Az államnak vissza kell vállalnia a felelősséget azért, hogy milyen kézművességre van szükségünk, és kvótákat kell meghatároznia azok oktatásához. Egyébként lehetetlen megakadályozni, hogy egyesek teljesen kihaljanak - mondja a Szlovák Szakszervezet elnöke és a Szlovákiai Tetőfedő Céh alelnöke. STANISLAV ČIŽMÁRIK.

A középiskolákban megszüntetik a kézműves szakszervezeteket, és a piacon hiányoznak a kézművesek. Mi a helyzet legfőbb oka?

A kézműves tanulók számának csökkenése hosszú távon fejlődik. Az oktatás nagyrészt vállalkozássá vált - nem azt vizsgálja, hogy mire van szüksége a társadalomnak, hanem azt, hogy minél több hallgatót szerezzenek és tartsanak meg őket minimum három-négy év költségekkel. A másik ok az, hogy az igényes kézműveseknek, például bádogosoknak, ácsoknak vagy tetőfedőknek tetőmodellekkel vagy gépekkel kell tantermeket építeniük, ahol a hallgatók gyakorolják mesterségüket és anyagot költenek. Nem lehet meglepni még az iskolaigazgatók sem, akik inkább elriasztják az ilyen mesterségek iránti érdeklődést, és a regisztrált diákokat olyan kézművesekbe helyezik át, amelyek az iskola számára "gazdaságosabbak". Számos építőipari szakma névköre indokolatlanul széles, és a klasszikus kézművesség rovására olyan szakmákat tanítanak, amelyekre nincs is szükség. Például a vízvezeték-szerelők nullára esnek a statisztikában. Gyakran kérdezik tőlem, mennyire lenne szükségünk például vízvezeték-szerelőkre. És a válaszom egyértelmű: bármely nullánál nagyobb szám előny. Vagyis megyénként legalább egy osztály. És ez minden veszélyeztetett alapvető építőipari mesterségre vonatkozik.

A múltban a tanoncokat maguk a cégek képezték ki, például a Baťa, de mások is.

Ma az építkezésnek nincsenek olyan nagy építőipari cégei, amelyek érdekelnének a tanoncok oktatásában. És a fejlesztőket ez már nem annyira érdekli. Másrészt a kiskereskedők és az építőipar túlnyomó részét alkotó alvállalkozókkal rendelkező építőipari kisvállalkozások nem képesek megfelelő feltételeket biztosítani. Ezért a fiatalok nagy része nagy cégekhez költözik, amelyek számára a duális oktatás biztosítása nem jelent problémát. De ezek elsősorban az autóipar, a kémia és az elektronika cégei. Természetesen ezek a nemzetgazdaság fontos ágazatai, és csak dicséretet érdemelnek munkájukért. Rámutatnék azonban a megnevezett szektorok és az építőipar, illetve más szektorok közötti egyensúlyhiányra, hiányosságra.

büszkén

Sajnos egyre kevesebb az iparos.

Mi fordíthatná meg ezt a helyzetet?

Nagyon világos elképzelésünk van erről. Az államnak felelősséget kell vállalnia azért, amire a kézműves társadalomnak szüksége van, és minimális kvótákat kell meghatározni tanításukhoz. Ez az egyetlen módja annak, hogy egyes klasszikus építőipari mesterségek ne pusztuljanak el teljesen. Ezt különböző szinteken megvitattuk, de sikertelenül. A helyzet olyan, hogy az illetékesek nem a józan észre, hanem a lélektelen statisztikákra támaszkodnak. Mint mondtam, bádogosok vagy tetőfedők tanításba vétele drága ügy. Ha valaki ott is bejelentkezik, akkor máshova irányítja át és jelenti, hogy például a vízvezeték-szerelők nem érdeklik. És mi lesz? Kiveszik ezt az osztályt a rendszerből, és a dolog fel van szerelve. Döbbenetes, de a szó szoros értelmében így manipuláljuk a kézművesség társadalmunk iránti igényeit.

Nincsenek pozitív példák?

