A nászút vagy a nászút hagyományos "ünnep" volt az ifjú házasok számára, hogy házasságukat magán és bensőségesen ünnepeljék. Ma azonban a nászút kifejezés alatt valami egzotikusat vagy valami nagyon romantikusat képzelünk el.
Ez a szokás Nyugat-Európában, Nagy-Britanniában keletkezett a 19. század elején. A felsőbb osztályok párjai úgy döntöttek, hogy nászútra indulnak, vagy meglátogatják a családot és a barátokat, akik nem tudnak részt venni az esküvőn. Ez a szokás a mai napig fennmaradt, amikor a párok nászútra indulnak, vagyis ha megengedhetik maguknak. Ugyanakkor meglátogathatnak egy tetsző országot. Korábban a francia Riviéra és Olaszország rendeltetési helyei, romantikus városukkal, Rómával, Veronával és Velencével nagyon népszerűek voltak.
A nászút, az angol nászút eredete ismeretlen. Számos alternatíva ismert. Például hetekkel az esküvő után nekik legyenek a legszebbek, és ezért a legkedvesebbek, azaz a nászút is. Egyes szótárak azt is állítják, hogy a szeretet elengedhetetlen az élethez, mint a Hold egyik fázisához, vagy akár az a szokás, hogy az ifjú házasoknak az első hónapban főleg rétet kell fogyasztaniuk.
A nászút kifejezést sok nyelvre lefordítják, és az angolból is vettük, bár a nászút kifejezés szó szerint nászutat jelent, amely az égen van. A franciák adaptálták még a lune de miel, a spanyolokat (luna de miel), az olaszokat (luna di miele), a görögöket (közelharcnál kevesebb), a lengyeleket (miediąc miodowy), arabokat (shahr el 'assal).
A nászút tehát bizonyos szimbólumként tartozik kultúránkba, amikor az ember boldog, elégedett, amikor a párnak joga van együtt lenni. Ez egy szép hagyomány, és érdemes lehet megfontolni, hogyan érhetnénk el gyakrabban egy olyan állapotot az életben, ahol hosszú ideig békében lehetünk partnerünkkel, kötelezettség nélkül. Tudom, hogy valószínűleg ez már nem annyira nászút lenne, hanem nászút. De legalább érdemes lenne megfontolni.