Arturo Pérez Reverte (1951) spanyol író 18 regényt írt, a flamand festményt, a Dumas klubot, a templomosok utolsó díszletét szlovák nyelvre fordították, és októberben megjelenik A déli királynő című regény. Ebben a szerző megerősíti nagyszerű történetmesélését, a feszültségteremtés ajándékát és egy meglepő pontot. Teresa Mendoza, mint szegény mexikói, megismerte Blondiakot, a pilótát, aki kábítószert csempész. Halála után meneküléssel próbálja megmenteni az életét. Marokkóban erős és gazdag nő lesz, jelentős pozícióval a bűnözés világában.

arturo

Arturo Pérez - Reverte: Dél királynője

Arturo Pérez Reverte (1951) spanyol író 18 regényt írt, a flamand festményt, a Dumas klubot, a templomosok utolsó díszletét szlovákra fordították, és októberben megjelenik A déli királynő című regény. Ebben a szerző megerősíti nagyszerű történetmesélését, a feszültségteremtés ajándékát és egy meglepő pontot. Teresa Mendoza, mint szegény mexikói, megismerte Blondiakot, a pilótát, aki kábítószert csempész. Halála után meneküléssel próbálja megmenteni az életét. Marokkóban erős és gazdag nő lesz, jelentős pozícióval a bűnözés világában.

A tőle folyó víz lüktetni kezdte a lábát. A telefon még mindig csengett. Tudta, hogy nem is kell elvennie és ellenőriznie, hogy Blondiaka boldogan távozott-e. Elég volt, ha követte az utasításait, és azonnal elmenekült; de nem lehet belenyugodni abba, hogy egy közönséges fekete embernek, egy fekete embernek meg kell változtatnia az egész életét. Tehát felvette a telefont, megnyomta a gombot és hallgatott.

- Megkapták Blondie-t, Teresát.

A nő nem ismerte fel a hangot. A szőkének voltak barátai, és néhányuk hűséges volt, kötve azoknak az időknek a szabályaihoz, amikor márkát és csomagokat tiszta kokain autógumikban vittek El Pasón keresztül Amerikába. Bármelyikük lehet: talán Neto Rosas vagy Ramiro Vázquez. Nem tudta, ki hív, és ez nem is számított, mert az üzenet egyértelmű volt. Megkapták Blondiakot - ismételte a hang. Őt és unokaöccsét is elvitték. Most az unokaöccs családja és te. Tehát csomagoljon össze és fusson, amilyen gyorsan csak tud. Fuss és ne állj meg. A kapcsolat megszakadt. Mezítelen lábát nézte a földön, és rájött, hogy remeg a téltől és a félelemtől; azt hitte, hogy bárki is hívott, pontosan ugyanazokat a szavakat használta, mint Blondiak. Elképzelte a férfit, aki figyelmesen bólogatott, cigarettafüstbe burkolózott a csészék fölött valahol a kocsmában, szemben ült vele Blondiak, az asztal alatt keresztezett lábú kancát dohányzott, ülésre szokott, hegyes kígyóbőr cowboy csizmában és selyemkendőben a nyakában, pilóta kabátja a szék támláján, rövid, szőke hajjal és szúrós, magabiztos mosollyal. Figyelj, pajtás, megteszed helyettem, ha elpofoznak. Azt mondod neki, hogy meneküljön el és ne álljon meg, mert le fognak menni a torkán, és őt is meg akarják szerezni.

Hirtelen pánikba esett, és valami egészen más volt, mint a hideg borzalom, amelyet korábban érzett. Tehetetlen zűrzavar és őrület rohama volt most, és röviden felkiáltott, mindkét kezét a fejéhez emelte. Nem tudott talpra állni, ezért leült az ágyra. Körülnézett: a fehér-arany fejtámla, a falakon esetlen tájakkal festett festmények és naplementekor sétáló párok, valamint a porcelán szobrocskák, amelyeket összegyűjtött és a polcra tett, hogy szép és otthonos otthona legyen. Tudta, hogy ez már nem otthon, és néhány perc múlva csapdává válik. Hirtelen egy nagy tükörben látta magát a szekrényben: meztelenül és nedvesen, sötét hajjal az arcán ragadt, és fekete szeme tágra nyílt a hajszálak között, amelyek rémülettől jöttek ki a szemgödréből. Fuss és ne állj meg, ezt mondta neki Blondiak, majd egy hang, amely megismételte a szavait; abban a pillanatban elmenekült.

