ÖSSZEFOGLALÁS

horizont

Kiindulópont: Munkájuk során a szerzők elemzik saját tapasztalataikat a vállízület visszatérő diszlokációinak artroszkópos stabilizálásáról. A munka célja az artroszkópos stabilizációs technika eredményeinek értékelése a MITEK GII és a BIO ANCHOR horgonyok varrathorgonyainak módszerével olyan betegeknél, akiknél a vállízület visszatérő elülső diszlokációja vagy subluxációja jelentkezik.

Betegek és módszerek: A 2002. december és 2008. március közötti időszakban 51 beteget műtöttek meg poszttraumás elülső váll instabilitással Nové Zámky ortopédiai részlegén a MITEK G II varróhorgony módszerrel és a BIO ANCHOR horgonnyal. A csoport 41 férfiból és 10 nőből állt, átlagéletkoruk 27 év (17 és 52 év között). A jobb karját 25 esetben, a bal karját 26 esetben operálták. 25 beteg (49%) instabilitása volt a domináns végtagon.

Az eredmények: Az eredményeket módosított skálával értékeltük Rowe és Zarins szerint pre- és posztoperatív módon. A műtét eredményeinek értékelésekor 39 beteg (76,47%), 9 betegnél (17,64%) jó állapotúnak minősítettük kiválónak. 3 beteg esetében állapítottunk meg kielégítő állapotot (5,88%). Nem észleltük a diszlokáció megismétlődését egyetlen betegnél sem.

Következtetés: Artroszkópos stabilizálás a MITEK GII varrathorgony technikával és a BIO ANCHOR horgonyokkal kellőképpen megoldja az elülső instabilitást nemcsak a labroligamentum komplex újrafixálásával, hanem a patológiás elülső tér csökkentésével is.

Kulcsszavak: váll instabilitás - artroszkópos stabilizáció - varratok.

A glenohumeralis ízület elmozdulása az embereknél a leggyakoribb diszlokáció, Hippokratész óta leírják. A legtöbb esetben elülső elmozdulásról van szó, amelyet főleg a vállra esés okoz egy elrabolt és extrarotált felső végtaggal (10). A leggyakoribb komplikáció a labroligamentum komplex érintettsége, amely a vállízület visszatérő elülső diszlokációihoz vezet. Ezeknek a kiújulásoknak az eredményeként az ízület artrózisban végződő általános kopása gyorsan halad. A fájdalommal, a testgyakorlással és a nyugalommal járó omartrózis növeli a kellemetlen érzést azoknál a betegeknél, akik életük, munkájuk és sporttevékenységük során annyira korlátozottak.

Az elmúlt évtizedekben a vállízület instabilitásának okaival és mechanizmusaival kapcsolatos orvosi ismeretek, valamint az egyre javuló diagnosztika gyorsan fejlődött, ami új kezelések kidolgozását eredményezte. Az artroszkópia gyors fejlődésével az instabilitás különböző technikák alkalmazásával történő megoldásának artroszkópos módszerei kerülnek előtérbe (2, 3, 5, 7, 8, 11, 12). A glenohumeralis instabilitás artroszkópos stabilizálása fokozatosan rutinos módszerré válik az ortopédiai munkahelyeken.

A 2002 decemberétől 2007 májusáig tartó időszakban 51 artroszkópos stabilizációt végeztünk a kar poszttraumás elülső instabilitásával rendelkező betegeknél a MITEK G II varrathorgonyok és a BIO ANCHOR horgonyok segítségével a Nové Zámky ortopédiai osztályán. A csoportban 41 férfi és 10 nő volt, átlagos életkoruk 27 év (17 és 52 év között). A jobb karját 25 esetben, a bal karját 26 esetben operálták. Huszonöt betegnél (49%) volt instabilitás a domináns végtagban. Valamennyi betegnél a váll első elmozdulása sérülés miatt következett be. A műtét előtti instabilitási epizódok átlagos száma (diszlokáció, subluxáció szempontjából) 6 (1-20) volt. Az atraumatikus és multidirekcionális instabilitású, generalizált szalag-lazaságú betegeket kizártuk a kohorszból. Minden betegnél preoperatív vizsgálatot végeztek, beleértve az anamnézist, a fizikális vizsgálatot és a röntgent. AP vetületben. Valamennyi beteg pozitív volt.

