tbl flm 14x10 mg (blis. Al/Al)

A jellemzők összefoglalójának (SPC) tartalma

Jóváhagyott szöveg a gyógyszer forgalomba hozatali engedélyének megváltoztatásáról, azonosítószám: 2013/00069

lásd pont

A gyógyszerregisztráció változásáról szóló értesítés 2. számú melléklete, reg. Szám: 2013/00066

AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁSOK

A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE

filmtabletta

MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Minden filmtabletta 10 mg, 20 mg vagy 40 mg atorvasztatint tartalmaz (atorvasztatin-kalcium formájában).

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 szakaszban.

GYÓGYSZERFORMA

Filmtabletta

10 mg: fehér, kerek, mindkét oldalán domború, 7 mm-es filmtabletta.

20 mg: Fehér, kerek, mindkét oldalán domború, 9 mm-es filmtabletta.

40 mg: fehér, ovális, mindkét oldalán domború, 8,2 x 17 mm-es filmtabletta.

KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

A Larus kiegészítő terápiaként javallt egyidejű étrenddel az összkoleszterin (teljes-C), az LDL-koleszterin (LDL-C), az apolipoprotein B és a triacil-glicerin szint csökkentésére felnőtteknél, serdülőknél és 10 éves vagy annál idősebb gyermekeknél, akiknél elsődleges az elsődleges hiperkoleszterinémia, beleértve a családi hiperkoleszterinémiát (heterozigóta forma) vagy vegyes (kombinált) hiperlipidémiát (amely megfelel Fredrickson szerint a IIa vagy IIb típusnak), kivéve, ha diéta és egyéb nem farmakológiai.

A Larus javallt az összkoleszterin és az LDL-koleszterin szintjének csökkentésére homozigóta familiáris hiperkoleszterinémiában szenvedő felnőtteknél egyéb hipolipidémiás terápiák kiegészítő terápiájaként (például LDL-aferézis) vagy ha ezek a kezelések nem állnak rendelkezésre.

A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése

A kardiovaszkuláris események megelőzése olyan betegeknél, akiknél az első kardiovaszkuláris események kockázata magas (lásd 5.1 pont), az egyéb kockázati tényezők kiigazításán túl.

4.2 Adagolás és alkalmazás módja

A Larus-kezelés megkezdése előtt a beteget fel kell írni egy szokásos koleszterinszint-csökkentő étrendre, amelyet a Larus-kezelés során követni kell.

Az adagot egyedileg kell meghatározni az alapszintű LDL-koleszterin, a kezelési cél és a beteg válaszától függően.

A szokásos kezdő adag 10 mg naponta egyszer. Az adagolás 4 hetes vagy annál hosszabb időközönként történik. A maximális adag 80 mg naponta egyszer.

Primer hiperkoleszterinémia és kombinált (vegyes) hiperlipidémia

A legtöbb beteg számára elegendő a napi egyszeri 10 mg Larus adag. A terápiás hatás 2 héten belül jelentkezik, a maximális válasz általában 4 hét alatt érhető el. A hatás tartós terápiával állandó.

Heterozigóta családi hiperkoleszterinémia

A betegeknek el kell kezdeniük a napi 10 mg Larus-kezelést. Az adagokat 4 hetente egyénileg kell beállítani, napi 40 mg-ig. Ezt követően a dózis akár napi 80 mg-os maximális dózisig növelhető, vagy epesavkötő-cserélő adagolható naponta egyszer 40 mg atorvasztatinnal kombinálva.

Homozigóta családi hiperkoleszterinémia

Csak korlátozott adatok állnak rendelkezésre (lásd 5.1 pont).

Az atorvasztatin adagja homozigóta familiáris hiperkoleszterinémiában szenvedő betegeknél napi 10-80 mg (lásd 5.1 pont). Az atorvasztatint ezeknél a betegeknél kiegészítő terápiaként kell alkalmazni más hipolipidémiás terápiákhoz (például az LDL-aferézishez), vagy ha ezek a terápiák nem állnak rendelkezésre.

A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése

Az elsődleges prevenciós vizsgálatokban a dózis 10 mg/nap volt. Nagyobb adagokra lehet szükség az (LDL-) koleszterinszint eléréséhez a jelenlegi ajánlásoknak megfelelően.

Vesekárosodás

Az adag módosítása nem szükséges (lásd 4.4 pont).

