A cefepime egy negyedik generációs cefalosporin, antibakteriális aktivitás-spektrummal, beleértve a gram-pozitív és gram-negatív organizmusokat is. Következésképpen hasznos széles spektrumú szer a neutropeniában és/vagy immunszuppresszánsokban szenvedő betegek fertőzésének empirikus kezelésében.

társuló

A cefepime leggyakrabban megfigyelt mellékhatásai a fejfájás, émelygés, bőrkiütés és hasmenés. A neurológiai toxicitás magában foglalja a szédülést, álmatlanságot, paresztéziát, szorongást, zavartságot és görcsrohamokat. A nem pulzáló epileptikus állapot kivételes mellékhatás, amelyet főleg krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegeknél figyeltek meg, ami túlzott szérumszintű cefepimhez vezet. 2, 3, 4, 5, 6, 7 Nem konvulzív epileptikus állapotról számoltunk be, amely 48 órával az akut veseelégtelenség kialakulása után fordult elő egy olyan betegben, akin autológ perifériás vér őssejt-transzplantációt (PBSCT) végeztek Hodgkin-kór miatt ( HD). Tudomásunk szerint ezt a szövődményt az SCT után szenvedő betegeknél nem jelentették. (Medline keresés 1994-től 2003-ig, kulcsszavak: rohamok és cefalosporinok.)

Egy 65 éves férfinak 1998 augusztusában diagnosztizálták a IIA stádiumú noduláris szklerotizáló HD stádiumot. Köpenyes sugárkezeléssel (42 Gy) léphosszabbodással kezelték és teljes választ (CR) ért el. 2000 áprilisában inguinalis relapszust észleltek, és a beteg hat ciklusban adriamicint, bleomicint, vinblasztint és dacarbacint (ABVD) kapott, ami CR-t eredményezett. 15 hónap elteltével ismét jelentkezett hónalj- és hasi érintettség. Négy ciklus BEACOPP-t (bleomicint, etopozidot, adriamicint, vinkrisztint, ciklofoszfamidot, prokarbazint és prednizont) adtunk be, és egy harmadik CR-t kaptunk. A PBSCT-t BCNU kemoterápia, etopozid, citarabin és melpalan (BEAM) alkalmazásával végeztük kondicionálóként.

A PBSC infúziót megelőző 4. napon a páciens pozitív vérkultúrákkal emelkedett lázba a Staphylococcus aureus ellen, és iv kloxacillinnel (2 g/4 óra) kezdték. A PBSCT utáni 3. napon iv. Cefepimet (2 g/8 óra) adtunk a tartós lázhoz. Ebben az időben a fehérvérsejtszám 0,2 x 109/l volt, a vesefunkciós tesztek pedig normálisak voltak. A +6. Napon amikacint (1 g/24 óra) adtunk a láz megelőzésére.

A +8. Napon a betegnek pitvarfibrillációs epizódja volt 190 bpm kamrai sebességgel, másodlagos hipotenzióval (75/45 Hgmm) és az azt követő akut veseelégtelenséggel. A szérum kreatinin 247 μ mol/l (2,79 mg/dl) volt, és a betegnek dopaminra, dobutaminra és nagy dózisú furoszemidre volt szüksége a megfelelő diurézis fenntartásához.

Két nap elteltével a pácienseknél csökkent a tudatszint és négy végtagban myoclonicus repedés. Nem válaszolt a verbális ingerre, hanem a fájdalomra. A fennmaradó neurológiai vizsgálat normális volt. Megkezdték az iv. Fenitoin (100 mg/8 óra) kezelését, és az amikacin, a cloxacillin és a cefepim leállítását. Az elektroencefalogram (EEG) lassú bázis diffúziót, bilaterális theta - delta aktivitást mutatott 1,5-2 Hz delta hullámokkal és enyhe bilaterális irritáló tünetekkel. A koponya-számítógépes tomográfia és a mágneses rezonancia képalkotás normális volt.

3 nappal a nem görcsös epileptikus állapot kialakulása után a beteg magához tért, de a myoclonicus szakadása és dezorientációja továbbra is fennáll. 15 nap elteltével az új EEG lassú aktivitást és diffúz, kétoldalas és szimmetrikus 5-6 Hz-os béta-bázist mutatott.

1 hónap elteltével a neurológiai vizsgálat normális volt, és a beteget elbocsátották a kórházból. 7 hónappal a PBSCT után a mesentericus és retroperitoneális nyirokcsomók bevonásával a HD ismételten megismétlődött, majd a beteg meghalt.

Az itt leírt páciens nem görcsös epileptikus állapotot kapott. Kizárták a rohamok leggyakoribb okait, például a fertőzéseket, az agyi érrendszeri eseményeket és az anyagcserezavarokat, ami feltehetően a kábítószerrel összefüggő eredet gyanúját vonja maga után. A potenciálisan neurológiai toxicitású gyógyszerek közül 11 nappal ezelőtt BCNU-t és etopozidot adtak be, így ez az ok nagyon valószínűtlen. A cloxacillin a rohamok egyik lehetséges oka. A kloxacillin fő toxicitása azonban az epilepsziás megnyilvánulások görcsrohamokkal, álmokkal és hallucinációkkal járnak, míg a nem szokványos epileptikus állapotról nem számoltak be. Így valószínűleg a cefepime volt az a gyógyszer, amely nem görcsös epilepticust eredményezett ebben a betegben.

A cefepim szintje a központi idegrendszerben általában alacsony, de veseelégtelenség során megnő az aktív antibiotikum-transzport szerves savak általi versenyképes gátlása, a vér-agy gát permeabilitásának növekedése és a szérumfehérje-kötődés csökkenése miatt. A béta-laktám antibiotikumok epileptogén hatása a gátló neurotranszmitter gamma-aminovajsav kompetitív antagonizmusának eredménye. A cefalosporinok alacsony fokú epileptogén aktivitással rendelkeznek, de jelentősen növekednek olyan körülmények között, amelyek a CSF szintjének növekedését okozzák, például krónikus 3, 4, 5, 6 vagy akut veseelégtelenségben.

A gyógyszer által kiváltott, nem pulzáló epileptikus nagyon ritka szövődmény SCT-ben szenvedő betegeknél. A cefepimet ennek a szövődménynek az egyik lehetséges okának lehet tekinteni, mivel a kezelés abbahagyása után visszafordítható és a prognózis jó.