Vojtech Kolenčík Untitled VOJTECH KOLENČÍK (1955) Nyitrán született, 1970-ben 1974-ben az SŠUP-nál tanult (R. Filo professzornál), majd 1974-ben 1980-ban a pozsonyi Képzőművészeti Akadémián (prof. A. Brunovský). Jelenleg a pozsonyi VŠVU tanáraként dolgozik. Szakterülete festészet, rajz, grafika, könyvillusztráció és grafikai tervezés. Önállóan kiállított Prágában, Meemmingenben, Bécsben, Berlinben, Párizsban és másutt. Több tucat kollektív kiállításon is részt vett (Eisenstadt, Róma, Jakarta, Regensburg, Washington stb.). 2
JÁ N Z A M B O R V Š KÁ L E B I E L E J Az angyalok ejtőernyőkön, fehér Budmericében gyűlnek össze a papírok felett és az ablak mögött. Ezekre a napokra még Mátéval: újszülött rózsaszín hóval, a fenyőkből áradó fényvel. És még mindig Gennagyij Ajgival, akivel egy őszi napon azért jöttünk ide, hogy megemlékezzünk erről a helyről (miután Modrában elhallgattunk Jozef Mihalkoviccsal együtt Ľudovít Štúr sírja felett). Vele még mindig a hóban gázolok. Szarvasok és madarak fehér nyomait ábrázoló festmények fölött állok. Szinte fáról fára repítette a mókus alig észrevehető lábnyomait. A tűlevelűek alatt a fedelek és a rövid vonalak képei. És megint fehér és fehér: a mező találkozik az ég földdel az éggel. Mint Kazimir Malevich német mezőnye (ahová Gennagyij vitt). E napok után Gennagyi a (steril) kórházi hóban. Hóval borított, mélyen forró hó gázol a láthatárig. A téli Budmerice-ben az újságok felett, tele fehér szupematista versekkel, letépek, amikor egy lavina leesik a tetőről. 2006. február 13. A J G I 2 1. 2. 2 0 0 6 1 Lábnyomok a hóban életünk 4
S t ô l a i n é b a s n e P R I R A N N O M S T O L E A hajad sötétjében egy csésze tea mellett szürke ragyogott. Az ujjammal rést találtam a mázon. És sokáig, a kés éle, simán simítom. Tiszta, ősz haj, milyen erős, durva, provokatív. És amikor megérinti a szemét, éles hangot ad ki. Még akkor is, ha kihúzza, egyetlen hangon szólal meg a hangszeren. Füst vagy gyanúsan dús növényzet hajtása, amely elfojt egy másikat? Ragyog a sűrűben, tavasz. Mit? Hová költözött? A szomorú folyó kezdete az ősi mítoszokból? Repedés, húr, füst, gyom, Styx és egy ezüst drágakő ébenfa dobozban. A FOLYÓ nem más, mint a tehenek fajainak mintájára kiszáradt melleken ülni és az áramló vizet figyelni, folyamatos időfilmet, az ott elhaladó mérhetetlen csordaállományt, a néma hullámformát, a felette levő madárhullámot, a hullámokat nézni formálódik, a nyomok közelednek, és levelet hagy, amikor a szél fúj és kialszik a fák tetején, a patak mentén lévő bokrokban, miközben az egyének és nemzetségek, elfeledett nemzedékek, közösségek, települések története, a szerszámok és edények görbülete elterjed és csendek 5
évezredek óta kihalt kultúrák, régóta eltört kardok (a harcosok másolatai a folyópartról emlékeztetik a tüskék példányait), a nők hajának, sörényének, lófarokának, a táncban visszafordíthatatlan testnek a folyása, a mai lepkék és szitakötők kényeztetése Tušická Nová Ves 2006. nyarán ST Ô L Íróasztal, egy elhagyott, csendes ház egykori garázsában bámulva, az oldalán pihent, valahonnan hozott, egyelőre félretett, nézni a megbékélés menetét, megtalálni benne a megbékélést, érezve, hogyan saját élet folyik Tušická Nová Ves 2006. nyarán ST Ô L, hatalmas, mint a tölgy, (még) sima, mint a levél, erős vágy itt maradni, puha ruhával simogatni, ünnepélyesen behozni a szobába, szétteríteni rajta, szétterítve helyezzen rá egy csészealjat egy csengő csészével, könyökkel, tenyérrel és ujjakkal, arccal csiszolja, hogy átélje a remete élvezeteit. Biztosan virágozna, leveleket adna ki, szülne. Az ökör ősei súlyos rakományt vinnének, és egy elsüllyedt kocsit szabadítanának fel a sárból. 6.