Májkárosodás

Májkárosodásban szenvedő betegeknél az atorvasztatint körültekintően kell alkalmazni (lásd 4.4 és 5.2 pont). Az atorvastatin ellenjavallt aktív májbetegségben szenvedő betegeknél (lásd 4.3 pont).

Alkalmazása idős betegeknél

Az ajánlott dózisban részesülő 70 évesnél idősebb betegeknél a hatékonyság és a biztonság összehasonlítható az általános populációval.

Gyermekek és serdülők kezelését csak a gyermek hiperlipidémia kezelésében jártas orvos végezheti, és a betegeket rendszeresen ellenőrizni kell a kezelés menetének felmérése érdekében.

A 10 éves vagy annál idősebb betegeknél ajánlott napi 10 mg atorvasztatin adaggal kezdeni, és napi 20 mg-ra kell titrálni. A titrálást gyermekgyógyászati ​​betegeknél az egyéni kezelési reakció és a tolerancia függvényében kell elvégezni. A 20 mg-nál nagyobb, kb. 0,5 mg/kg-os dózisokkal kezelt gyermekgyógyászati ​​betegek biztonságára vonatkozó információk korlátozottak.

A 6-10 éves gyermekek tapasztalata korlátozott (lásd 5.1 pont). Az atorvastatin nem javallott 10 évesnél fiatalabb betegek kezelésére.

Más dózisformák/erősségek megfelelőbbek lehetnek e betegcsoport számára.

A Larus orális alkalmazásra szolgál. Az atorvasztatin minden napi adagját egyszerre adják be, és a nap bármely szakában adhatók étellel vagy anélkül.

4.3 Ellenjavallatok

A Larus ellenjavallt betegeknél:

túlérzékeny a hatóanyaggal vagy a 6.1 pontban felsorolt ​​bármely segédanyaggal szemben.

aktív májbetegségben vagy a szérum transzaminázok megmagyarázhatatlanul tartósan megemelkedve a referencia felső határának háromszorosáig.

terhesség, szoptatás alatt és fogamzóképes nőkben, akik nem alkalmaznak megfelelő fogamzásgátlást (lásd 4.6 pont).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

A májvizsgálatokat a kezelés megkezdése előtt és a kezelés alatt rendszeresen el kell végezni. A májkárosodás jeleit vagy tüneteit mutató betegeknél májvizsgálatot kell végezni. Azokat a betegeket, akiknél a transzaminázszint emelkedik, addig kell figyelni, amíg a szint normalizálódik. Ha a referencia felső határának (ULN) több mint háromszorosával megemelkedett transzaminázszintek továbbra is fennállnak, javasoljuk az adag csökkentését vagy a Larus kezelés leállítását (lásd 4.8 pont).

A Larus-t körültekintően kell alkalmazni olyan betegeknél, akik nagy mennyiségű alkoholt fogyasztanak és/vagy kórtörténetében májbetegség szerepel.

A stroke megelőzése a koleszterinszint agresszív csökkentésével (SPARCL)

Az ischaemiás szívbetegségben (ICHD) nem szenvedő betegek hirtelen stroke altípusainak post-hoc elemzésében, akiknél nemrégiben volt hirtelen stroke vagy átmeneti ischaemiás roham (TIA), nagyobb volt a hemorrhagiás stroke (NCMP) előfordulása a placebóhoz képest. betegek, akik 80 mg atorvasztatin-kezelést kezdtek. Fokozott kockázatot figyeltek meg különösen azoknál a betegeknél, akiknek kórelőzményében vérzéses NCMP vagy lacunáris agyi infarktus volt a vizsgálat kezdetén. Azoknál a betegeknél, akiknek kórtörténetében hemorrhagiás NCMP vagy lacunáris agyi infarktus szerepel, a 80 mg atorvasztatin kockázat-haszon aránya bizonytalan, ezért a kezelés megkezdése előtt gondosan mérlegelni kell a vérzéses NCMP lehetséges kockázatát (lásd 5.1 pont).

Hatás a vázizomzatra

Az atorvasztatin, hasonlóan a többi HMG CoA reduktáz inhibitorhoz, ritka esetekben befolyásolhatja a vázizomzatot, és myalgiát, myositist és myopathiát okozhat, ami rabdomiolízissé válhat, amely potenciálisan életveszélyes állapot, amelyet a kreatin-kináz (CK) szintjének jelentős emelkedése jellemez. alkalommal ULN), myoglobinemia és myoglobinuria, amelyek veseelégtelenséghez vezethetnek.