De igen. Például a kassai Középiskola igazgatójának példamutató iskolája van, és építőipari mesterségeket tanít. Elegendő hely áll rendelkezésre a tetőmodellek számára, de példamutató felszereléssel rendelkezik a többi részleg számára is. A szakmunkástanulóknak minden mesterséghez más-más ruha van, az öltözőszekrényeken vannak mesterségük logói, egyszóval nagyon szépen megnőtt bennük a mesterséghez való viszony. Ahhoz azonban, hogy ez mindenhol nekünk működjön, nem támaszkodhatunk kizárólag az igazgató lelkesedésére az ügyben. Szükségünk van egy olyan rendszerre, amely nemcsak a megfelelő motivációt teremti meg, hanem azt a kötelezettséget és elkötelezettséget is, hogy jó körülmények legyenek a legigényesebb kézművesség tanításához is.

Mi van, ha nem teszik meg a szükséges intézkedéseket?

A kézműveket szakképzetlen emberek fogják elvégezni. Megfelelő következményekkel. Az is helytelen, ha külföldről származó kézművesekre támaszkodunk hozzánk. Hajlamosak "házzal tovább menni", nem jelentenek stabil megoldást építőiparunk igényeire. A helyzet nem jó, és az illetékesekkel folytatott tárgyalásokon azt mondanám, hogy a gyakorlatból származó tudásunk közömbös számukra. Ugyanakkor gyakran tárgyalunk a középiskolák igazgatóival, ezért merem állítani, hogy követelményeiket és véleményüket az illetékes hatóságok számára is értelmezzük.

A munkaerőpiacon kézművesből hiány van.

A Szlovák Szakszervezeti Szövetség képes konstruktívan beavatkozni a helyzetbe?

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsuk az önálló vállalkozók és a kisvállalkozók körülményeit. Különböző tucatnyi vagy más aktiválási dokumentumot adunk ki, amelyeket az illetékes hatóságoknak címezünk. Más ágazatoktól eltérően, ahol a miniszterrel, az oktatási miniszterrel is közvetlenül tárgyaltunk, még nem folytattunk tárgyalásokat, és a minisztérium más szintjein tett javaslataink nem vezettek a kívánt eredményekhez.

Mit lát a kézművesség pozitívumainak és buktatóinak?

Bár magam sem vagyok kézműves, úgy érzem, mint ő. Az építőmérnöki középiskolában érettségiztem, egész életemben kézművesekkel dolgoztam építkezéseken, és ismerem az igényeiket. A kézműves jó munkájához az szükséges, hogy viszonyuljon az elvégzett tevékenységek minőségéhez, és örömmel hagyjon hátra egy-egy jól elvégzett munkát. Szép érzés, amikor évek múlva is büszkén tekinthet a munkájára annak minőségében. Ami a buktatókat illeti, a legnagyobb probléma a már említett minőségi és képzett emberek hiánya a munkaerőpiacon. És természetesen az önálló vállalkozók magas adó- és illetékterhe, ami szintén hosszú távú probléma.

Ha ma döntene jövőbeni szakmájáról, akkor ugyanazt a döntést hozná?

Egyértelműen. A tetők a hobbim, és ebben az esetben öröm dolgozni járni. Minden embernek megadnám ezt az érzést. És azt gondolom, hogy ez nagyban vonatkozik a kézművesekre, ezért szükséges a hallgatók büszkeségének ápolása a mesterségük iránt. Ebben az oktatásunknak, valamint az egész társadalomnak nagy tartaléka van. A szülők elsőként motiválják gyermekeiket, de gyakran rossz irányba mutatnak. Jó kézművesnek lenni nem elég számukra, és más alkalmazásokat keresnek gyermekük számára, amelyek sok esetben valóban ártanak nekik. Nem minden gyermek vágyik intellektuális karrierre, sokan örülnek annak, hogy műveket készíthetnek, és élvezik azt, amit manuálisan előállíthatnak. Az iskolai tanácsadók itt is nagy szerepet játszhatnak. Annak érdekében, hogy a potenciálisan jó kézművesek ne kerüljenek iskolákba, ahonnan aztán nem találnak megfelelő munkát.