Az orvostudomány története a középkorban azt mutatja, hogy a vénás vízelvezetés volt az egyik legnépszerűbb terápiás eljárás ebben az időszakban.
Indiában a piócákkal végzett kezelés az ayurvéda egyik pánchakarmája, és a méreganyagok eltávolítására szolgál a véráramból.
Már Nagy Károly császár uralkodása alatt minden kórházzal rendelkező kolostor számára kötelezően előírták a vérfürdőt, amelyben egy speciális épületet használtak erre a célra. Ma már egészen pontosan tudjuk, hogy ha ezt az eljárást valóban lege artis módon hajtották végre, akkor az lehetővé tette a szívroham és a stroke sikeres megelőzését.
Középkori orvosok szerint a vénák ürítése "elvékonyította" a vért, növelte annak áramlását (csökkentette a hematokrit értékét), és megelőzően lépett fel a trombózis és a roham rendellenességek kialakulása ellen. Ezenkívül eltávolította a "vérméregeket" (azaz az epepigmenteket), amelyek blokkolják a krónikus betegségek kezelését és serkentik a kortizonok felszabadulását a szervezetben.
A műtét mellett orvosi piócákat (Hirudo medicis) alkalmaztak a vénák infúziójára. Népszerűségét a múltban legjobban az bizonyítja, hogy több területen teljesen kihalt az orvosi célú túlzott gyűjtés miatt.
A XX. Század oroszországi megjelenésével a piócák gyógynövényekkel, az alternatív gyógyászattal elfelejtődnek, és csak az elit számára hozzáférhetők. Joseph Vissarionovich Sztálin szerelmes volt a hirudoterápiába, orvosai piócákat adtak neki bármilyen betegség miatt. Hasonlóképpen Brezsnyev elvtárs. Előnye, hogy soha nem utasították el ezt a terápiát, és tovább fejlesztették és kutatták.
Az orvostudományban a szintetikus drogok inváziója után a piócák feledésbe merültek. A modern orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy egy ilyen primitív szer használata nem tartozik a krómtól és az üvegtől csillogó mentőkhöz, és a középkori babona illuzórikus sötétségébe taszítják. A piócák azonban egy ideig kipróbált eszközök formájában fennmaradtak.
A tudományos megvetés azonban egyáltalán nem volt megfelelő. A vért szívó pióca rendkívül körültekintően működik, nem hagy sebet, és az, akihez általában kötődik, nem is érzi a testén. A nyál váladékának összetétele fertőtlenítő tulajdonságokkal rendelkezik, ezért eltávolítása vagy leesése után a seb néhány órán belül automatikusan bezárul. A vérzés természetesen megtisztítja a sebet. Ugyanakkor rendkívül hatékony, mivel egyetlen példány akár 15 centiméter köbméteres vért is szívhat, mellékhatások és szövődmények nélkül.
A jövőben a piócák kétségtelenül ígéretes gyógymódnak bizonyulnak századunk egyik legnagyobb csapása - a keringési rendszer betegségei - ellen, amelyek ellen a kémiai készítmények gyakran hatástalanok. Hatásuk lényege abban rejlik, hogy az alkalmazás helyén a hirudint a vérbe injektálják, ami csökkenti a vér alvadását és viszkozitását, gyulladáscsökkentő hatású és az egész testben elterjed. Eddig mintegy 150 hatóanyagot írtak le a piócák nyálában. Ezeknek a szerény állatoknak köszönhetően a normális keringési körülmények visszatérnek az érintett területre, ami például az egyébként gyógyíthatatlan fekélyek gyógyulását okozza.
Számos európai országban, de különösen az USA-ban, a piócákat plasztikai sebészek és transzplantációs szakemberek is használják. A piócák lehetővé teszik a legkomolyabb leküzdését, és úgy tűnik, hogy ez egy leküzdhetetlen határ, például az átültetett testrészek halála, amelyet normális vérkeringésük helyreállításával kapcsolatos problémák okoznak.
1994-ben csak az Egyesült Államokban a piócák mintegy 5000 beteget mentettek meg a test különböző részeinek amputációjától. Ugyanakkor ezekből a hörgőkből 65 000-et használtak terápiás célokra. Egy példány ára mesterséges tenyésztés után 7 USD körül mozgott, ami elhanyagolható összeg például a hüvelykujj-transzplantációhoz képest, amely ennek az összegnek a harmincszorosa.
Ezért, ha előítéletek nélkül nézzük ezt a problémát, akkor értékelnünk kell a piócákat, mint a középkori orvoslás bölcsességének példáját, amely képes volt felhasználni a természet nagylelkűségére való felhívás eszközeit.