Egyes bizonyítékok arra utalnak, hogy a sztatinok csoportként növelik a vércukorszintet, és hiperglikémiát okozhatnak egyes olyan betegeknél, akiknél nagy a cukorbetegség kialakulásának kockázata, ami a cukorbetegség szokásos kezelését igényli. A vaszkuláris kockázat sztatinok általi csökkenése azonban meghaladja ezt a kockázatot, és ezért nem lehet oka a kezelés abbahagyására. A kockázatnak kitett betegeknél (éhomi vércukorszint 5,6-6,9 mmol/l, BMI> 30 kg/m 2, emelkedett triacilglicerin, magas vérnyomás) a klinikai állapotot és a biokémiai paramétereket a helyi ajánlásoknak megfelelően ellenőrizni kell.

Az atorvasztatint körültekintően kell előírni a rabdomiolízisre hajlamos betegek számára. A CK-szintet a sztatin-kezelés megkezdése előtt ellenőrizni kell a következő esetekben:

örökletes izomdisztrófia pozitív személyes vagy családi kórtörténete

a sztatin vagy a fibrát kezeléssel járó izomkárosodás pozitív története

a májbetegség és/vagy az alkoholfogyasztás pozitív története

idős betegeknél (életkor> 70 év) meg kell fontolni az ilyen vizsgálat szükségességét, a rhabdomyolysis egyéb hajlamosító tényezőinek jelenlététől függően

olyan helyzetek, amikor a plazmaszint emelkedhet, például interakciók (lásd 4.5 pont) és specifikus betegcsoportok, beleértve a genetikai alcsoportokat is (lásd 5.2 pont)

Ilyen esetekben a kezelés kockázatát mérlegelni kell a lehetséges haszonnal és klinikai monitorozás ajánlott.

Ha a kiindulási értéknél a CK szint szignifikánsan megemelkedik (> 5-szerese az ULN-nek), az atorvasztatin-kezelést nem szabad elkezdeni.

Kreatin-kináz-szintek vizsgálata

A kreatin-kinázt (CK) nem szabad megvizsgálni megerőltető testmozgás után vagy a CK emelkedésének bármely más lehetséges oka miatt, mivel ez megnehezíti az értékek értelmezését. Ha a CK értékek a kiindulási értéknél jelentősen megemelkedtek (> 5-szerese az ULN-nek), akkor az eredményeket 5-7 nappal később újra meg kell vizsgálni az eredmények megerősítése érdekében.

Fel kell kérni a betegeket, hogy haladéktalanul tegyenek jelentést izomfájdalomról, izomgörcsökről vagy izomgyengeségről, különösen, ha általános betegség- vagy lázérzet kíséri őket.

Ha ilyen tünetek jelentkeznek az atorvasztatin-kezelés alatt, meg kell vizsgálni a CK-szintet. Ha kiderül, hogy ezek az értékek jelentősen megemelkedtek (> ötszörös ULN), a kezelést fel kell függeszteni.

Ha az izomtünetek súlyosak és napi kényelmetlenséget okoznak, akkor is meg kell fontolni a kezelés abbahagyását, még akkor is, ha a CK-szint az ULN-nek ötszörösére nő.

Ha a tünetek megszűnnek és a CK szint normalizálódik, akkor fontolóra lehet venni az atorvasztatin újbóli bevezetését vagy az alternatív sztatin-kezelés megkezdését a legalacsonyabb dózishatár mellett, szoros monitorozás mellett.

Az atorvasztatin-kezelést abba kell hagyni, ha a CK-szint jelentősen megemelkedik (> ULN-szer> 10-szerese), vagy ha diagnosztizálják vagy feltételezik a rabdomyolysis kialakulását.

Egyidejű kezelés más gyógyszerekkel

A rhabdomyolysis kockázata megnő, ha az atorvasztatint bizonyos gyógyszerekkel együtt alkalmazzák, amelyek növelhetik az atorvasztatin plazmakoncentrációját, mint például a CYP3A4 erős gátlói vagy a transzportfehérjék (pl. Ciklosporin, telitromicin, klaritromicin, delavirdin, stiripentol, ketokonazol, posconazole, posconazole (proteázok, beleértve a ritonavirt, a lopinavirt, az atazanavirt, az indinavirt, a darunavirt stb.). A myopathia kockázata a gemfibrozil és más fibrátok, eritromicin, niacin és ezetimib együttes alkalmazásával is megnőhet. Ahol lehetséges, ezen gyógyszerek helyett alternatív (nem interakciós) kezelési formákat kell fontolóra venni.

