unilabs

A fájdalom a daganatos betegek életének gyakori része, és a rosszindulatú daganatok egyik féltettebb tünete is, különösen az előrehaladott stádiumokban, amikor a betegek több mint 70% -a szenved bizonyos típusú fájdalomtól. Összehasonlításképpen: a gyógyító daganatos betegek csak 33% -a számol be fájdalomról. Az onkológiai betegségek előrehaladott stádiumában jelentkező fájdalomérzet megtöbbszörözi a társult cachexiával, kimerültséggel és mentális rendellenességekkel, például szorongással vagy a közelgő haláltól való félelemmel járó beteg általános gyenge teljesítményét.

A fájdalom okai

A ráknak számos oka lehet. Az első a fájdalomreceptorok létezése, amelyek a fájdalmas ingereket tovább viszik az érintett szerv idegein keresztül, vagy közvetlen idegkárosodás okozza őket. A fájdalom ezért gyakran olyan szövetekben lokalizálódik, ahol a fájdalomreceptorok nagy sűrűségűek, például a csont, a periosteum, a bőr és az izom. A csontok esetében úgynevezett kóros törések léphetnek fel, mert a daganat közvetlenül vagy metasztatikusan károsítja a csontot, így kis terhelésnél is megtörhet.

A belső szerv szövetei nem tartalmaznak fájdalomreceptort. Ezért a kezdeti szakaszban pl. tüdő- vagy vastagbélrák esetén nincs fájdalom, csak e szervek felületes részei, azaz a hüvely, ill. a hashártya vagy a mellhártya olyan fájdalomreceptorokat tartalmaz, amelyek elsősorban feszültségre vagy nyújtásra reagálnak. Gyakran a belső szervekhez tartozó bőrterületeken, az úgynevezett Head zónákban nyilvánulnak meg.

A fájdalmat az idegek kompressziója is okozza egy növekvő daganat által, vagy az idegszövet károsodása a tumor közvetlen növekedése során. Kóros érzékelési mintázat jellemzi őket, rozsdás, szúró és gyakran a rohamokban a szállított izmok fájdalma vagy bénulása.

A fájdalmat diagnosztikai eljárások és maga a rákellenes kezelés is okozhatja. Okozhatja fájdalmas diagnosztikai eljárások, például szúrás, trepanobiopszia, posztoperatív fájdalom. A fájdalmas neuropathia gyakran kemoterápia után következik be (pl. Ciszplatin, vinkrisztin, taxánok után), krónikus fájdalom gyakori az onkológiai műtétek után (pl. Postmastectomia szindróma), a sugárkezelés utáni fájdalmat sugárzás utáni dermatitis és neuropathia okozhatja, rosszul tolerálható és gyakran intenzív a nyálkahártya gyulladása kemoterápiás, sugárterápiás vagy biológiai kezelés után.

Más fájdalmak főleg a testmozgás és az ágy korlátozásának hiányából adódnak a terminális betegeknél. Ezen a ponton megemlítjük a felfekvéseket, a székrekedés alatti fájdalmat vagy a keringési rendellenességeket és az azt követő duzzanatot. Átfogó támogató ápolói ellátásra és kompenzációs segédeszközök használatára van szükség a fenti állapotok megelőzéséhez.

Nem szabad megfeledkezni a rák okozta mentális fájdalomról és a kapcsolódó szorongásról vagy depresszióról. Ezek kölcsönhatásba lépnek a fájdalom más formáival. Ez azt jelenti, hogy a mentális összetevők súlyosbíthatják vagy csökkenthetik a fizikai nehézségeket. Másrészt a fizikai fájdalom gyakran mentális megterheléshez vezet. Ezen a területen pszichológusokkal, pszichiáterekkel vagy betegtámogató szervezetekkel van együttműködés.

Kezelés

A WHO a fájdalomkezelést az onkológia területén az elsődleges prioritások közé sorolta - elsődleges megelőzés, korai diagnózis, gyógyító kezelés, fájdalomcsillapítás és palliatív ellátás (Átfogó Rákellenőrzési Program, 1980).
Elkészült a rákos fájdalomban szenvedő betegek jogainak chartája, amely meghatározta az ilyen típusú fájdalommal rendelkező betegek kezelésének 5 fő elvét:

  1. a betegnek joga van az egészségügyi szakemberek, a beteg családja, barátai és a beteg környezete számára azt hinni, hogy fáj,
  2. a beteg jogosult fájdalomcsillapításra, függetlenül attól, hogy mi okozza vagy milyen súlyos,
  3. a betegnek joga van bármikor kezelni, amikor fájdalomcsillapítóra van szüksége,
  4. a betegek fájdalomcsillapításra is jogosultak a vizsgálatok és kezelések során,
  5. a páciensnek joga van az eutanázia elleni védelemhez és a kórházi ellátáshoz, ha ezt választja.

