szülés

Jó nap. Elolvastam a cikket, és rájöttem, hogy még rosszabb anya vagyok, mint a történetben szereplő hölgy.

Anya keserű vallomása: nem éreztem semmit a baba iránt

Egy idő után negyedik éve lesz, és minden nap sírok. Egy nő életében a szülés pillanatának kell a legszebbnek lennie, annak a köteléknek kell lennie, amelyet senki és semmi sem tud elpusztítani.

Nekem nem ilyen volt. Egyáltalán nem éreztem semmit. Ráadásul a férjem és az anyám az első hónapokban gondozták a lányomat. Nem akartam látni a lányomat.

A szülés megváltoztatta az életemet. Nem tudok elindulni

Nem volt többször újracsomagolás, etetés, tej. Megőrjített. Csak sikítottam és átkoztam, amit eddig csináltam. Felkerestem egy pszichológust és egy pszichiátert, de a mai napig nem javult az állapotom. A gyereket terhként veszem az életembe.

Elvette a szabadságomat, és olyan dolgokat kell tennem, amiket nem is akarok. A családban senki sem tudja és nem tudja megérteni, hogyan tudnak ilyen érzéseim, ilyen felfogásaim lenni. Ami annyira megváltozott bennem. Szó szerint hárfa vagyok, olyan nő, akit nem tudok elviselni vagy élni. Gyakran gondolok a halálra, és bárcsak vége lenne. Hogy jobb lesz.

Egy férfival a lányom születése óta fagyos a kapcsolatom. Valójában csak miatta vagyunk együtt. Nos, minden nap vitatkozunk. A lányom gonosz, mert nem csodálkozom. Az én hibám. Sokszor gondoltam, hogy elmegyek, hogy itt hagyom őket.

Mit kellene tennem? Segítség.

Nagyon kevés jó nap van az életemben, olyanok, amikor a lányomat jobban szeretem, mint bárkit és bárkit a világon. Nem tudom, miért szűnnek meg ezek az érzések. Abban a pillanatban soha többé nem változtatnék rajta és nem szülnék újra. Lelkiismeret-furdalásom van, és sírok, hogyan is cselekedhetek és mondhatnám ezeket az undorító dolgokat.

De ez a pillanat nem tart sokáig. Kérem, ha valaki túlélt valami hasonlót, szeretném tudni, hogyan kezelte.

Megkérdezem, miért vagyok én? Elpusztítottam a családom, anyámat és másokat.