Tizenkét év telt el azóta, hogy Teresa Mendoza délután elmenekült Mexikó Culiacán városából. Azon a napon, amikor hosszú oda-vissza útja elkezdődött, világa, amelyet Blondi Dávil védelme alatt épített, összeomlott, vagy legalábbis úgy gondolta - hallotta, hogy világa dübörgéssel felbomlik -, és hirtelen egyedül találta magát és veszélyben volt. Letette a kagylót, és rohangálni kezdett, vakon kihúzta a fiókokat, és pánikba esett egy táska után, amibe beletette a legfontosabb dolgokat. Inkább gyászolja a férjét és halálra ordít; de a percektől percig tartó rémület megbénította tetteit és érzéseit. Mintha egy Huautla gombáját evett volna, vagy elszívott volna egy kábító, keserű gyógynövényt, amely egy távoli testbe vitte, amely felett nem volt hatalma. Ügyesen felvette a farmert és a pólót, felvette a szivattyúit, és megingott a lépcsőn; ruhája alatt, minden nedves és nedves hajjal, kezében egy kis utazótáskával és néhány kuporgó dologgal, amelyeket sikerült betömnie: tartalék pólókat, farmerdzsekit, bugyit, zoknit és pénztárcát kétszáz pesóval és személyazonosító okmányok. Azonnal itt lennék - figyelmeztette Blondiak. Meglátogatják, van-e itt valami. Jobb lesz, ha nem találnak meg.

Határozatlanul az utcán állt, a vadász és kutyái közelében fújt zsákmány ösztönös óvatosságával. Előtte a város ellenséges területének bonyolult domborzata feküdt. A települést Quintasnak hívták: széles tantermek, nem feltűnő és kényelmes házak, a kertekben bougainvilleas és az előttük álló drága autók. Hosszú volt az út a gotasi hálózati körzetből, gondolta a nő. És abban a pillanatban a szemközti gyógyszertár hölgye és a sarki vegyesbolt eladója, ahol az elmúlt két évben vásárolt, kék egyenruhás rendőr, vállán tizenkét kaliberű ismétlővel - a aki mosolyogva hízelgett neki minden alkalommal, amikor körbejárt - veszélyesnek és alattomosnak tűntek. Akkor nem lesz több barátod mondta Blondiak akkor és közömbösen felnevetett. Időnként imádta nevetését, és időnként szívből gyűlölte. Azon a napon, amikor csörög a telefon, és futsz, egyedül leszel, édesem. És már nem segítek rajtad.

Mielőtt a prérifarkasok rátaláltak volna, el kellett jutnia a második lakásba, a széfbe, és nem kívánt mellékszereplővé vált a tipikus maffiafolyosókon; A szőke mindig arra vágyott, hogy a Tigrisek vagy a Tukánok egyszer elmondják nekik róla. A titkos lakásban pénz és dokumentumok voltak, amelyekre futás közben nagy szüksége volt. Blondi naplója is volt: telefonszámok, címek, feljegyzések, kapcsolatok, titkos repülőterek Kaliforniában, Sonorában, Chihuahuában és Cohahuilában, barátok és ellenségek - meglehetősen nehéz észrevenni - Kolumbia, Guatemala, Honduras és a folyó határának mindkét oldalán. Bravo: El Pasóban, Juárezben és San Antonióban. Elégeti vagy elrejti a naplót - mondta neki. De a saját érdekében és biztonsága érdekében ne nézzen rá, édesem. Egyáltalán ne nyissa ki. És ha teljesen készen álltál, és nem igazán tudtad, mi legyen a következő lépés, cseréld le életedre őt és Don Epiphanio Vargast. Tisztán? Esküdj meg, hogy nem nyitod meg azt a naplót a világon. Esküdjetek Istennek és Szűz Máriának! Gyere ide! Esküszöm arra, amit a kezedben tartasz!