Abban az esetben, ha ezeknek a gyógyszereknek az atorvasztatinnal történő együttadása szükséges, gondosan mérlegelni kell az egyidejű kezelés előnyeit és kockázatát. Amikor a betegek olyan gyógyszereket kapnak, amelyek növelik az atorvasztatin plazmakoncentrációját, alacsonyabb maximális atorvasztatin-dózis ajánlott. Ezen túlmenően, erős CYP3A4 inhibitorok esetén mérlegelni kell az atorvasztatin alacsonyabb kezdő dózisát, és ezeknek a betegeknek a megfelelő klinikai monitorozása ajánlott (lásd 4.5 pont).

Az atorvasztatin és a fuzidinsav egyidejű alkalmazása nem ajánlott, ezért a fuzidinsav-kezelés során megfontolható az atorvasztatin ideiglenes leállítása (lásd 4.5 pont).

Interstitialis tüdőbetegség

Az interstitialis tüdőbetegség kivételes eseteiről számoltak be a sztatinok alkalmazása során, különösen hosszú távú kezelés esetén (lásd 4.8 pont). A megnyilvánulások közé tartozik a nehézlégzés, a száraz (terméketlen) köhögés és az egészségi állapot általános romlása (fáradtság, fogyás és láz). Ha egy betegnél interstitialis tüdőbetegség gyanúja merül fel, a sztatin-kezelést abba kell hagyni.

Gyermekek és serdülők

Gyermekek és serdülők mentális fejlődésének biztonságosságát nem igazolták (lásd 4.8 pont).

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Az egyidejűleg alkalmazott gyógyszerek hatása az atorvasztatinra

Az atorvasztatint a citokróm P450 3A4 (CYP3A4) metabolizálja, és a transzportfehérjék, pl. hepatocita felvétel transzporter OATP1B1. A CYP3A4 vagy transzportfehérjék gátlóinak egyidejű alkalmazása az atorvasztatin plazmakoncentrációjának növekedéséhez és a myopathia fokozott kockázatához vezethet. A kockázat fokozódhat akkor is, ha az atorvasztatint más, myopathiát kiváltó gyógyszerekkel, például fibrátokkal és ezetimibel együtt adják (lásd 4.4 pont).

Kimutatták, hogy az erős CYP3A4 inhibitorok jelentősen megemelkedett atorvasztatin-koncentrációhoz vezetnek (lásd az 1. táblázatot és az alábbiakban található specifikus információkat). Erős CYP3A4 inhibitorok (pl. Ciklosporin, telitromicin, klaritromicin, delavirdin, stiripentol, ketokonazol, vorikonazol, itrakonazol, posakonazol és HIV proteáz inhibitorok, köztük ritonavir, lopinavir, atazanavir, daravir, sauavir, indavir, elkerülése) együttadása. Abban az esetben, ha ezeknek a gyógyszereknek az atorvasztatinnal történő együttadása nem kerülhető el, mérlegelni kell az atorvasztatin alacsonyabb kezdő és maximális dózisát, és ajánlott ezeknek a betegeknek a megfelelő klinikai ellenőrzése (lásd 1. táblázat).

A mérsékelt CYP3A4 inhibitorok (pl. Eritromicin, diltiazem, verapamil és flukonazol) növelhetik az atorvasztatin plazmakoncentrációját (lásd 1. táblázat). A myopathia fokozott kockázatát figyelték meg az eritromicin és a sztatinok együttes alkalmazásakor. Az amiodaron vagy a verapamil atorvastatinra gyakorolt ​​hatását értékelő interakciós vizsgálatokat nem végeztek. Az amiodaron és a verapamil egyaránt ismerten gátolja a CYP3A4 aktivitását, és az atorvasztatinnal történő együttes alkalmazás megnövelheti az atorvastatin expozíciót. Ezért mérsékelt CYP3A4 inhibitorokkal együtt alkalmazva mérlegelni kell az atorvasztatin alacsonyabb maximális dózisát, és ezeknek a betegeknek a megfelelő klinikai monitorozása ajánlott. Megfelelő klinikai monitorozás javasolt az inhibitor terápia megkezdése után vagy az inhibitor dózisának módosítása után.

