(hivatásos teherautó-sofőr monológja)

teherautók

Hosszú évek óta dolgozom távolsági teherautó-sofőrként egy dél-szlovákiai nagy szállító vállalatnál. Harminc éve végzem ezt a munkát, és valószínűleg nem tudok semmi újat, de talán elárulok valami újat az olvasók előtt. A tágabb társaság a közelmúltban értesülhetett a német szakszervezetek erőfeszítéseiről, hogy a nemzetközi fuvarozó társaságoknak szállást biztosítsanak távolsági teherautó-sofőrjeik számára egy hétvégi szünetben. A szlovák politikusok azonnal kritizálni kezdték ezt, véleményem szerint meglehetősen kínos módon, mivel észrevételeik alapján egyértelmű, hogy nem sokat tudnak a szakmánkról.

Meglep, miért gondoltak csak most a németek erre a szabályozásra, amikor nekünk, Kelet-Európából érkező sofőröknek lassan sikerült kiszorítaniuk az összes volt német kollégát, mivel hajlandók vagyunk hat hetet 1200–1600 euróért dolgozni, míg a nyugatiak nem ment 2 500 eur alá. És mit jelent ez a hat hét? Ezek az ún műszakban, amikor a sofőr hat hétre elmegy, majd két hétre hazatér, és ez így működik két hónapig. Igen, jól hallja, hat hete úton van, nem tudja, hol, attól függően, hogy mi van a fuvarlevélben. És állandóan a kabinjában van. És amikor nem vezet, akkor a parkolóban áll egy út, autópálya vagy valamilyen ipari park mellett. Két hét alatt csak kilencven órát vezethet, heti egy nap pihenéssel. Két hétig lehet nyújtani, de akkor ingyen kell választania. Tehát amikor nincs otthon, akkor ezt az időt máshol kell töltenie.

Szinte az összes parkoló, különösen a németországi parkoló, WC-vel és zuhanyzóval van felszerelve. Természetesen nem ingyenesek, egy zuhanyzó 2 - 5 euró, a WC-k általában 50 - 70 centek, de általában ezt az összeget büfében költheti el. A kollégák azonban nem használják, mivel ezeket a költségeket egyik közlekedési vállalat sem téríti meg, és szükségleteiket a közeli bokrokban vagy teherautók között teljesítik, így valószínűleg el lehet képzelni a bűzt, különösen a hőség idején.

Ezért nem csodálkozom azon, hogy a németek egy csésze türelmet futottak be, és azt tanácsolták, hogy egy kötelező kétnapos pihenőt töltsenek egy teherautó fülkéjén kívül. Az autópályák melletti helyek megoldották, szinte mindenhol vannak pihenőhelyek, amelyek szobát kínálnak. És még azt is gondolom, hogy nem probléma két napra szállást találni ezeken a pihenőhelyeken kívül is. Sokkal inkább az a probléma, hogy a kelet-európai közlekedési vállalatok számára ez olyan többletköltséget jelent, amelyet nyilvánvalóan nem akarnak fizetni. Lehet, hogy sokan nem tudják ezt, de a teherautóban a kabin mérete körülbelül 2-3 négyzetméter. Életünk nagy részét itt töltjük. A modern teherautók már valóban modernek. Hűtőszekrénnyel, légkondicionálóval és hasonlókkal vannak felszerelve, de a nyár elején a kabinok olyan mértékben túlmelegednek, hogy minden kísérlet kilátástalan a klímájukkal. Egy éjszakán át működtetheti a motort, de ebben az esetben a zaj miatt nem alszik újra.

Nyugat-Európában egyébként bevett gyakorlat, hogy amikor a hét végén megjelenik az út, akkor valahol megáll. Pontosabban, ez gyakori volt, mivel alig talál olyan sofőrt, aki nyugati származású, és a hét végén úton lenne. Minél tovább megyek, annál gyakrabban találkozom azonban kelet-európai sofőrökkel a nyugat-európai vállalatok teherautóiban.

Van még egy ilyen változat is, amikor egy nyugati vállalat fiókot hoz létre, például nálunk, Szlovákiában, és ettől a pillanattól kezdve a sofőrök egy szlovák cégnél hajtanak, szlovák rendszámú táblával. Legtöbbjük helyi lakos, román vagy bolgár, vagy sofőr a volt Jugoszláviából. Ezért nagyon sok olyan hirdetést lehet látni, akik nemzetközi árufuvarozáshoz keresnek vezetőket, esetleg magas fizetéssel:) Legjobb esetben 1600 euró és három plusz egy hétre szól, főleg minimálbérért.

