katolikusnak

A jó katolikusnak sok gyermeke kell, hogy legyen!

Ha csak elmenekültél, mert a vasárnapi egyházi padok dübörgése ellenére gyermekeid száma nem haladta meg a szlovák demográfiai átlagot, nyugodj meg. És próbáljon tovább olvasni.

A bevezetőből származó mondatot egy "körülölelő" pubertás tüdőből vettem kölcsön. Bár: olyan kedves. A társadalmi színvonal az, hogy két gyermek születik - generációváltás céljából, az egyik apukáknak, a másik anyukának. Amint számuk csak eggyel nő, a szülők megkapják a jegyzeteket, kezdve a családdal és a járókelőkkel. És bár eleve senki nem kérdezi tőlük, hogy "vallási alapúak-e", minden bizonnyal olyan fejfájást fognak kapni, hogy ennyi gyermekkel "tönkreteszik az életüket".

De még véletlenül is van közük az Úr Istennel, a gyermekek számának eldöntése nehezebb: mert az egyház még mindig az élet nyitottságáról beszél. És nemcsak a hitetlenkedő nők néha a nők weboldalain kommentálják a többi terhességet azzal, hogy csak egy kilométerre vannak a férjüktől, és már "benne vannak". Tehát: együtt lenni, vagy sem, tervezni, vagy köhögni (és valóban elhagyni Isten szabad kezét), termékeny és terméketlen napokat jelölni, vagy a horgon tartani, gyereket vállalni vagy sem, hogyan sokan vannak, és hogy kell kinéznie, ha az ilyen házastársak valóban Isten előtt akarják igazságukat élni? "Joguk" van eldönteni, hogy élő hitük ellenére "csak" két gyereket akarnak?

Csak megint mind a három

Térjünk vissza egy kicsit a témánkra, amikor a házassági háromszögről beszéltünk. Milyen volt? Hogy nem ketten, hanem hárman kötnek és maradnak a házasságban: férfi + nő + Isten. Akár rájönnek, akár nem, együttműködnek Istennel, vagy nem érdekelnek a jelenléte, három van - mindenre. Mindennek szempontjából azt is el kell dönteni, hogy hány gyermeket fogadjon el házasságában és nevelésében.

A katolikus egyház katekizmusa (de a Humanae Vitae enciklika is) egyértelműen kimondja, hogy a keresztény pároknak okot kell használniuk a gyermekek örökbefogadásának minden lehetőségének és erősségének mérlegelésére. Egy lapát után mondva: Isten mindenkinek más elemlámpákat, más márkát és más állóképességet adott. És mindenkinek más férjet, feleséget, más egészségügyi "csomagokat" adott egy egész életen át tartó utazáshoz, más ajándékokat és képességeket, más lehetőségeket és lehetetlenségeket. Ebben a házastársak lelkigondozása nagyon egyedi és formálhatatlan: minden házasság olyan különleges egység, hogy nagyon nehéz táblázatot készíteni - még a katolikusok számára is - ennek és a sok-sok-sok gyermeknek a stílusában.

Tehát hogyan lehet különbséget tenni? Igazság szerint a szabadság és a szeretet. Ezek alapvető kérdések, amelyekről egy férfinak és egy nőnek párként kell beszélnie az esküvő előtt: Hogyan látjuk az örökbe fogadható gyermekek számát? Üljön le és mondja ki szabadon: vágyom arra, hogy orvosként szolgáljak sok segítségre szoruló ember számára. A szeretetet így akarom elosztani, ez az adakozásról alkotott vízióm része, a lelki anyaságom. Ezért látom reálisnak, még a szakma nehézsége miatt is, hogy két gyereket elfogadunk. Azzal, hogy nemcsak a betegeknek szentelem az erőmet, hanem a plébánia szolgálatának is - a házaspár házasságra való felkészítésében.

Vannak más szempontok is: pénzügyek, lakhatási kérdések és természetesen az egészségügy. Ezek komoly dolgok, főleg ha nehéz diagnózisokról van szó. Figyelembe kell venni az életkort, a jellemvonásokat is, és azt, amit a másik, aki velem húz egy házassági szekeret, a legjobban észleli. A gyermek szüléséhez ugyanis emberi szempontból kettőre van szükség (és ennek mindkettőnek örömteli szabad önadakozásában kell lennie) - és így Isten beleegyezésére, aki megáldja a gyermeket. (Vagy nem.)

Igen, de…

Még mindig kaparod a füled. Mert a környezetében olyan családokat lát, akiknek öt, hét, kilenc gyermekük van - nem gazdagok, inkább a mindennapi túlélésért küzdenek. Van egy régi autójuk, ha van ilyen, a gyerekek örökölt vagy adományozott ruhákat viselnek, anyjuk otthon van, hogy reggeltől estig vigyázzon rájuk, ők is megküzdenek egy lakással vagy (őrült) az építkezéssel vagy egy ház rekonstrukciója. És mégis, ha rájuk nézünk, hihetetlen kiteljesedést, örömöt és optimizmust érez az emberileg látható "szépséghibák" ellenére. Zavarba hozni, amikor egy ilyen család belép a templomba, látni, hogyan szolgálnak a plébánián a szolgálattól kezdve a tanításon át az éneklésen át a plébánia segítéséig vagy tevékenységeinek megszervezéséig. Hogyan lehetséges? Hova szednek időt, erőt, örömet, ötleteket? Mikor alszanak? Amiből valójában dolgoznak?

És itt vagyunk. Ezek az emberek jobb keresztények, mint mi, kevesebb gyerekkel? Sokkal rosszabbak vagyunk, mert csak kettőnk van? Ma is, amikor láttam, hogy misézés után térdelnek - már egy szinte üres templomban, furcsa voltam. Jól vagyok Isten előtt?

