"Ahhoz, hogy haladhassunk előre, a vágyakban és a szavakban a legnagyobb szükség van az Isten előtti csendre, mert az a nyelv, amelyet szívesebben hall, a szerelemben való csend."
2003.06.12 - (2966 5.)
29 Amikor Jézus elment onnan, a Galileai-tengerhez ment, felment egy hegyre és ott leült. 30 És odajött hozzá az egész sokaság, amely béna, vak, nyomorék, néma és sok volt velük. A lábához tették, és ő meggyógyította őket. 31 És elcsodálkozott a sokaság, amikor látták, hogy nincs beleszólásuk, a nyomorékok épek voltak, a béna járkált, a vakok látták, és dicsérték Izrael Istenét.
32 Jézus kiáltott a tanítványaihoz, és így szólt: „Sajnálom a sokaságot, mert három napig voltak nálam, és nincs mit ennem. És nem akarom hagyni, hogy éhesek legyenek, hogy ne ájuljanak el az úton. ”33 A tanítványok így szóltak hozzá:„ Hová vegyünk annyi kenyeret a pusztában, hogy ilyen tömeget töltsünk be? ”34 Jézus megkérdezte. őket: „Hány kenyered van?” Azt mondták, néhány hal. ”35 Itt megparancsolta a tömegnek, hogy üljön le a földre. 36 És vett hét kenyeret és halat, hálát adott, fékezett, és adott a tanítványoknak, és a tanítványok a népnek. 37 Mindnyájan ettek és megelégedtek. És összegyűjtöttek hét teljes kosár maradék törmeléket. 38 Aki evett, négyszázezer férfi volt, a nõkön és a gyermekeken kívül. 39 És feloszlatta a sokaságot, felszállt a hajóra, és eljutott Magadan vidékére.
A Gennesaret-tó melletti hegyen a beteg lábak gyógyulásának tanúi dicsérték Izrael Istent (vö. Mt 15:31). Ez a kifejezés azt jelzi, hogy pogányok voltak. Az Úr és Izrael népe közötti távolság egyre növekszik, és az Üdvözítő köteléke a pogányokkal egyre növekszik. Isten számára a nemzetiség és a korábbi kegyelem nem jelent semmit, hanem együttműködést Isten tudásával és kegyelmével.
Mindenki evett eleget
Négyezer nő és gyermek gyermek jóllakottsága csoda volt, furcsa helyzetben. Ezek az emberek követték Jézust, hogy hallják a szavait. A csoda kétezer éven át megismétlődik a templomban. A gazdasági szótár szerint a vallási tevékenység terméketlen. A prédikációkban gyakran mondanak kellemetlen dolgokat az embereknek. Az egyházi épületek, papság, szemináriumok, jótékonysági szervezetek költségei hatalmasak. És mégis mindig átfedik egymást valamilyen módon. Az apostoloknak tett ígéret beteljesítése (vö. Mt 19,29). Bizonyos értelemben mindenki ellenőrizheti az életében. Az ócseh közmondás azt mondja: "Imádsággal nem hagyhat ki, nem fogyhat gyorsan, nem fogyhat alamizsnáért." Aki Krisztust követi, aki oda megy, ahova hív, Isten soha nem hagy rácson. A szentek számára gyakran volt csodálatos. A normális életben nem csodákról beszélünk, hanem Isten áldásáról. Ekkor tisztában vagyunk azzal, hogy minden jó cselekedet meg van áldva, azaz. annak is előnyös, aki az áldozattal készült.
Elvette a hét kenyeret, hálát mondott, összetört és adott
Aki sajnálta az éhezőt, az általában azt fogja tapasztalni, hogy nem jut eleget önmagából, és hogy bizonyára nem elég ahhoz, hogy segítsen egy ilyen nagy nyomorúságban lévő világnak. Ezért általában megvonja a vállát, és azt mondja vigasztalására: „Mit tehetek itt, ha még a nagy szervezetek sem lennének elegendőek a szükséghez?” De vannak mások, akik adnak egy keveset. Aztán csoda történik. A többi szegény utánozza őket, és egy sor segítséget hoznak létre az első ajándék megsokszorozásához. R. Follereau francia költő, a leprások apostola azt mondta, hogy az Úristen nagy ajándékot adott a szegényeknek: más szegényeket segített nekik. A szegények ajándékának a szegényeknek mindig különleges ereje és különleges küldetése van. És ha nem szaporítja azonnal a kenyeret, mindig megsokszorozza az emberi egység érzését és Isten kegyelmét, amely a világ új teremtő erejévé válik.
Sajnálom az embereket, nem biztosak benne
Éhségévek voltak Európában is. Jégeső, szárazság vagy éppen ellenkezőleg, árvizek elpusztították a termést, és embereknek és szarvasmarháknak sem volt élelmük. Ma is előfordulnak ilyen katasztrófák, de javul az általános ellátás. Az élelmiszerimport egy apró technikai probléma. Végül is a nagyvárosok csak importáltakból élnek. Éppen ezért annál furcsább, hogy hazánk lakosságának többsége ellenére alultápláltságtól szenvednek, és hogy az éhség miatt évente meghalók száma magas, és nem csökken, hanem inkább növekszik. Pedig a kenyér szállítása a csillagászati években még Afrika vagy Ázsia legtávolabbi régiói számára sem jelenthet technikai problémát. A telített nemzetektől azonban hiányzik a megbánás azoktól, akiknek nincs mit enni. Csak ez a sajnálat lenne képes elindítani egy nemzetközi jótékonysági szervezetet, és rábírni az állami apparátus együttműködésére, ennek a sajnálatnak az ébresztése azonban a leginkább megbánók számára lenne hasznos. Rájönnének, hogy csak a másokkal való szeretet egyesítésével lehet őket megmenteni.