Most félelemmel a szemében és a szája kiszáradtával végigment a járdán, ahol minden követ felismert. Kerülte azokat a lányokat, akik a tömegben dörömböltek, vagy a Kanári-szigetek, egy gyümölcsbolt előtt sétáltak és várták az ügyfeleket. Egy pillanat alatt hitetlenkedve nézte a teherautók és személygépkocsik parkolóját, valamint a kukoricapehellyel töltött kioszkokat, ahol azt nehéz nehéz kosarakkal rendelkező nők és szakállas férfiak pálmalevéles kalapban és kalapban rontották el. A sarki ékszerüzlet mögött vidéki zenei lemezekkel rendelkező boltból a Packages című dal dallama és szövege elérte egy kilóját: a Dynamics vagy a Tigre énekelte. Távolról nem tudta megmondani, de ismerte a dalt. Az Isten verje meg! Jól ismerte, mert ő volt Blondiak kedvenc elkapója; a malacka borotválkozás közben énekelt neki, nyitva az ablak, hogy felhívja a szomszédait, vagy a fülébe súgta, és élvezte, mennyire idegesíti.

Apám barátai

ők maguk a tisztelet és a csodálat,

kétszázháromszáz méter

Repülök a fejük felett,

és minden kaliber közel áll hozzám

azokból a válogatott ecsetlövésekből.

Poondiaty, a kismalac, Blondiak, gondolta újra, és majdnem hangosan kimondta, hogy elnyomja ajkán a zokogást. Aztán jobbra és balra nézett. Még mindig éber volt, és öntudatlanul keresett egy arcot, egy férfit, aki fenyegetést jelentene. Biztos vagyok benne, hogy küldenek valakit, aki ismer engem, gondolta. Megtalálni engem. Tehát azt remélte, hogy az első megismeri őt vagy őket. Általában kettesben mentek egymás hátának takarására és egymás segítésére; és vigyázni is egymásra, mert ebben az iparban senki sem hitte el a saját árnyékát sem. Csak azért, hogy időben megismerjem és hibáztassam a szemében. Vagy mosolyból. Valaki rám mosolyog - emlékeztette magát. És egy pillanat múlva utánad fog állni. Ha szerencséd van, tette hozzá. Ha nagyon szerencsés vagyok, azonnal meghalok. Ha szerencséje van vagy nem, úgy gondolta, elképzelte a sivatagot és a Blondiak által említett lámpát, ez csak a sebesség, az összeadás és a kivonás kérdése volt Sinaloeban. Minél tovább tart az utolsó kilégzés, annál kevesebb szerencséd van.

Az autók mindkét irányba haladtak, a sarokban két barna egyenruhás rendőr állt. Az egyik arca ismerős volt számára, ezért inkább megfordult és más irányba lépett. Sok városi rendőr szerepelt a maffia bérszámfejtésén, csakúgy, mint a bírák, a szövetségi tagok és sokan mások, akiknek egy csipet kóla volt a pénztárcájukban, és ingyen pia volt a bárokban, maffiafőnökök őrizték őket, vagy azt a körültekintő elvet követték, hogy a tenyerükkel éljenek. kezüket és életben hagyni. Három hónappal ezelőtt jött egy új rendőrigazgató, aki megpróbálta megváltoztatni a játékszabályokat. Hetven lövést adtak rá egy kosszarvból - ezt hívták Kalasnyikovnak - saját házának ajtaja előtt, amikor a saját autójában ült. Ratata. A témában dalokkal ellátott CD-ket már az üzletekben értékesítették. A leghíresebbet Hetvenhét Golyónak hívták .

A regényrészleteket Martina Slezáková fordításában a Slovart Kiadó adja ki.