A fájdalomkezelés az átfogó onkológiai kezelés része. A fájdalom kezelésének módszerei oksági és tüneti tünetekre oszthatók.

A rákos fájdalom okozati kezelése rákellenes terápiákat alkalmaz. Általános elvük a daganat csökkentése vagy megszüntetése, vagy a daganat biológiai aktivitásának csökkentése. Sebészeti módszereket, kemoterápiát, hormonkezelést, sugárterápiát, biológiai terápiát vagy immunterápiát alkalmaz. A fájdalomra gyakorolt ​​hatás szempontjából a klinikai gyakorlatban kiemelt jelentőségűek a műtéti módszerek (pl. A tumor közvetlen műtéti eltávolítása, vagy a gerinc és a hosszú csontok stabilizálása kóros töréseknél). A sugárkezelés jelentős hatással van a fájdalomra (pl. Fájdalmas csontáttétek besugárzása, vagy radionuklidok alkalmazása többszörös csontterjesztésben prosztatarák esetén). Kemoszenzitív daganatok (például petefészekrák, mielóma multiplex, limfómák, kissejtes tüdőrák) és hormonérzékeny daganatok (főleg emlő- és prosztatarák) esetén a szisztémás rákellenes terápia jelentős fájdalomcsillapító hatású lehet. Ugyancsak bebizonyosodott a monoklonális antitestek csoportjából származó biszfoszfonátokkal vagy a denosumabbal kezelt újabb gyógyszer hatása a metasztatikus csontfájdalom hatására.

A tüneti eljárások befolyásolják a nociceptív stimuláció kialakulását, kezelését és további észlelését a perifériás és a központi idegrendszer különböző szintjein.

A betegség terminális stádiumában a betegek 5-26% -ánál a kezelésre nem megfelelő fájdalom jelentkezik. Ha a megfelelő nem invazív és invazív módszerek nem nyújtanak megfelelő fájdalomcsillapítást, mérlegelni lehet a szedációt. Indukálható a morfin dózisának emelésével vagy benzodiazepinek beadásával. A szedáció alkalmazása a refrakter rosszindulatú fájdalom kezelésében teljes mértékben összhangban van a haldokló beteg jogával a szenvedés megfelelő enyhítésére.

Az onkológiai betegségek terminális szakaszában gyakran nehéz döntés előtt állunk, hogy befejezzük az aktív kezelést egy rákos betegben, és áttérünk a legjobb támogató terápiára. Erről a lehetőségről kommunikálni kell a pácienssel és a hozzátartozókkal. Az Amerikai Orvosi Szövetség meghatározta a "hiábavaló kezelés" kifejezést, amikor az orvosok nem kötelesek olyan ellátást nyújtani, amely a legjobb klinikai megítélésük szerint nincs ésszerű haszonnal a beteg számára. Az életvégi hiábavaló kezelésről azt mondják, hogy "ha egy másik, a beteg életének meghosszabbítását célzó beavatkozás hiábavalóvá válik, az orvosoknak kötelességük a kezelés céljaikat az életvégi kényelem javítása érdekében összpontosítani".

A kórházi ellátás, mint az onkológiai betegség végstádiumában lévő beteg ellátásának egyik formája, ambuláns formában vagy kórházi fekvőbeteg-ellátás formájában történik. Az alapvető különbség a fekvőbeteg-ellátás és a hospice-ellátás között az, hogy a hospice-ellátás nem a halálosan betegeket hivatott gyógyítani, hanem a beteg életének utolsó része a legmagasabb színvonalú, hogy a beteg ne szenvedjen fájdalomtól, hogy minőségi fizikai ellátás (higiénia, élelmezésbiztonság) vagy pszichológiai, ideértve a lelki támogatást is, ha a páciens érdeklődik az ilyen típusú támogatás iránt, és megfelel vallásának.

Következtetés

Végül hadd foglaljam össze az alapvető ajánlást a gyakorlatban W. H. Striebel, egy elismert algesiológus szavaival:
"Mindannyian felmenthetők, hogy nem tudunk meggyógyítani egy beteget, de nem azért, mert nem próbáljuk enyhíteni szenvedését és fájdalmát."