Amikor megtudtam, hogy fiam lesz, egy kicsit sajnáltam, hogy soha nem fogom megtapasztalni ezt a szelíd kislányos barátságosságot, fogékonyságot és a családhoz való kötődést. Annyi tipikus lányos. Érzelmileg. Egy lány, aki mindig megosztja velem a legerősebb élményeket és a legtitkosabb álmokat. Egy napon megengedi, hogy teljes önbizalommal műveljem az unokát, és közel maradjak. - Sebaj, nem számít - száműztem a sajnálatos gondolatokat az idő múlásával. - Különösen őrizze meg egészségét!
Egy ideig kész voltam egy bátor, rossz fiúhoz, aki mindenhova repül, mászik a fákba, néha esőt dob, kakil vagy csókolózik a lányokkal, térdre dörzsöli a futballt, és valóban valódi szelet hoz az egész családnak . A legtöbb dolgot különösebb érzelem és sírás nélkül fogja kezelni. Olyan fiús.
Amikor megszületett, több hónapig súlyos kólika volt. Nagyon gyakran és nagyon sírt. Ha visszagondolok, úgy érzem, hogy az első félévben nem is tettem ki a kezemből. Véletlenül és akaratlanul vándoroltunk. Azok, akik még nem tapasztalták, nem fogják megérteni, milyen nehéz egy új anyának több órán keresztül hallgatni a baba sírását, és nem tud segíteni rajta. Titokban abban reménykedtem, hogy amikor ez a titokzatos időszak, amellyel még a gyermekorvosok sem tudtak megbirkózni, elküldte Önt azzal az áldással, hogy "egyszer elmúlik", akkor jó lesz. Semmi sem tűnt számomra rosszabbnak, mint egy gyermek könyörtelen sírása.
De ahogy a fiú felnőtt, később sem szabadultunk meg a sírástól. Sírt, amikor egy másik gyermek taszította a pályán, amikor egy vörös orrú és gitáros nevető bohóc jelent meg az utcán, annak ellenére, hogy a kis Nemo elveszett a filmvásznon az apja előtt. És rendszeresen akkor is, amikor be kellett fejeznünk a gyerekeket, amikor lefeküdtünk, vagy amikor egy nehéz focimeccset veszítettek el a csapattal. Egy pillanatig nevetett, és egy pillanatra újra sírt. És amikor számunkra úgy tűnt, hogy túl sok ilyen könny van, néha egy gyenge pillanatban kiesett a híres: „A srácok nem sírnak! Tudod, hogy nagy vagy! ”Nos, ez nem segített. És megértettem, hogy rettenetesen tévedtem.
A srácok csak sírnak. És nem csak. Milliónyi gyönyörű érzelem van bennük.
Nem csak lányok, ahol érezni lehet, hogy kapcsolatban állnak veled, hogy közel állnak hozzád. Tudom ezt, mert a fiam lelkesen meséli minden nap, hogy mi történt az iskolában, hogyan boldogul a barátaival, hogyan ment el kirándulni nélkülem. De mindig önként vallja be azonnal, még akkor is, ha tesz valamit. Amikor Valentin nap van, nem felejti el, hogy vesz egy rózsát osztálytársának, mert szereti. Amikor egy nap nem vagyunk együtt, felhív, hogy hiányozzam. Amikor együtt vagyunk, sokat ölelünk, és amikor vitatkozunk, mindig tudja, mikor hibázott, és eljön átölelni a következő szavakkal: "Sajnálom, anya. Megbocsátasz? ”Ha beteg vagyok, teát főz nekem, és kekszet készít egy tányérhoz. Állítólag az angliai királynét illetően.
Nem, nem csak a lányok érzik úgy, hogy mindig ott vannak melletted. Még a fiúk is elmondhatják minden nap, hogy szeretlek, hiányzol, nagyon örülök, hogy van.
Lehetnek ugyanolyan kedvesek, kedélyesek, sírók és bonyolultak is.
A társadalom arra gondol, hogy a férfiak teljesen mások. Ők azok, akiktől nem kapunk érzelmeket, még akkor sem, ha nagyon szeretnénk. Csak így van. Erősek. Érinthetetlen. Akik mindent képesek kezelni. Fizikai fájdalom és árulás. Akik még mindig nem sírnak, vagy azt mondják, hogy szeretlek.
Az az igazság, hogy belül szeretnek, élveznek és szomorúak, mint mi. Nem akarom, hogy egy nap a fiam más legyen, mint ma. Egy nő pontosan így fogja őt annyira szeretni, mint én most.
Ezért már nem mondok a fiamnak valamit, ami nem igaz. Az élet boldogságának vagy szomorúságának könnyeinek sok oka van. Élvezze az életet pontosan úgy, ahogy van. Tele különböző érzelmekkel. A megfelelő srácok életében is helyet kellene kapniuk. Nem titokban, egyedül. Békésen oda, ahol hozzájuk jönnek.