Nyitott ajtó Isten számára

Nézzük meg másképp. Miről szól keresztény életünk - és a keresztény házastársak élete is? Arról, hogy megtaláljuk, amit Isten vár tőlünk. Mit jelent ez számunkra? Ismerni Istent, megpróbálni olyan közel lenni hozzá, amennyire csak tudok (és Isten vonzza), hogy megérthessem (és a férjem is), mi Isten akarata irántunk. Ez a hozzáállás megtanít bennünket bízni benne, szeretetében és törődésében, a dolgok és ajándékok hihetetlen időzítésében. Ha a házastársak (akár családként is) ilyen módon élnek Istenre támaszkodva, akkor nem számítanak emberileg gazdaságilag, de vagyonukat és pénzügyeiket Istennek adják át, és azt teszik, amiben uralkodnak. Ugyanez vonatkozik életük menetére (az a punter, aki azt akarja, hogy mindent a hüvelykujja alatt tartson, megőrül), és különösen a gyermekek számáról.

Sőt: Isten ismeretében felfedezik, hogy Istent, mint szeretetet hihetetlenül adják és áldozzák értünk, gyermekeiért. Azt is felismerik, hogy a gyermek mindig Isten anyagi bizalma abban, hogy képes a világért és az égért nevelni. Valami olyan, mint egy díj. (Az egyház erről áldásként beszél.) Ezeknek a házastársaknak minden más gyermek elfogadása ünnep és öröm, annak ellenére, hogy előfordul, hogy (eredeti vagy jelenlegi) terveikben már nem számítottak másra. Elfogadása mindig Isten hihetetlen beavatkozásának bizonyul, amellyel ő maga oldja meg az ilyen fájdalmakat és állításokat, amíg az hihetetlen. (Még akkor is, ha a házastársak örökbe fogadják a fogyatékkal élő gyermeket.)

Ezek a családok nemcsak elfoglaltak és igényesek (mert ilyen nagyszámú gyermek felnevelése pedagógiai tapasztalatokat és bölcsességet igényel a teljes körű ellátás mellett, az ilyen házastársak nem kerülik el az ilyen problémákat), hanem a valódi növekedés, az imádság, az útmutatás szelleme van és kíséret nemcsak a fiziológiába., hanem a lelki érettség is. Végül ez pusztán stratégiai lépés Istentől: ilyen erős, sok hazai egyházat építeni a házaspár iránti bizalma révén. Annál is inkább, ha minden fél elégedett.

Oké, de nem tehetjük

Rosszabbak vagyunk? Isten nem ad nekünk áldást? Nem bízik bennünk? Vagy - a férjem nem ért egyet, én pedig nem fogok gyereket nélküle. Bár vágyom. Bár a szívem fütyül. Alacsonyabb "ár" kategóriába tartozom, mint azok, akikkel Isten megáldott egy nagy családot?

Minden rendben. Isten megáldja azokat a házastársakat is, akik objektív okokból nem fogadhatnak el több gyermeket. Vagy talán egyik sem. Nem bízott bennük? Rossz! Azok, akik ismerik Istent, következetesen tudják, hogy a szülői élet egy másik formáját kínálja nekik. (Nagyon jól ismeri az emberi szívet.) Imádságban gondosan figyelni kell arra, hogy mi vár ránk: befogadni egy gyermeket, akinek nincs reménye az eredeti biológiai családba való visszatérésre, és örökbe fogadni, vagy megnyílni a szellemi nevelés előtt. és vegyenek részt abban, akiknek szeretetre van szükségük. Nem számít, hogy birmovánok-e a plébánián, egy emelettel alacsonyabb, egy széttört családból származó gyermekek vagy egyedülálló anyák. Isten megmutatja.

De állítólag mindig ez a teremtés rendje, főleg az emberek: nem kutyák, nincsenek macskák, nincsenek túraútvonalak minden hétvégére (bár ott is lehet felfedezni Istent, de nehéz rendszeresen felfedni ott valakinek a szeretetet és adott módon adj szeretetet). Az sem helyettesítheti a szent könyvek néma elolvasását (ha nincs kinek adományoznia ezeket a kincseket). Ezt a szeretetet mindig konkrétan (vagyis cselekedettel) kell egy adott személyre irányítani. (Pontosan úgy, ahogy egy pár tenné, ha gyermekük lenne.) Ez a lelki szülői küldetés ugyanolyan súlyos Isten szeme előtt, mint nyolc gyermek nevelése. És ugyanolyan áldott.

Kis javítás

Az elején feltörtem a címet, amelyet most igazából ki kellene javítanunk. Egy jó katolikusnak sok gyermeke kell, hogy legyen. De nem kell, hogy biológiai gyerekek legyenek. Mert egy jó katolikus és egy jó hűséges pár alaposan szemügyre veszi Istent, figyelmesen hallgat és keresi számukra Isten tervét. És tudják, hogy akár Isten a szülõség bármely formájára, vagyis a szeretet ajándékára hívja õket, az õ részérõl megáldott.

Váltássá vált: Azokban a napokban, amikor még nem volt autónk, a bilincsemmel hajtottam az utcán. Nos, ne vegye észre azt a nőt, akinek hét gyermeke van körülötte! És a lépcső! "Ezek mind a tiéd? Megőrülnék… "Mindig elégedetten mosolyogtam:" Nem kell hét gyereked lenned, hogy igazad legyen abban, hogy mindent a fenékig adományoztál benned ... Ha így érzed, minden rendben van. "

A válasz többnyire hosszú hallgatás volt. Mi lesz a válaszod keresztény párként, meghagyom neked és az együtt töltött idődnek Isten előtt.