Az atorvastatin egyidejű alkalmazása citokróm P450 3A4 induktorokkal (pl. Efavirenz, rifampicin, orbáncfű) az atorvastatin plazmakoncentrációjának változó csökkenéséhez vezethet. Az atorvastatin és a rifampicin együttadása ajánlott a rifampicin kölcsönhatások kettős mechanizmusa (a citokróm P450 3A indukciója és az OATP1B1 transzporter felvételének gátlása hepatociták miatt) miatt, mivel az atorvastatin csak bizonyos idő elteltével történő beadása a rifampicin beadása után jelentős plazma koncentrációk. A rifampicin hatása a hepatocita atorvastatin koncentrációjára azonban ismeretlen, és ha az együttes alkalmazás nem kerülhető el, a betegeket szorosan ellenőrizni kell a hatékonyság szempontjából.

Szállító fehérje inhibitorok

A transzportfehérjék gátlói (pl. Ciklosporin) növelhetik az atorvasztatin szisztémás expozícióját (lásd 1. táblázat). A hepatociták transzporterfelvételének gátlásának hatása az atorvasztatin koncentrációjára nem ismert. Ha az együttes adagolás nem kerülhető el, az adag csökkentése és a hatékonyság klinikai ellenőrzése ajánlott (lásd 1. táblázat).

A fibrátok önmagában történő alkalmazása esetenként izomhatásokkal jár, beleértve a rabdomiolízist is. Ezen hatások kockázata megnőhet a fibrátok és az atorvasztatin egyidejű alkalmazásával. Ha az együttes adagolás nem kerülhető el, akkor a legalacsonyabb atorvasztatin adagot kell alkalmazni a terápiás cél elérése érdekében, és a betegeket megfelelően ellenőrizni kell (lásd 4.4 pont).

Az ezetimib önmagában történő alkalmazása izomhatásokkal jár, beleértve a rabdomiolízist is. Ezért ezeknek a hatásoknak a kockázata megnőhet, ha ezemitibet és atorvasztatint adnak együtt. Ezen betegek megfelelő klinikai monitorozása ajánlott.

Az atorvasztatin és aktív metabolitjainak plazmakoncentrációja alacsonyabb volt (kb. 25%), amikor a kolesztipolt Larus-szal együtt alkalmazták. A hipolipidémiás hatás azonban nagyobb volt, amikor Larus-t kolesztipollal együtt adták, mint amikor mindegyik gyógyszert önmagában adták be.

Interakciós vizsgálatokat atorvasztatinnal és fuzidinsavval nem végeztek. Mint más sztatinok esetében, az atorvasztatin és a fuzidinsav együttes alkalmazásakor a forgalomba hozatalt követően tapasztalatokat jelentettek izomhatásokról, beleértve a rabdomiolízist is. Ennek a kölcsönhatásnak a mechanizmusa nem ismert. A betegeket szorosan figyelemmel kell kísérni, és az atorvasztatin átmeneti abbahagyása megfelelő lehet.

Az atorvastatin hatása az egyidejűleg alkalmazott gyógyszerekre

A digoxin és 10 mg atorvasztatin egyidejű ismételt adagolása kissé megnövelte az egyensúlyi állapot digoxin-koncentrációját. A digoxint szedő betegeket szorosan ellenőrizni kell.

A Larus és az orális fogamzásgátlók együttes alkalmazása növelte a noretisteron és az etinilösztradiol plazmakoncentrációját.

Egy krónikus warfarinnal kezelt betegekkel végzett klinikai vizsgálatban a 80 mg atorvastatin és warfarin egyidejű alkalmazása a beadás első 4 napjában a protrombin idő enyhe, körülbelül 1,7 másodperces csökkenését eredményezte, amely az atorvasztatin-kezelést követő 15 napon belül normalizálódott. Bár csak nagyon ritkán számoltak be klinikailag jelentős antikoaguláns interakciókról, a protrombin időt meg kell határozni azoknál a betegeknél, akik kumarinnal antikoagulánsokat szednek az atorvasztatin kezelés megkezdése előtt, és elég gyakran az első kezelési periódus alatt annak biztosítására, hogy a protrombin ideje ne változzon jelentősen. Amint a stabil protrombin idő dokumentálva van, a protrombin idő olyan időközönként ellenőrizhető, amelyet általában a kumarin antikoagulánsokat szedő betegek számára ajánlanak. Ha az atorvasztatin adagját megváltoztatják vagy a kezelést abbahagyják, ugyanazt az eljárást meg kell ismételni. Az atorvasztatin-kezelés nem társult vérzéssel vagy a protrombinidő változásával azoknál a betegeknél, akik nem szedtek antikoagulánsokat.

1. táblázat: Az együtt alkalmazott gyógyszerek hatása az atorvasztatin farmakokinetikájára