Moszkva, október 11. (TASR) Pontosan 24 évvel ezelőtt egy per bukott emberek csoportjának tárgyalásával zárult Moszkvában. Évek óta mondják, hogy Csehszlovákia megszállása ellen .

1968

Moszkva, október 11. (TASR) Pontosan 24 évvel ezelőtt egy per bukott emberek csoportjának tárgyalásával zárult Moszkvában. Évek óta azt mondják, hogy hét bátor ember tiltakozott a moszkvai Vörös téren Csehszlovákia megszállása ellen a szovjet hadsereg és a Varsói Szerződés országainak hadseregei részéről. Valójában legfeljebb kilenc volt. Az egyik tüntető, Larisa Bogorazová nyelvész szerint valójában legfeljebb két tüntetés volt: 1968. augusztus 25-én, vasárnap a Vörös téren és 1968. október 11-én a tárgyalóteremben.

Tudtuk, hogy szigorú szankcióink vannak a megszállás elleni tiltakozás miatt. De szégyelltük a Szovjetuniót. Úgy éreztük, hogy felelősek vagyunk hazánkért, pedig hazánk akkoriban fasiszta volt - mondta a 72 éves Larisa Bogorazová a TASR-nak adott interjújában. A tüntetők közül egyedül ő él Oroszországban. Néhányan meghaltak, mások kivándoroltak Nyugatra.

Körülbelül egy három perces néma tiltakozás a moszkvai Vörös téren, amikor egy szovjet értelmiségi csoport a földön ült és kibontották a megszállásellenes transzparenseket, többéves büntetést jelentett bűnügyi munkatáborokban, Szibériába deportálást, és egy esetben kényszerített pszichiátriai kezelés. Az Ön és szabadságunkért, Szégyen a megszállókért, Szabadság Dubceknek, Éljen egy szabad és független Csehszlovákia, távol a Csehszlovák Szocialista Köztársaságtól.

A tüntetést durva fizikai erőszak zárta le, az egyik résztvevőnek még foga is elveszett. Larisa egyértelmű győzelemnek tekinti a tárgyalóteremben zajló tiltakozást, ahol lehetősége volt elmagyarázni cselekedetének motívumait. Ez volt a győzelmünk. Bár a büntetéseket nekünk és nem a bíráknak osztották ki.

Nyolc felnőtt és egy csecsemő tiltakozott a Vörös téren. A főperben hat vádlott volt, köztük Larisa Bogorazová is. A vádat egy fiatal lány ellen vetették el, akit a tüntetők közös megegyezéssel véletlenszerű tanúként írtak le. Az akkor terhes Natalia Gorbanevszkaja disszidensét különválasztották az ügytől. 1969 decemberében pszichiátriai kezelésre kötelezték. Három évet pszichotrop gyógyszerek hatása alatt töltött a kórházban. Amikor 1975-ben Franciaországba emigrált, az ottani orvosok megrázták a fejüket a lány mesterkélt kórlapján. Larisa Bogorazová szerint Natalia Gorbanevskaya büntetése volt a legnehezebb.

Larisát négy évre száműzetésben ítélték. Körülbelül egy nap vonattal a szibériai Irkutszk városából a kiválasztott rendőrség családjával kellett élnie. Hetente egyszer jelentést kellett tennie a rendőrkapitányságon, és segédmunkásként naponta nehéz deszkákat kellett viselnie a helyi fűrészüzemben. Még mindig a fáról álmodozom, annak illatáról. Érzem a kezemben ezeket a deszkákat - teszi hozzá egy kicsi és görnyedt idős hölgy.

Kénytelen volt otthon hagyni 17 éves fiát, és Szibériában csak kemény munkát és súlyos fagyokat ért el, akár nulla 58 fokos fokkal. Miután visszatért a száműzetésből, nem tudott a területen dolgozni. A hatóságok sem engedték meg, hogy tanítson egy süketnéma gyermekek iskolájában. Évekig segéderő volt, és takarította a lifteket.

Arra a kérdésre, hogy soha nem bánta-e tiltakozását a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megszállása ellen, amely alapjaiban változtatta meg az életét, Larisa habozás nélkül válaszol: Nem, soha! És miért? Mit tehetnénk még?!

Tiltakozásuk nem vakmerőség volt, hanem megfontolt gesztus. A tüntetők már előre látták, hogy néhány perces tiltakozással éveket fognak eltölteni engedetlenséggel. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy nem hallgatnak el. Elutasították a testvérország megszállását. A szovjet értelmiségiek tiltakozása nem a világ megváltoztatása volt, hanem az, hogy elmondják a világnak, hogy a Szovjetunióban nem minden ember ért egyet a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megszállásával, amint azt a szovjet propaganda állította.

Bolondok lehettek, amikor tankokkal léptek Prágába, és a szovjet politikai és katonai vezetésről beszéltek.

Larisa Bogorazová nyelvész és barátai az emberi és állampolgári jogvédők csoportjából megdöbbentek a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megszállása miatt, és augusztus 21-én este elkezdték megvitatni a tiltakozás formáját. Augusztus 22-én Larisa Bogorazová a nyelvi intézet munkakörében bejelentette, hogy sztrájk kezdődik, és nem fog dolgozni a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megszállása elleni tiltakozás jeleként. Elmondása szerint tudta, mi fog következni az ország főterén tartott előadás után. Ezért a lakásban megtisztított és eltávolított minden olyan anyagot, amelyet a KGB talált a házkutatás során, és veszélybe sodorhat valakit, akit ismert. Csak sok év múlva kapott köszönetet és elismerést Larisa Bogorazová. A szelíd forradalom után találkozott Alexander Dubčekkel, Václav Havel elnökkel, és többször vendég volt az ünnepi fogadásokon. Dubček hívott meg minket először Prágába. Szlovák volt. Mindig úgy éreztem, hogy a barátaim Csehországban és Szlovákiában vannak, pedig személyesen nem ismertem senkit. Nagyon sok ismerősöm van ott ma.

Larisa Bogorazová nemcsak Prágát, hanem Szlovákiát is ismeri. Pozsonyban és a Magas-Tátrában volt. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság megosztása óta azonban a szlovák politikusok és diplomaták közül senki sem mondott köszönetet. Nincs kapcsolatom. És nem azért, mert nem akarom. Nem tudom megmagyarázni. A szlovákok is emlékezhetnek erre az 1968-as eseményre. De ez nem lelkiismeret-furdalás. Nem vártam az elismerést. Engem jobban zavar, hogy az orosz politikusok nem emlékeznek erre az eseményre és nem is emlékszik rá. Végül is az egyik transzparens az Ön és a mi szabadságunk számára volt - jelentette ki a TASR egyik interjújában.