A kitozán felhasználása 1811-re nyúlik vissza, amikor a kitint, amelyből származik, a természetrajz professzora, Braconnot Franciaországban fedezte fel. A történészek szerint míg Braconnot gombákkal kapcsolatos kutatásokat végzett, izolált egy anyagot, amelyet később kitinnek neveztek el. 20 évvel később a rovarokról szóló cikk szerzője nevezte el, és azt állította, hogy a rovarok és növények testének egyes részeiben hasonló anyag van jelen. A görög szóból származik, ami jelentése "zubbony" vagy "boríték". 1843-ban bizonyították benne a nitrogén jelenlétét.
A kitin felfedezése után a kitozán volt a sor. Először Rouget figyelt meg kitinnel végzett kísérletei során. Megfigyelte, hogy a kitin egyes komponensei kémiai és hőmérsékleti változások által kezelhetők és oldhatóvá válnak. 1878-ban Ledderhose felfedezte, hogy a kitin fő alkotóelemei a glükózamin és az ecetsav. A kitozant először 1894-ben nevezték el.

felfedezése után

A 20. század elejére sok kutatást végeztek a kitozán témában. Ezek kitinforrások voltak, nevezetesen rákhéjak és gombák. Rammelberg 1930-as munkája megerősítette a kitozán jelenlétét ezekben a forrásokban. Szakértők (hidrolízissel) megállapították, hogy a kitin a glükózamin poliszacharidja.

Az 1950-es években a röntgenanalízis növelte a gombák kitozánjának vizsgálati szintjét. Csak nemrégiben mutatták be, hogy a technológia megbízhatóan képes kimutatni a kitin és a cellulóz jelenlétét a sejtfalakban. Az első könyv a kitozánról (1951-ben) jelent meg, 140 évvel Braconnot felfedezése után.

Az 1960-as évek elején vizsgálták a kitozánt a vörösvértestekhez való kötődési képessége szempontjából. Vérzéscsillapító szernek számított. Szennyvíztisztító telepeken is 30 éve használják a víz méregtelenítésére. Szétterül a víz felszínén, ahol felszívja a zsírt, olajat és más méreganyagokat.

Ma táplálékkiegészítőként ismert, amely fogyásra alkalmas. 20 éve értékesítik Japánban és Európában. Ez a használat hívta fel világszerte a figyelmet.