Az ősök, egy jó hű ló, vittek, vágtattak a tájon, a szél a fejünk körül. A N T O N I O C A R A F F A (1687, 1693) Az I. Sirmaj Anton Sirmaj szerint egy gyanús eret akart a testben levágni és lángba égetni. Kétes megbízással. Könnyű nővel, felperessel és tanúval abban a munkában. Kínzókat vásárolt, válogatósak bennük. Nevetve nézett az ívelt keretből azokra a szerencsétlenekre, akiknek a végtagjait eltörtem. Ahogy a lenfők tépték a fejüket. A pióca, minden összetört, nem csöpögött. Amikor a halálhír már elmúlt, küldött egy követet, hogy ellenőrizze. Egyedül a halottakkal, teljes erejéből orrot helyezett orrába. Először mindenkinek csupasz volt a keze. A sors bosszút állt a holttesten. C R A J I N A P A V L A H O R O V A Részeg keserű kelyh az anya néma sírján. Cseng a nyári ég harangja, a szemek aranya, a vers fülének szavai. Régi ösvények benőttek, folyópart őskori erdő. Áttörök vele, a titkok vadászával. Z A M B O R 7
Van egy titokzatos madár, aki sikít vagy énekel. Van egy fűzfa, a hullámok és a felhők pásztornője a felszínen, amely egy csendes folyó fölé hajol, és ujjával a patakba írja, megoldja a rejtvényét. Tušická Nová Ves 2004. nyar Ú T E Š N É R E K V I E M Emlékművek MUDr. M. Z. A tiszta kezek nem elégek, ellenőrizze, hogy nem üresek-e. Kegyetlen halál előtt a szavak áramlása jachtokká vált. A nyár és az ősök ideje csúcsosodik ki: a fülek lejtősek, a szárak nehezek. Vigasz? Teljes élete, szíve csengő gabonája, munkája, azok hoszszú hálája, akiken fájdalomcsillapítót talált. Tušická Nová Ves Pozsony 2004. augusztus Z L A T Ý S P E V Pavel Horov szerint. Büszke testvérünk csak arra vár, mikor fogják legyőzni és megbuktatni a trónját? 8.
Hierográfia, a régi könyved. Milyen szépséggel nyitja meg este. Bölcs kéz villog a vonalak mögött. A levél, a szem annyi szeretettel ég. Kóruséneklés, arany remegés folt nélkül. De aki szétzúzza az atyák épületeit, az is eléri, a kupola tűzpusztítással telik meg. Éneklő magas. Csodálkozom, gyakran lázadó is vagyok, és növekszem, hatalmad elárasztva, én, porszem, olyan jelentéktelen. Tušická Nová Ves 2006. július Vojtech Kolenčík Név nélkül 9
JÁ N L I T V A K K a d j u r a h o A társak csoportja mozdulatlanul áll a templomban, az olajos üvegek kanócának lángjai villognak, ghee mézzel, a pap az ébenfa vállának tükrében, a majmok csikorgatják a tolvajokat, amelyeket elvett a tolvajoktól. Az az állat, akinek itt minden dicsekedik, istenien viselkedik. Itt egyetlen zarándok sem zavarhatja. Kekszet iszok instant fehér kávéval. Ékszerként lóg a füléből egy maharani pók szobrocskája. Az ősi sóhajok közepette a kupola körül egy homokkő madár ver. Az öröm egy hajó a nyomorúság óceánjában, vagy fordítva? A majom opált szív, homlokán ráncokkal vigyorogva. Felkelek. Holnap itt minden újból megjelenik, mint az álmokban, ahol az árnyékokat a takaróban sétáló emberek húzzák. Még mindig ide kell jönnöm, és meg kell örökítenem azt a csíkos mókust. 48
