Szilva
Anna Kiliánová
Anna Kiliánová 1981-ben született Breznóban. Pozsonyban él. Még nem tett közzé. A STORY 2009 irodalmi verseny 13. évében Datalock novellával nyert Szilva prémium.
Anna Kiliánová
Szilva
A házvezető kopasz úriember volt, rögös húsdarabokkal, kék köpeny alatt. Az elmúlt héten ötször hívott a mobilomon. A konyhában a vízvezetékek három hónapig, negyedévig csöpögtek. Csak az örökkévalóság. A gondnok az említett héten vette észre, hogy istállója van a kamrában. Minimális költségekkel és lelkesedéssel gondozta a házat. Úgy tűnik, még a saját kamrájába sem jár gyakran. Rendszeresen történtek balesetek. Talán elgondolkodtam rajta, és talán valóban szándékosan tette, csak azért, hogy minden nap zavarhassa. A Párizsba indulás jól jött.
A testem távozása során hirtelen változás történt. A gép levált a vágányról. Éreztem a fülemben a nyomás változását. Szilva volt, nem liana. Biztos voltam benne, hogy ő mozgott a hörgőim felé a mellkasomban. Óvatosan, lassan és alázatosan tolta magát, mint egy rémült állat. Körbetekerte a légzőcsövet, és erőtlenül pulzált. Hirtelen sajnálkoztam. Kibontottam a blúzom első két gombját, és végigsimítottam a kulcscsontom alatt.
"Jól vagy?" - kérdezte egy mosolygós Black Hole Sun stílusú légiutas-kísérő.
- Ne aggódj.
A pulzálás megállt.
A repülőtéren találkoztam barátommal az iskolából. Brano soha nem panaszkodott, és soha nem beszélt magáról. Nagyon kedves volt tőle. Elmesélte, hogyan járt a világban középiskolában. Mint egy törökországi gyárban, operátorként dolgozott. A nők benne dolgoztak és az övek mögé estek. A gyár tulajdonosa keresztbe tette őket és azt kiabálta, miért nem viszik el őket, és nem dolgoznak tovább. Elhamvasztották halott feleségét. Körbe vonult a gyárban, és hónalja alatt cipelte.
- Az emberek vadállatok. Ne beszélj.
Liana, a kis szörny beköltözött. Nyújtotta a hajtást, és élvezettel csiklandozott a rekeszizmon. Őrülten nevettem, mint egy őrült.
Délután tért vissza műanyag zacskóval. Kipakolta a folyosón, egy részét a konyhába csempészte. Egy söröskorsóval a kezében és naiv pillantással tért vissza.
"Mi az?"
Elfordította a fejét, mintha nem hallotta volna meg a kérdést.
Korhadt hús illata volt. Vettem egy levegőt, visszatartottam a lélegzetem, és ittam.
"Mi az?" - ráncoltam a homlokomat.
Nagyot nyelt. - Gyomirtó szer.
A szilva ellenállt. Nyújtotta hajtásait. Az egyiket a tüdőmbe, a másikat a torkomba, a végbélembe temette, a másikat a bélbe szúrta. Nyöszörögtem.
- Aiiiiiiii.
- Ugyan, béke, béke. Brano megsimogatta a hátam.
A szilva megpördült és kártolt. Meglepődött. Éreztem kétségbeesését, amikor rám nézett, és megkérdezte, miért. Nagy könnyek szöktek a szemembe. A szilva megmerevedett és leesett. A gyomrom spontán megfordult. Barna hab gördült le a szájáról. Örökké tartott.
- Soha nem fog megállni. - morogtam.
Brano térdét barna undorba merítette.
Végül Nadran megkönnyebbült. Vizes lehelet, kusza darab emberi hús, egy kicsi lélek, egy test maradt. Egyedül autodidakta. Mint mindenki a környéken.
Munkába kellett szaladnom. Árnyékoltam a sötét karikákat a szemem alatt a tükörben. Reggel az ég szilva kék. Vettem egy mély levegőt. A bőröm nedves fa kérgének illata volt.