legnagyobb hamutartója (1982) Marek Ťapák rendezőtől, aki kontextusba helyez minket.
Különösen Podmanický, aki a kezdeti évek után a "kettős csapatban" határozottan felvállalta a zenekar fő arcának szerepét, közvetlenségén alapuló különleges karizmával rendelkezik. Sajátos és hiteles módon képes a szimbolikával dolgozni, és összekapcsolni a mai valós idejű napirenddel. Olyan dolgok, amelyek egyszerűen benne vannak, olyan dolgok, amelyek a lehető legnagyobb szabadságra vágyó fiatal életének napi rutinjába tartoznak - pontosan az azonosulás szempontja tette legalább két generációt a csapos italoktól függővé.
Ugyanez a helyzet vonatkozik a legutóbb megjelent Show Pockets kislemezre is, az album egyetlen vokális vendégével Glebom. A klipben egy családi történet, táncösztönzők, tiltott gyümölcs, izgalom, szabadság, felelőtlenség és intuitív félelem egy szeretett ember iránt. Az a tematikus keverék, amellyel minden koncert- és bulikedvelő kapcsolatba került - a legvonzóbb az, ami a legjobban fájhat. És mindehhez egy fülbemászó, de nem tervezett refrén, amelytől a második meghallgatás után lehetetlen szabadulni.
A kritika legitim célpontja Gleb éles vágás formájában való megjelenése, valamint stílusának végén a második nem túl kreatív átmenet tekinthető ennek az együttműködésnek a kiaknázatlan potenciáljának. De annak ellenére, hogy dinamikusan nyikorog, és a rap mellbimbója úgy tűnik, hogy nem is ugyanaz a dal, mégis újabb szintet ad az elbeszélő oldalnak.
Noisecut gyönyörű borítója és repülő nyári dallamok
Más dalokból is hiányzik az egyedi csapos kézírása. Személyes kiemelésem a dal Vasárnapi leves megbánással. Szinte azonnal szimpatikus voltam velem, a szombaton telített telítős partit társító név első látására mosoly hallatszik az emberrel. A verbális játékipar összefonódik a gitár és a zongora akkordok lusta kombinációjával, így a közeledő dobkísérettel együtt fokozatosan és csodálatosan nyílt akkordokkal érettségizhet. Egy ostoba gitárszóló kissé feleslegesnek tűnik, de a "Mindig az utóbbit akarod, és mások is többet vonzanak" záróverssel, amely könnyen belefonódik a dalod repertoárjába, akár el is felejtheted.
Zimomriavka dolga a Svitá dal lassabb és rockosabb változata, eredetileg egy elektropop zenekartól Zajos. Gyönyörű az egyszerűségében, a nosztalgikusságában és az általános kontextusban is tragikusnak mondható - a Noisecutnak Beta Majerníková énekesnő halála után még nyolc évvel is van mit kínálnia, időtlenségének köszönhetően. Talán ennek a borítónak köszönhetően azok is felfedezik munkájának szépségét, akik előzetesen nem tudtak róla, vagy a Noisecutert igazságtalanul figyelmen kívül hagyták. Egyébként, ami a borítókat illeti, érdemes megemlíteni az album borítóján látható látványt is, amelyről a csoport udvari fotósa gondoskodott. Lousy Auber.
Hiányzik Jože éneke, csakúgy, mint a folklór hatása
Friss érintéssel érkezik a Nélkül a segítséged című könnyű dal, a nyári fesztiválok színpadára alkalmas dal tipikus példája - ha csak az idei évre került sor. A második repülés egy nyári sláger lehetőségével a Bernard, egy könnyű dal, mintha kilencvenedik talk show vagy sitcom kenetéből húzták volna a Step by Step stílusát, amely a pubertás emlékeit idéző szövegnek is szórakoztató lesz.
A Szellemek városa című dalban a "Balthazar" előre ásott basszussor élvezi, a Better Place to Play dal pedig különleges szobát sugároz. Hangzási szempontból ez az album utolsó darabja leginkább a Vetroplachra emlékeztet, kár, hogy ellentétben Képek lélegzése Vrabel szólóénekes hangja nem hallható az új felvétel egyetlen dalában sem.
Az albumon hiába keresnéd a népzene közvetlenül felismerhető hatásait is, amelyek a múltban már megjelentek a Strmá voda, Na Laze oremovom, Vrkoče és mások dalokban. Munkájuk ezen elemének hiánya különösen meglepő, tekintve, hogy a SĽUK-i lányok hangos részvétele milyen mértékben növelte a (Her) Freedom dal átfogó feldolgozását. Ezen együttmûködés révén, amely természetesen a Tatra Flowers fesztivál közös fellépése után alakult ki, a zenekar kiteljesítette az utolsó album megjelenése óta eltelt három év hiányának jelentõs részét. Az elrendezett rendezésekkel a csaposok egy olyan generációt is felizgattak, amely egyébként kapcsolatba lépne az indie-pop felállással, csak hogy megtudja, ki volt a gyereke koncertje, és miért nem tértek haza ilyen sokáig .
Billy a csapos kortárs hangzással, popszerkezetekkel és fertőző refrénekkel is megőrzik a nem konvencionális rockerek identitását. Két különálló együttesből (Vetroplach és Cliché), amelyekből még mindig hiányzott valami, az elmúlt évtizedben a közös márkanév alatt a hazai koncertszínpadok legnagyobb sztárjaihoz jutottak, és a zene rajongóinak széles körét elérték. Munkájuk olyan kereszteződés, amelyben még a műfajban megkülönböztetett emberek is egyetértenek, és ezt nem akárki teheti meg. Negyedik Zlatý vek albumukkal megmutatják, milyen az empatikus felnőttkor, amely nincs elszakítva az új generáció világától, és az együttes habozás nélkül védi kivételes helyzetét a szlovák színtéren.
Billy a csapos - Az aranykor
(2020, Sun Records)
1. Bevezetés
2. Bernard
3. Idő idő
4. Mutassa meg a zsebeket
5. A város kísérteties
6. Vasárnapi leves megbánással
7. Lobbárium
8. Vörös Hadsereg
9. Svitá
10. segítséged nélkül
11. Jobb játékhely
Hallgassa meg a teljes albumot a Deezeri oldalán:
Szerző: Matej Kráľ
Fotó: grafika/Lousy Auber