Ha azt szeretné megkérdezni, hogy miért fizetnek minket, azonnal megmondom, hogy ez a kérdés is érdekelne. Legalábbis hazánkban, társaságunkban. Különben furcsa, de gyakorlatilag bármit megtehet velünk. Megtagadhatja a lovaglást, elvonhatja a főnök figyelmét, de ha érdekel, hogyan és miből számítják ki a havi fizetését, akkor minden bizonnyal tönkreteszi cége hírnevét. Véleményem szerint ők sem tudják, és valóban hiszem, hogy csak látszólag becsülik meg, ki mennyit fog kapni egy adott hónapban. Gyakran előfordult, hogy voltak hónapjaim, amikor sokkal többet vezettem, mint az előzőek, és csak 20-30 eurót kaptam pluszban. Abban az időben azt is megkérdeztem, hogy működik, aztán még néhány hónapig lényegesen kevesebbet kerestem.

Nem mondhatom, hogy alacsonyabb fizetési kimutatásom volt, mert nem kapunk bérszámfejtést vagy bérlapot. És természetesen fizetik nekünk a fizetést, és ez nem megy a számlánkra, amit elég megalázónak tartok, mert valójában nem tudunk semmit, vagy azt, hogy mennyit fizetnek értünk, akár egészségért, akár nyugdíjért, röviden: semmi. Annyit tudok, hogy beiratkoztunk, de mint mondtam, a minimálbérért. Például azt sem tudom, hogy milyen betegségben szenvednék, ha megbetegednék, de szerencsére harminc éve nem voltam beteg. Ha jól tudom, itt, azon a területen, ahol élek, a béreket így rendezik. De hozzá kell tennem, hogy ők is korrekt társaságok.

Körülbelül tízezer kilométert haladok havonta. Nincs több lehetséges, mivel korlátozott munkaidőnk van, amint azt az elején említettem. Maximum tizenegy-tizenkétezer kilométert lehet megtenni, de biztosan nem többet. Természetesen még ez is megkerülhető, és megtörténik. Minden sofőr rendelkezik tachográf-vezetőkártyával, amely rögzíti a megtett kilométereket. Mindkettőnknek megvan a saját kártyája, de ha más néven kiadott kártyát használunk és rajta lovagolunk, akkor lényegesen több órát dolgozhatunk. Általánosságban elmondható, hogy egy kilométerenként körülbelül tíz centet keres. Ettől aztán fizetem az általam említett ételt és egyéb költségeket. Nem is kell azt mondanom, hogy diéták, ételbélyegek vagy párok után. Magam is fizetem a balesetbiztosítást. Amikor mindezt levonom, körülbelül 800 euró nettó vagyonom van. Tehát mindenki, aki nyilvánosan felszólal, politikusok és így tovább, nem tudja, miről beszél.

És lehet, hogy az odafentiek nem is tudják, hogy nemcsak az élelmiszer-bélyegeket veszem el, hanem a diétákat is. És ez már olyan vállalkozás, ahol az érintett összegek lényegesen magasabbak, mint a zuhanyozás költségei. Évente tizenkét üres jegyzetet írunk alá magunkkal, de azt, hogy melyik sofőr hány diétát kapott havonta, a főnökök csak később töltik ki. Biztosan kitalálta a lényeget. Egy fillért sem látunk belőle, csak megadjuk a nevünket és valószínűleg adózatlan összeget szednek be a pénztárgépből. Véleményem szerint a környékbeli vállalatok legalább fele hasonlóan foglalkozik vele, sőt ez egész Szlovákiában megtörténik, amikor más sofőrökkel találkozunk, beszélgetünk egymással és eláruljuk mi-ez.

Úgy látom, hogy a negyven feletti emberek már megbékéltek ezekkel a dolgokkal. Már nem mennek bele az újba, és úgy fogják fel a helyzetet, ahogyan leírtam. És nem hiszem, hogy bármit is kellene tenniük ellene. A politikusoknak itt be kellene avatkozniuk, de úgy tűnik, hogy a politikusok úgy viselkednek, mintha érdekelnék őket a közlekedési társaságok másik oldala. Nincsenek profi sofőrök szakszervezetei vagy tanácsai, ugyanannyi blog és komment van rájuk, de ennyi. Inkább azt hiszem, hogy az Unió sztrájkolni fog. Akár a minimálbérek területén, akár a szállás területén. És hiszem, hogy ez egy-két év múlva megtörténik. Annak ellenére, hogy politikusaink minden bizonnyal tiltakozni fognak ellene.

(Egy dél-szlovákiai kamionos szavait Somogyi Szilárd rögzítette.)