lisztérzékenység

absztrakt

A lisztérzékenység továbbra is az autoimmun betegség modellje a genetikai és környezeti hatások kimutatására a betegség progressziójára. Az Autoimmunitás Kongresszus 2010-ben számos kulcstalálkozót tartalmazott a genetikáról és a környezetről. Ezekből a szimpóziumokból több cikket választottak ki részletes vitára és publikálásra. Ezt a kérdést ennek a témának szentelik. A cél nem a genetikai és környezeti kölcsönhatások megvitatása, hanem a diagnózis kulcselemeire, a gyulladásos válaszra és az autoimmunitás mechanizmusaira összpontosít.

A fő

1888-ban Samuel Gee bemutatta a lisztérzékenység első klinikai képét (CD, más néven glutén enteropátia vagy lisztérzékenység). 1 Akkor még nem tudta elképzelni, hogy a betegség a lakosság akár 1-2% -át is érintheti. 2 Manapság a CD-k az egész világon elterjedtek. Vannak olyan területek, ahol a CD nagyon elterjedt, például Észak-Afrikában Saharawi, ahol a CD a lakosság 5,6% -ában van jelen. 3 CD-tanulmány még mindig folyamatban van egyes régiókban, köztük Kínában. Nyilvánvaló azonban, hogy a CD előfordulási gyakorisága jelentős eltéréseket mutat a világ régiói között genetikai, környezeti és társadalmi tényezőktől függően.

Általánosságban a CD egy bélgyulladásos betegség, amely genetikailag hajlamos egyéneknél fordul elő az búzafehérje-glutén és az árpából és rozsból származó rokon fehérjék (prolaminok) intoleranciája miatt. Szövettanilag a vékonybél nyálkahártyája CD-ben szenvedő személyeknél villous atrófia (villiák elvesztése), kripta hyperplasia és limfocita infiltráció. A CD által kiváltott szövettani károsodások jobb megértése érdekében Marsh kialakított egy rendszert a nyálkahártya-változások jelentésére (I-ről IIIABC-re). 4 Ebben a rendszerben a Marsh I képviseli a limfocita enteritist, a Marsh II limfatikus enteritist kripta hiperpláziával és a Marsh IIIABC parciális (A), részösszeget (B) és teljes (C) villous atrophiát. Ezeket a változásokat a T-sejtek számának fokozatos növekedése és az érintett nyálkahártya immunregulációs kontrakcióinak aktiválása kíséri. 5, 6

A CD-ben szenvedő betegek ritka kivételekkel rendelkeznek a HLA-DQ2 és/vagy a HLA-DQ8 allélokkal. Ezek a HLA típusok azonban CD-k nélküli egyéneknél is gyakoriak. Ezért javasoljuk a HLA-n kívüli gének és környezeti tényezők bevonását a CD-fejlesztésbe. A genom társulási vizsgálatok mintegy 40 nem HLA lókuszt tártak fel, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a CD-re való genetikai hajlam csaknem 50% -a ismert. Ezen gének közül sok immunológiailag releváns fehérjét kódol, jelentős hatást gyakorolva a CD veleszületett és/vagy adaptív immunútjaira. 9 Felmerült, hogy a CD-hez kapcsolódó immunológiailag releváns néhány allél - köztük az SH2B3 rs3184504 * allél, amely védő szerepet játszik a bakteriális fertőzés ellen - nemrégiben pozitív szelekciónak alávethető. 8 Ez a megállapítás, valamint a fertőzések szerepéről 10 és a bél otthoni mikroflórájának 11, 12 CD-ben való összetételéről szóló újabb kutatások eredményeivel együtt azt mutatja, hogy a gluténra adott immunválaszokat erősen befolyásolják a bél mikrobiomjának változásai.

Az extraintesztinális megnyilvánulások immunológiai hátterét, valamint a CD-n lévő betegségek egyéb összefüggéseit nem vizsgálták kellőképpen. Javasolták más szövetekre autoimmun válaszok kiváltását molekuláris utánzatok vagy más gluténnel kapcsolatos mechanizmusok (gliadin), például a gliadin immunstimuláló hatása miatt. A herpetiformis dermatitisben a 3. típusú tTG-re és az agyi ataxiában a 6. típusú tTG-re adott immunválasz kiváló példa ilyen társulásokra. 19 A cukorbetegséggel kapcsolatban nemrégiben kapott nagyon fontos adatok azt mutatják, hogy a búzafehérjék részt vesznek a hasnyálmirigy-szigetekkel kapcsolatos autoimmunitás indukciójában. 20