A műveletet oldalirányban, axiális és laterális tapadással hajtották végre a végtag mögött. A kezdeti diagnosztikus artroszkópiát standard hátsó és felső elülső megközelítéssel végeztük. Valamennyi betegnél elülső labra elváltozás volt, 45 betegnél Hill-Sachs elváltozás, 7 betegnél SLAP elváltozás, 4 betegnél rotátor mandzsetta elváltozás volt, 2 pedig szabad ízületi test. A kapszulolab komplexet a glenoid elülső szélétől mobilizálták raspátor segítségével. A labrumot és a glenoid elülső szélét Shaver megőrölte. Fokozatosan 2 - 3 horgonylyukat fúrtak, amelyekbe MITEK GII titán horgonyok, ill. BIO ANCHOR felszívódó horgonyok egy- vagy kettős bevonattal. PDS vagy Ethibond varratok segítségével az alsó glenohumeralis szalagot és a visszafogott labroligamentum komplexet a glenoid elülső peremére tónusozták, ezáltal csökkentve a patológiás elülső teret.

A műtét után a karot 5 hétig Dessault kötésben rögzítették. Ezt követően fokozatos rehabilitációt kezdtek a mozgástartomány növelésére és a vállöv izmainak megerősítésére. A 3. hónaptól megengedték az érintés nélküli sportokat, a 6. hónaptól pedig a kontakt és a felső sportokat is.

Az átlagos követés 23,5 hónap volt (4-57 hónap). A megfigyelt csoportot Rowe és Zarins (9) szerint módosított skálával értékeltük a műtét előtt és után (1. táblázat). Négy megfigyelt területet értékeltünk, nevezetesen: fájdalmat, stabilitást, lendületet és funkcionális alkalmasságot. Az elérhető pontszámok maximális száma 100. A 100 és 90 közötti eredményeket kiválónak, 89 és 70 között jónak, 69 - 40 kielégítőnek és 39 pont alatt rossznak minősítik.

A preoperatív értékelésben (2. táblázat) az átlagos pontszám Rowe és Zarins szerint 32,2 pont volt (25–55 tartomány). A műtét eredményeinek értékelésekor 39 beteg (76,47%) és 9 (17,64%) esetén kitűnőnek ítéltük meg az állapotot. Három betegnél (5,88%) kielégítő állapotot regisztráltunk alkalmanként fájdalommal, néhány esetben pedig maradék mozgáskorlátozottságot extrém helyzetben. Nem észleltük a diszlokáció megismétlődését egyetlen betegnél sem.

Összehasonlítottuk a preoperatív és a posztoperatív mozgástartományt az egészséges oldallal. Két beteg külső rotációs korlátozása meghaladta a 10 fokot, három betegnél kevesebb, mint 10 fok. Nem volt olyan súlyos perioperatív vagy posztoperatív szövődmény, amely jelentősen befolyásolná a posztoperatív állapotot. Vezérlő röntgensugarakon. A felszívódás vagy a horgonyok fellazulása miatt csontváltozás nem történt. Minden beteg visszatért eredeti életéhez és sporttevékenységéhez.

Összegzés

Bevezetés: A szerzők elemzik saját tapasztalataikat a váll visszatérő diszlokációinak artroszkópos stabilizálásáról. A munka célja az artroszkópos stabilizációs technika eredményeinek értékelése a MITEK GII varrathorgonyok és a BIO ANCHOR horgonyok alkalmazásával azoknál a betegeknél, akiknél a váll visszatérő diszlokációja vagy subluxációja visszatérő.

Betegek és módszerek: A 2002 decembere és 2008 márciusa közötti időszakban 51 beteget műtöttek a posztraumás elülső instabilis vállon a MITEK G II varrathorgonyok és a BIO ANCHOR horgonyok segítségével a Nové Zámky Ortopédiai Osztályán. A csoportot 41 férfi és 10 nő alkotta, akik átlagéletkoruk 27 év (17-től 52-ig). 25 esetben a jobb vállat, 26 esetben a balat műtötték meg. 25 beteg instabilitása volt a domináns végtagon (49%).

Eredmények: Az eredményeket Rowe és Zarins módosított skálájával értékeltük a műtét előtt és után. A műtétek értékelésénél az állapotot kiemelkedőnek értékelték 39 beteggel (76,47%). Az állapotot 9 betegnél jónak értékelték (17,64%). Megfelelő állapotot észleltek 3 betegnél (5,88%). Semmilyen betegnél nem észleltük a diszlokáció visszatérését.

Következtetés: Az artroszkópos stabilizálás a MITEK GII varrathorgonyok technikájával és a BIO ANCHOR horgonyok kielégítő módon oldják meg az elülső instabilitást nemcsak a capsulolabralis komplex újrafixálásával, hanem a patológiás elülső terület csökkentésével is.

Kulcsszavak: váll instabilitás - artroszkópos stabilizáció - varratok

OZORÁK Marek, TORNÓCZY Ladislav, LAURO Jozef