Az orvosok néhány hétre becsülték az életét.

hatalová

A rövidített interjút a Nota bene utcai magazin decemberi számában tették közzé.

Mikor kezdődtek az első szív-egészségügyi problémái?

Kisgyerekként csak csecsemő voltam. Féléves koromban diagnosztizáltak. Tehát úgy nőttem fel, hogy beteg voltam, ez életem normális része volt, nem ismertem a teljes egészség érzését.

Gyógyszereket szedtem a szívműködésem támogatására, hivatalosan állítólag nyugalomban voltam. Az egyik ellenőrzés után még kerekesszéket is ajánlottak, hogy ne fizikailag sportoljak. Akkor anyám azonnal azt mondta, hogy írjak fel neki egy második ragasztót is, mert nem tart kerekesszékben.

Félévente kontrollra jártam, egy kardiológiai ambulancián figyeltek. Három éves koromtól kezdve minden évben elmentem kezelésre, ami legalább egy ideig mindig javított az eredményeimen.

Mit találtak pontosan neked?

Tágult kardiomiopátia, ami azt jelentette, hogy a szívem fele nem működött - egy kamra és egy pitvar. Senki sem tudta, miért nem működik megfelelően, miért nem tudja kiszorítani a vért. Ennek eredményeként megnagyobbítottam, és azzal fenyegetőztem, hogy megreped vagy nem merül ki.

A gyakorlatban ez abban mutatkozott meg, hogy gyakran beteg voltam, még óvodába sem jártam. Nem számított, mert valahányszor anyukám odatett, otthon kerültem antibiotikumokra. Gyengült az immunitásom, testem nem tudott a kollektívában maradni.

Ezenkívül gyakori torokfájásom volt, amely tüdőgyulladással végződött. Ekkor anyám úgy döntött, hogy otthon marad velem. A gyakori betegségeim miatt nem igazán tudott dolgozni.

Úgy érezte, hogy a körülötted lévő gyerekek olyan tevékenységeket végezhetnek, amelyek nem engedik meg?

Érezte, de az ember belső beállításának kérdése, hogyan kell kezelni. Céltudatos és kitartó típus vagyok. Nem éltem betegséggel, be akartam pótolni legalább az öcsémet, aki nagyon ügyes volt.

Anyám is megpróbált megszelídíteni, de nem segített. Hiperaktív voltam, a bátyámmal nem ültünk sehol, még mindig üldöztük, ezért kitalált különféle logikai, társadalmi és kreatív tevékenységeket, hogy elfoglaljam az elmém. Kisgyerekkoromban gyakran előfordult, hogy édesanyám is adott enni úgy, hogy csak futottam, kanalat tettem a számba, lenyeltem és újra a testvéremmel együtt rohangáltam a lakásban.

Egészségemtől függetlenül a lakótelepen lévő gyerekekkel is szerettem volna megfelelni. El sem tudom képzelni, hogyan tudnék élni, ha betartanám az orvosok utasításait, teljes pihenési rendet, vagy előírt kerekesszéket használnék.

Történt, hogy összeesett?

Kétszer - amikor fél éves voltam, és amikor tíz éves voltam. Az orvosok becslése szerint a legnagyobb törés a pubertás elején következik be, mert akkor még jobban megterhelődik a szív. Az előrejelzések szerint valószínűleg nem élem túl. Az orvosok szerint kevés remény volt arra, hogy csoda történhet - a pubertás nem rombolja a szívet, hanem éppen ellenkezőleg, megrúgja.

A tízéves koros összeomlás volt az oka annak, hogy a transzplantáció várólistájára került?

Igen. Június közepén történt, amikor a bélyegeim majdnem lezárultak. A semmiből rosszul lettem az iskolában, és mivel a közelben éltem, az otthonról kérdeztem. Kiengedtek, de az út, amely általában tíz percet vett igénybe, két órán át tartott. Két lépést tettem, és teljesen kimerülten kellett leülnöm a járdára, és pihennem kellett.

Amikor hazaértem, a mieink elkészültek. Anyám azonnal elvitt a háziorvoshoz, de azt mondta, hogy csak nagyon megfázok, felírt egy köhögés elleni szirupot, és hazaküldött megfigyelni.

Őrült.

Az anya ismeri gyermekét, ezért nem volt megelégedve vele. Bérelte apámat, hogy vigyen el minket a kardiológiai klinikára, ahol ők irányítottak engem. Anya bekopogott, egy dühös nővér kirepült, de amint észrevett, megértette és egyenesen levitt minket.

Megvizsgáltak, és megdorgálták anyámat, ahol olyan sokáig volt velem, mert olyan szívértékeket mértek nekem, hogy nem értették, hogy egyáltalán élek. Azóta én