"Van egy gyerekem neked! Fiú és Gábornak hívják! - mondta nekem egy izgatott hang a telefonban. "Az a tény? Nagyszerű! Elviszjük!
És így "örökbe fogadtuk" Gáborunkat. Nem, nem egy életre, csak két hétre.
Gábor nyolcadik a dunaszerdahelyiektől. "Megértjük" nevű projekten keresztül, vagy a "Cseregyerek" magyar nyelvű változatában érkezett hozzánk, szó szerint "Cserélj gyermeket".
A projekt ötlete Végh Orsi energikus nő fejében született, nagy lelkesedéssel. Hosszú ideje arról álmodozott, hogy nagyszerű lenne megújítani a Szlovákia déli részéről érkező magyar gyermekek szlovák családokban való cseréjének egykor létező intézményét. Régen működött, a gyerekek "a szlovák szóhoz" mentek, barátságok jöttek létre, gyakran egy életre. Minden a kölcsönös bizalomra épült.
Orsi más emberekkel jött össze, akik törődtek vele. Együtt gondoltak végig az egészen, majd felvették a kapcsolatot másokkal, és hívtak egy támogató csapatot, amelynek a férjemmel is részesei lettünk. Tavaly év elején volt. A közös gondolkodás részeként kerestük a megvalósítás lehetőségeit és módjait, szabályokat alkottunk, átgondoltuk a lehetséges akadályokat.
Abban az időben egy blogon is leírtam a projekt alapítóinak motívumait és motivációit. Végül a következőképpen kristályosodott: egy magyar nemzetiségű gyermek két hetet tölt egy befogadó szlovák családban, amelynek egyidős gyermeke van. Ez idő alatt egy szlovák iskolába jár "szlovák testvérével"/"szlovák nővérével". A viszonosság részeként egy szlovák gyermek később néhány napot eltölthet egy magyar gyermek családjában (az ünnepek alatt).
A projekt előnyei mindkét oldalon jelentősek. Lehetővé teszi a magyar gyermekek számára, hogy természetes környezetükben gyakorolják a szlovák nyelvet (nemcsak a szlovák órákon), megszabaduljanak a félelemtől és az akadályoktól, és növeljék a bizalmat. A befogadó család gyermekeiben és szüleiben toleranciát, nyitottságot, megértést és az előítéletek kiküszöbölését fejleszti. És nemcsak a családokban, hanem a gyermeket fogadó osztálytársakban is.
A projekt kísérleti évére tavaly május és június fordulóján került sor. Öt gyermek vett részt az egyik oldalon és öt a másik oldalon. A gyerekek egy pozsonyi és egy Veľký Biel iskolába jártak. Két zsolnai iskolával is megállapodtunk abban, hogy csatlakoznak a projekthez, de a magyar szülők között nem találtak senkit, aki Zsolint választotta. Soha nem engedném gyermekemet a Zsolnaihoz. Zsolnára mindenképp! Félnék tőle. Egy Žitný ostrov magyar anya szavai véstek az emlékezetembe. A kísérleti év értékelő értekezletén találkoztak, ahol a projekt résztvevői megosztották velünk tapasztalataikat.
Úgy döntöttünk, hogy nemcsak támogatóként, hanem vendéglátó családként is bekapcsolódunk a projekt második évébe. Nem sok esélyt adtam rá. Ha azonban a hírhedt Zsolintól való félelmek ellenére találnak egy merész gonoszt, örömmel fogadjuk őt.
És megtalálta magát! Mint kiderült, Gábor nyitott, bátor fiú, aki szeret új kihívásokkal szembesülni. Azonnal megtalálták a közös nyelvet a mi Šebíkünkkel. Még azelőtt elkezdtek ismerkedni az interneten, hogy Gábor hozzánk jött volna.
