Másrészt - hogyan tudná egy könyvelő vagy napi nyolc óra egy embert kifosztó gyárban megérteni a világ legkeresettebb rock-szenzációjának tagjainak gondolkodását és viselkedését?
A kezdetektől fogva egyértelmű, hogy a Zenekar valószínűleg legnépszerűbb daláról elnevezett Stairs to Heaven című könyv elsősorban a zenéről szól. Néhány ingadozást leszámítva a zene továbbra is a Led Zeppelin legfontosabb prioritása. A könyv azonban nem tartozik a faktográfiába, feldolgozása pedig fikció. A léghajó felszállásától a katasztrofális balesetig.
Jimmy Page új zenekart épít a Yardbirds nevének és hírnevének romjaira és elszakadt maradványaira - Robert Plant és John Bonham ajánlására John Paul Jones telefonon jelöli ki magát, nem tudva, hogy ez a telefonhívás mennyire változtatja meg a jövőjét . Gitáros, perfekcionista és Alister Crowley imádója, egy különc, büszke, de egyébként érzékeny énekes a nyilvánosság előtt, egy szemtől őrült, de igazán kiegyensúlyozott dobos, aki ujjait és tenyerét széttépi dobja membránján, és egy cementes elem - basszusgitár és egyetemes, talán minden hangszeren játszik.
Nagy-Britannia hátat fordít ennek a srácnak, és megtámadja az amerikai dobogót. A rajongók gyorsan beleszeretnek a nagy fiatalokba, a Zeppelinek a "front front of death" -jévé válnak, ami után senki sem akar nagyon színpadra lépni, később a nézők csak hozzájuk mennek. A zenekar filozófiája - a nézőnek el kell jutnia a sajátjához. A gyakorlatba átültetve ez néha három és fél órás koncerteket jelent kevesebb, mint két dollárért.
Az albumok kozmikus sebességgel tűnnek el a polcokról, bár a zenekar a címkével való vitás miatt határozottan nem tartalmazza a címlapon a nevét vagy a tagok nevét. Végül azonban a zenei alkotás mindig túlságosan függ szerzőinek személyes történeteitől. A szerencsés legjobban elfordul Robert énekesnőtől és dalszövegírótól - súlyos balesetből kerül ki, fia, Karac váratlan halála erősebb csapás. Tehát a zenekar szünetet tart, és addig nem folytatja, amíg Plant készen áll a visszatérésre. A járat folytatódhat.
Négy zenész élete továbbra is viharos. A túlzás és az unortodox szórakoztatás a könyv másik területe, és táptalaja az akkori médiának. Mindenképpen szeretné tudni, miről szól a dog dog alfejezete. Vagy hogyan lehet szórakoztatni egy kis "fantáziával" a közvetlenül az öböl feletti szállodából kifogott halakkal. Zeppelinék ujjal mutathattak a színpad alatt álló lányokra, és azok is voltak. Mint egy cukrászda gyerekei egy pohár előtt desszertekkel. A testőrök a kuncogó és jól festett kiskorúakat a szobájukba vezették, és a lányok gyakran csak reggelig tértek vissza dühös apjukhoz. Az alkohol és a drogok a turnén tették teljessé a mindennapi élet színét. Zeppelinék szerették a kokaint, szerencsére nem mindenki esett be a heroinért, de ennek a kevésnek is katasztrofális következményei voltak.
Az egyre növekvő hírnév mellett egyre nagyobb aggodalmak voltak a zenekar egészségével és biztonságával kapcsolatban, amelyet légmentesen lezárt buborékban zártak be a zenészek "vonósai" alatt. Magányos, unott, hírnév választotta el őket a világ többi részétől, a gyakori koncertek ellopták az utolsó erőmaradványokat.
A könyv szerzője - az együttes utazási menedzsere, Richard Cole mindent megtapasztal a Zeppelinékkel, ami egy kis hitelességet kölcsönöz a könyvnek. A mű végén leírásai észrevehetően gyengülnek, éppen ellenkezőleg, egyre inkább észrevehető az érdeklődés hiánya a koncerteken történtek iránt. Az utolsó fejezetek rosszak, minden hiányzó sor elején szerepel a heroin szó. Végül Cole nem kíséri a "vezető léghajót" az utolsó túrán, a rendőrség a kényszerű "rehabilitáció" útján börtönbe taszítja. Itt megismeri a halál hírét is, amely pontot ad a csodálatos együttes élete mögött, és befejezi annak visszafordíthatatlan bukását.
Kinek ajánlom a könyvet?
Mindenképpen a rockzene minden rajongójának. De mindazoknak is, akik úgy gondolják, hogy az igazi sztárok csak az MTV kedves és ápolt arcai.