Anyukák, olvassátok el egyikünk nyílt levelét. Kíváncsi vagyunk, hogy egyetért-e annak tartalmával. Vagy fel fog dühíteni? Ezt rád bízzuk.

Kedves anyukák. Hívj Janának. Régóta gondolkodtam ezen a levélen. Lehet, hogy provokatív lesz, talán megbánt valakit, lehet, hogy hasonló véleményen lesz, de belsőleg fel vagyok készülve bármire. Egy ideje az interneten vagyok, különféle beszélgetéseket olvastam, és amit leginkább tudok, az az, hogy egy híres mondatot "kapok": "ezt és ezt tettem, és a gyermekem jól volt".

Természetesen nem kell perfekcionistáknak lennünk, szigorúan az összes ételt a táblázatok szerint adják meg, de a carnet folyóiratokban található néhány szakmai cikk, bizonyított dolgok, mert a világ csodája, 1972 óta azonban a kutatások megugrottak előre, és úgy teszünk, mintha nem tennénk. Azonban működött az, amit az elvtársak a kommunista korszakban hirdettek, és itt néhány anya szerint van egy mondat, és "nekem semmi nem volt". Hogy generációnk allergiában, epehólyag rohamokban (beleértve a korai étkezést is) szenved, hát fájdalom (sok gyermeket nem hagytak feküdni, mert a cél az volt, hogy a gyermeket a lehető leggyorsabban tegyék sétákra, vezesse a kezét a járásra és tőle nyugalom legyen), pszichológiai nehézségek (a híres módszer megfelelő alvással horkolás, hogy a gyermek ne manipulálja a szüleit) és így tovább. Úgy gondolom, hogy szüleink generációja a lehető legjobban nevelt bennünket. De ki adott nekik tanácsot? Nem volt semmi. Sok minden mítosz volt, miszerint a gyermeknek nem szabad „a kezén tanulnia”, rendszere van, meg kell szakítani, de az oktatás nem a hatalomért folytatott küzdelem, hanem az együttműködés.

Meggyőződésem, hogy nekünk, modern anyáknak van mit tanulnunk a "primitív nemzetektől". Nem oldanak meg semmit. A gyerekek nem sírnak, viselnek, szüleikkel alszanak, az anyák pedig nem az órájuk szerint szoptatnak. És egyértelműen az a céljuk, hogy független egyént neveljenek fel, mert milyen lények maradnak még életben az esőerdőben? A gyermekek ártatlan lényként születnek, és senkitől megtanítjuk őket, hogy bízzanak bennünk. Sírnak, mert a sírás jelzés számukra, és sok anya figyelmen kívül hagyja. Elszakadok, amikor meghallom, hogy a gyerek állítólag edzi az íjat. A gyermeknek csak egy kell. A szülők szerető karjai. Az előttünk álló generációtól csak azt tanulhatjuk meg, hogy a gyermeknek nincs szüksége egymillió játékra, sétálóra, hanem csak a szülőkre. Amikor támaszkodhat rájuk, akkor önmagára is támaszkodhat.

minden

A motorfejlesztés külön fejezet. Egyes országokban tilos a gyalogosok közlekedése, de van gyerek, mert ott szereti. Nekem személy szerint ez csak egy eszköz a gyermek eltüntetésére. A gyerekek megtanulnak járni nélkülük, csak a belső tervükre kell hagyatkoznunk. Idő szempontjából mindegy, hogy a gyerek 11 hónaposan vagy néhány hónappal később tanul-e járni? Végül is az anyaság nem faj, bár néha ilyen érzés itt az MK-nál.

A gyermek jól érzi magát, amikor egész éjjel alszik, amikor nincs rá szükség. Tehát sok anyuka szerint. Láttam már példát arra, hogy a gyereknek külön szobája volt 2 hónapos korában, mert az már "nagy". Olyan gyorsan fognak növekedni, ezért élvezni fogjuk őket.

Elég sokat írtak a szoptatásról is. Mennyire beteg egy nagyobb baba szoptatása, hogy a tejnek nincs értéke. Ha ez lenne a helyzet, a természet nem lenne olyan bölcs, hogy a 6. hónapban leállítja a szoptatást? A hosszú távú szoptatásban nincs semmi beteg vagy perverz.

És a kenguruk témája nem vethető el. Hordozzuk bennük a gyerekeket mindenáron, a lényeg, hogy előre nézzenek. Ingyenes bárkit meggyőzni arról, hogy a gyermekek a nemi szervük mögött lógnak.

Ne féljünk tehát attól, hogy nyitottak vagyunk az információkra, tanulásra, megbeszélésekre, és ne legyünk mindenáron igazak. Mert ha nem tudjuk, mit tegyünk tovább, akkor ott van a híres mondat: "Én így tettem, és a gyerekem nem volt semmi". Kérdezem, tényleg?