Nem vagyunk tipikus szlovák család. Otthon 50-50 körül beszélünk. A férjemmel szlovákul, a gyerekeimmel magyarul. Idősebb gyermekek szlovákul, kishúgával magyarul. És az apjával mindhárom gyermek szlovákul. Heteken át azon gondolkodtam, hogyan lehetne Gábornak szlovák környezetet teremteni hazánkban. Kihívtam gyermekeinket, hogy Gáborral csak szlovákul beszéljünk, pedig valószínűleg kezdettől fogva nehezebb lesz neki. Egyet értettek. A gyakorlatban kiderült, hogy folyamatosan figyelmeztetnem kellett a nagy szlovák Šebíkünket, hogy ne beszéljek magyarul. Folyamatosan váltott, sőt Gábor új szavakat is megtanult Gábortól (a magyarom kicsit más, mint Gáboromé Budapestem után). Nagyon próbáltam szlovákul kommunikálni Gáborral. Nagyon segítőkész volt, engedelmesen szlovákul válaszolt nekem. Csak estig, amikor nagyon fáradt volt, feladta és átállt magyarra.
Osztálytársai, különösen osztálytársai, az első naptól fogva elfogadták. Gyorsan népszerűvé vált. Távozásakor egy egész zacskó búcsúajándékot kapott tőlük. Nagyon értékelem, hogy az iskola igazgatója és az osztályfőnök is habozás nélkül megállapodott abban, hogy Gábor iskolájukba jár. Az osztályfőnök őszintén felkészítette a diákokat Gábor fogadására. Erre a célra a projekt alkotói által készített módszertani anyagokat bocsátottuk rendelkezésre. Voltak információk a nemzeti kisebbségekről, arról, hogy miként lehetséges, hogy egy Szlovákiában született személy az anyanyelv szintjén nem beszél állami nyelvet, arról, hogy érzékenyen támogatni kell azt a diákot, aki hozzájuk jön szlovákul gyakorolni, nem gúnyolódni rajta, még akkor sem, ha hibázik. Szerintem nagyon jól alakult Gábor esetében. Nem voltak negatív tapasztalatai, kivéve azt az esetet, amikor a tanár, aki csak az osztályban képviseltette magát, nem tudta megérteni, hogy Gábor nem Magyarországról, hanem Szlovákiából származik, és mégsem beszél tökéletesen szlovákul.
Szabadnapokon a hegyekbe is vittük. A Lietavský kastélyban és a Súľovské sziklákban is végzett.
Részt vett fia tevékenységében is - hetente kétszer együtt ment vele úszni. Együtt voltak a moziban a Žilina-Ružomberok focimeccsen. Gábor, a DAC nagy rajongója is váltott néhány mondatot a Zsolna kapusával. A fiúk együtt nézték a jégkorong-világbajnokságot, és szlovák és magyar nyelvű játékosokat bíztattak a képernyőn túlra, ahogyan az imént tanultak.
Számomra ezek a napok teljesen új értékes tapasztalatok forrását jelentették. Kipróbálhattam, milyen négy gyerek, kettő kamasz fiúként. Šebíkünknek, aki eddig két fiatalabb nővér mellett volt kénytelen együtt élni, végre volt valaki, akivel kijött. Gábor érkezése előtt arra kényszerítettem, hogy takarítsa meg a szobáját. Attól féltem, hogy Gábor nagyon rendes lesz, és nehezen fog együtt élni Šebíkkel, aki nem lenne annyira toleráns a rend iránt (ez eufemizmus volt). Az első napok után megkönnyebbülten tapasztaltam, hogy valószínűleg minden fiú egyforma. Gábor nyilván jól érezte magát Šebík odújában.
Egy másik ritka tapasztalat számomra az volt, hogy megfigyeltem, hogy valóban működött. Hogy Gábor merészebben, folyékonyabban beszél és sok új szót használ napról napra. Ingyenes, nem élénk beszélgetés! Nyelvtudásának fejlesztése mellett a velünk töltött tartózkodásnak még egy óriási pozitívuma volt: az a diákok és tanárok, akik tapasztalták ezeket a napokat, élő magyarral találkoztak és meggyőződhettek arról, hogy teljesen normális és barátságos, annak ellenére, hogy nem hibátlan szlovák nyelvtan van. A személyes találkozók a legmegfelelőbb eszközök az előítéletek és a bizalmatlanság lebontására.
A második hét végén Gábor azt mondta nekünk, hogy továbbra is marad. És ez egy év lesz. Valószínűleg ez a legnagyobb elismerés, amelyet kaphattunk. Köszönöm, Gábor! Szívesen velünk.