CHR BAK VA REPAR S T A N I S L A V A M e t a v e t y I/M E T A V E T A; O N A 2 Az árnyékban, örökké a másikkal szemben: állványzat a fájdalomért, további cipelés a mennybe, hányás és (a) józan vezetés, hogy: A lélekben a fájdalom nem beteg lélek. A fájdalom királya érinthetetlen és független. Meztelen hana, amikor újra közeledek, miközben megsimogatlak és elpusztulok, amikor beléd burkolózom. János: Az ember történelmileg terhes; több van belőle otthon. Tövisben van, hogy integet, nem áll le? Az az ősidők óta gyapjú, tele szeméttel, újrahasznosított, kovácsolt szűz? Igen? Meta is repül benne: Hol van a szfinx, amit ért, lát, tud? El kell viselnem az elveszett mámort! A fahéj elhagyott raktára kétszáz év után szaga van! A forró fejet az anyaméhnek döntöm. Ahol ő a csattal, ott van a menny királya? Nővér, te vagy a labirintusban? ”A napfogyasztók átfúrták az árnyékfutót. 52
I I/K Á H I R A; Kivonat a térből: Éjszaka és én benne, a tengerparti érzelmeiben (programozásában) tisztítsuk meg a kerekes székek homokbeállítását, gyöngyvadászok fogásait szervezzük, miközben rám nagyítasz, tudod a világ szintjét szavakkal a szó a fa őrölt fa emlékekből kerül elő; erdő, könnyű oszlopcsarnokok, ősi illatok, mohák keveréke a levegőben (programozás), amelyeket éhség, belátás, házasságtörő isten és/vagy mobilitás jelez. Nulla pontban találkoztam veled, 53
CHR BAK VA REPAR S T A N I S L A V A könyvtáramban; ah, egy kooptált copta édes topoája o p t i m a l i z o v a n az ablak alatt pattogó optikai labda ah, ez a halál, kerek
minden irányba és ellentétes irányba. Az autóban ülők monoton mozognak önzésük nyilvánosan ismert méltatlan céljai felé, kabinokban elszigeteltek, elidegenedettek, figyelmetlenek és közömbösek egymás iránt, alacsony vágyaikhoz rohannak, mások közönyeivel ütköznek, képmutató márkákban. A N G A Ž U J E M E S A Z A N A V R A T A N J E L O V Az emberiség jó angyalainak visszatéréséért a fejetekhez és érzésekhez, a beszélők őszinteségéhez, a szándékok nemességéhez és a tettek erkölcsi integritásához. Az emberek visszatéréséért az emberiségbe, a civilizációk emberi örökségéért. A humanizmusért. P O É Z I U C HÁ P E M E A K O P O S O L S T V O Üzenetként azoknak az embereknek, akik hetven órán át beszéltek szünet nélkül (Alen Ginsberg idézi) életük sajnálatáról. Elveszett üzenetek, amelyeket soha nem engednek be a kapukba, elveszett kapuk, amelyek nem engedik a tiszta üzeneteket az aljára. Ne hagyja, hogy a nap lerombolja haragját. I V A N L A U Ú Í K P E T R R E P K A I V A N Š T R P K A Pozsony, 1963. november D u š a n M i t a n a Vojtech Kolenčík Cím nélkül 61
namov üres formáiba, ami természetesen nem a jelenlegi felfedezésem, hanem az aktív olvasás egyik változata, posztulált pl. Wolfgang Iser), az egyik motívum ennek ellenére jelentős a gondolkodási folyamatában, nevezetesen maga a folyamat motívuma a mozgás, az átalakulás, az átalakulás, a reinkarnáció szempontjából: a kihalás folyamatának felgyorsítása/a kihalás/befolyásolás átalakulásának módjának befolyásolása (p 28.), vagy: a konfliktus/anyagcsere túlélése érdekében // más formában kerül ki (26. o.). A párban leírt tény tömören le van írva: nem állhatok meg/csak maradhatok (29. o.). A lírai hősnő a statikában is érzi a dinamikát, a részecskék folynak, végül eltűnnek, de alulról másként/ugyanúgy visszatérnek (62. o.). A következő versek szolgálják a szerző minimalista (an) esztétikájának elemzését: A napi fogyasztás/meg kell felelniük/kritériumok/a funkcionalitás és az esztétika tárgyai (51. oldal). A szövegkörnyezetből kihúzva ez a vers menőnek és leírónak tűnhet, de ha a gyűjtemény egészében rábukkan, ezek a versek nagybetűs verssé is válnak, mert az említett folyamat és kontextus Vojtech Kolenčík Untitled 77
P. F. 2007 minden olvasónak és szerzőnek a szerkesztőséget kívánja