Régi rozs-szigeti ételek

rozs

"Amikor egy nemzet gasztronómiai kultúráját vizsgáljuk, akkor annak történetét is megvizsgáljuk. A gasztronómiai kultúra része a néprajznak, a zenének, a vallásnak, a nyelvnek vagy az éghajlatnak. ”(Kiszely István)

Az egyes időszakok változásával az étkezési szokásaink is változtak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a régi ételeket elfelejtették, az újak megjelenésével párhuzamosan a bevált ételeket megőrizték. A hiány idején kevesebb húst és több zabkását ettek, és a szegénység egyes régiókban száz évig tartott. Mivel az étkezés szorosan összefügg az életmóddal, először nézzük meg, hogyan éltek őseink.

Körülbelül ezer évvel ezelőtt a legtöbb magyar nomád törzs telepítette Žitný ostrovot. Sokan azt gondolják, hogy a nomádok bejárták Európát vagy a Kárpát-medencét. Ez igaz, de mindig volt székhelyük 50-100 kilométeres körzetben. Amikor István király megalkotta a megyerendszert, az emberek nem telepedtek le azonnal, a betelepítési folyamat több évszázadot vett igénybe. A Žitný ostrovon a 19. század második feléig fél apácák voltak. Ez azt jelentette, hogy a legtöbben már házakban éltek, de állataikat egész évben a szabadban tartották, amit vadállattartásnak neveznek. Az istállók ezen a területen csak 1800 és 1850 között kezdtek megjelenni nagyobb mértékben. (Az istállók még korábban voltak, de nem voltak jellemzőek.) Az eladásra szánt állatokat sokáig tető nélkül hagyták a fejük felett. . A második érdekes dolog az, hogy Žitnoostrovčany nagy részét vadászok és gyűjtők alkották: az emberek horgásztak, vadásztak, gombákat vagy nyilakat gyűjtöttek, röviden: főleg abból éltek, amit a természet adott nekik. Mivel a magyarok nomád, később fél nomád életmódot folytattak, elsősorban állattenyésztésből éltek (táplálkoztak), nem pedig mezőgazdaságból. A Rozs-sziget eredetileg mocsaras, tőzeglápvidék volt, kevés volt a termékeny föld.

Érdemes megemlíteni az egyedülálló rozs-szigeti halételeket is. Gazdag, ezer éves hagyománya van a Žitný ostrovnak, amely ma már kihal. Ebben a régióban voltak neres tokok és rozsfélék (ma már nagyon ritka fajok). A hús annyira finom, hogy a középkorban a királyok biztosokat küldtek Komarnoba, hogy felügyeljék a halászatot. A halászat többféle módon és technikával rendelkezett, és a halak előkészítése nagyon változatos volt. Sokan azt gondolják, hogy a halászlé (halászlé) régi magyar étel. Ez azonban nem igaz, éppen ellenkezőleg, őseink nem is szerették a fűszeres ételeket. A halászlé szintén az új kultúra következménye. A hal nyílt tűzön ropogósra sütött, miközben a hal gyorsan megpuhult. Gyakran a hal kiszáradt: a megtisztított halakat egyszerűen levegős helyen rakodták ki. (A húshoz hasonlóan a jurta szélén is megszárítják.) Tipikus rozs-szigeti étel, amelyet ma a háziasszonyok főznek, a savanyú hal vagy az ecetes hal: a halat megsütik, majd ecet-hagyma lébe teszik, hogy tovább bírja. A dunai különlegesség egy diófélékből álló hal: a zsemlemorzsába diót kevernek, majd a halat megsütik. Meg kell említeni a zöldségekkel töltött halakat is.

A vadászat a Žitný ostrov mindennapi életének is része volt. Őseink számos vadászati ​​technikát alkalmaztak. Állatokra vadásztak íjakért (ne felejtsük el, hogy íjászok vagyunk), de volt egy másik technikájuk is az apróvadak vadászatára, nevezetesen a solymászatra. Nem véletlen, hogy a Dunaszerdahely melletti falvak egyikét Jastrabie Kračany-nak hívják. Ezek a technikák természetesen eltűntek az idők során, de elmondhatjuk, hogy a helyi emberek kifinomult, egyedi vadászati ​​technikákat alkalmaztak. Csapdáik voltak, amelyekben kitöltötték íjukat, és elkapták vele az állatot. Bizonyos időkben a Magyar Királyság hétköznapi embereinek tilos volt horgászni. Ebben a régióban azonban a tilalmak hiábavalóak voltak, a vadőröket ingyen küldték ide. Az orvvadászok mocsaras vidékének nádasában senkit nem találtak. A természetben sok menedékhely volt, ezért itt senki sem vette komolyan a szabályozást.

Fontos, hogy Rozs sziget lakói ismerjék őseik ételeit. Tudjuk, milyen büszkék az olaszok, a franciák és a horvátok a gasztronómiai kultúrájukra! Országukban minden fordulóban találunk egyedi, nemzeti ízeket kínáló éttermeket. Nekünk is ébren kell lennünk, és végül büszkék kell lennünk a saját ételeinkre, ami szintén megerősítené identitásunkat. Ha túl akarunk maradni, meg kell őriznünk etnikai szimbólumainkat, beleértve a gasztrokultúrát is. Az egyik megoldás az, hogy az éttermekben a lehető legtöbb magyar ételt szolgálják fel. Hidd el, van mire büszkék lennünk.