Ez volt az egyik legkevesebb természeti katasztrófa a világon.
Mike Davis történész és szociológus az ÉNy-i interjú kapcsán készít interjút az árvizek okairól és következményeiről New Orleansban.
New Orleans a városfejlesztés legszélsőségesebb példája, amelyet Mike Davis, amerikai történész és szociológus, aki évek óta kutat, figyelmeztet bennünket a lehetséges következményekre:
A nyilvános tér, a városok, mint harctérek szilánkjai egyrészt az elnyomott szegények, másrészt a gazdag tőzsde.
Azok a városok, amelyek ökológiai katasztrófák színhelyévé válnak, amelyek csak az emberiség felelőtlen hozzáállása miatt jöttek létre.
Mike Davis a globális fejlődés kezdetét látja abban, ami New Orleans-ban történt.
SZ: Mennyire tünetes ez a katasztrófa az elmúlt napokban?
Mike Davis: Egy évvel ezelőtt New Orleans városát kiürítették az Ivan hurrikán előtt.
Már abban az időben a város összes szegény lakossága, idős emberek, akik nem rendelkeznek autóval, sok fekete és elhagyott ember sorsára marad.
Ez azt bizonyítja, hogy ez a viselkedés valójában az amerikai politikára jellemző. Ez az egyik nagy szerencsétlenség, amelyre évtizedekkel ezelőtt számítani lehetett.
SZ: Ennek oka a városok elhanyagolása vagy a célzott tevékenység oka?
Davis: Ez a fejlemény összehasonlítható az orosz matrjoškával. Először is a kormány feltételesen elhanyagolja a helyeket. Buschot a külváros, a keskeny holdak és a városok külterületeinek szavazatával választották meg. A városok tabuvá váltak az amerikai politikában. A kormány már évek óta nem fektetett semmilyen pénzügyi vagy erkölcsi forrást a társadalmi és fizikai infrastruktúrába.
Másodszor, New Orleans az a város, ahol az amerikai városok között a legnagyobb a feketék aránya - és ez az egyik legszegényebb város Amerikában.
Harmadszor, Busch kormánya vonakodik fizetni a haza védelmében szükségszerűen nyilvánosan létrehozott zaklatókért. New Orleans az őrület városává vált, több éve megpróbálja kiszabadítani a fekete szegény lakosságot a városból.
A várost irányító elit egy hagyományos fehér, gazdaságilag jómódú osztályból és egy kreol politikailag aktív osztályból áll. Mindkét csoport közös célja New Orleans egyesítése, hasonlóan ahhoz, ami San Franciscóval történt.
SZ: Mikor kezdődött a városok elhanyagolása?
Davis: Nixon elnök kezdte, aki közpénzeket utalt át a városokból a külvárosokba. 1978-ban, a Carter-kormány második felében a kongresszus megszavazta számos kormányzati programot, amelyet Kennedy és Johnson kormánya idején a nagyobb városok belső terének támogatására hoztak létre. Két évvel később Reagan került hatalomra, és még radikálisabb "városövek meghúzása" kezdődött. Ez kéz a kézben volt az amerikai választási erő változásával, amely időközben többnyire a városokon kívül él.
És ezek az emberek nem akarnak egy fillért sem adni a városoknak. A közös érdekek ezen elutasítása az amerikai szuburbanizáció alapjaiból fakadt.
SZ: Ez a sajátos történetével rendelkező New Orleansra is vonatkozik?
Davis: New Orleans példájával láthatjuk, hogyan működik a félelem politikája.
New Orleans-ban magas a bűnözés aránya, amelyet a kormány politikájában az etnikai tisztogatás előmozdítása érdekében alkalmaz. Akik kitoloncolandók a városokból, ugyanazok az emberek, akik nem félnek szembeszállni a született őrség fegyveres egységeivel.
A városok építési terve egyedülálló. A körutakon álló gazdag polgárok gyönyörű házai, és mögöttük a fekete lakosság a kunyhókban él - mint korábban -, amikor elöl fehér rabszolgatulajdonosok, hátul pedig fekete rabszolgák voltak.
Ez a közelség problémát jelent. Az elmúlt 20 évben a New Orleans-i kiömlési görbe kinőtte a washingtoni vagy detroiti görbét.
A város látnivalóit, amelyek szegény környéken találhatók, az elit és a mozdulatlan társadalmakat fogvatartottaknak bélyegezték, szórakoztató parkokká kellett alakítani. Új építésű->
lehetőség lesz látásmódjuk drámai megvalósítására.
SZ: A lakók képesek lesznek megvédeni magukat egy ilyen esemény ellen?
Davis: Természetesen sok házat eltávolítanak. New Orleans már ilyen elhagyatott állapotban volt. Kevesen tudják, hogy a termeszek több száz millió dolláros kárt okoztak az épületekben. Sok ember, akit kitoloncoltak Houstonba vagy Baton Rouge-ba, soha nem térnek vissza a városba. Többségük nem biztosított, pénzeszköz nélküli bérlő, a lakáskínálat csökkenő tendenciát mutat. Ezért sokuk romlott állapotban marad: ösztöneiket követve fogukat a város körmére tapasztják. Alabama és Mississippi számos érintett területe többnyire fekete. Remélem, hogy ennek a katasztrófának az eredménye új polgári mozgalmat jelent.
SZ: Megkeresi a hallgatók középosztályát?
Davis: Van egy illúzió a viktoriánus előtti időszakról. Ez azt jelenti, hogy nem számít, ha a városok kikerülnek az irányítás alól.
Emlékeztet arra, ami a 19. században történt - amikor a törzsek a nyomornegyedekből impozáns városrészekbe hatoltak. New Orleans egy próba-teszt - mi történik, ha madárinfluenza járványt tapasztalunk.
A külvárosok csak így érthetik meg végre, hogy nem hagyhatják egyszerűen sorsukra a városokat. Az amerikai politika továbbra is az ellentmondó eszmék elvén működik: A problémák és azok okainak kiküszöbölése helyett akadályokat és minél több rendőri erőt építenek maguk és a társadalmi problémák között.
A középosztály és a gazdagok olyan mértékben hagyják el a várost, hogy nagyon meglepődöm: Ez a városokból való visszatérés és a polgári urbanizált községtől való önkényes elszakadás világszerte városi jelenséggé válik.
SZ: Úgy végződik, mint John Carpent "Strkac" című filmjében, ahol a belváros őrzött börtön lett?
Davis: A popkultúra gyakran helyesen ismerte fel e fejlődés mértékét. De itt van a döntő erkölcsi dimenzió. A szegényeket a klímaváltozás okozta természeti katasztrófa kényszerítette. Csak úgy döntöttek, hogy nem mentik meg ezeket az embereket.
Ha bármi történhet ott az Egyesült Államokban, akkor mik lesznek a jövőbeli apokaliptikus természetű katasztrófák gyermekeink élete során?
SZ: Hogy lehetnek egyáltalán a városok az ilyen események alatt?
Davis: Tudjuk, hogy még a legnagyobb, leggazdagabb és legfejlettebb városok is nagyon gyorsan gondolkodhatnak egy monteali hóviharon, Aucklandben lázasan vagy New Yorkban az áram kitörésén. Így felismerhetjük, hogy mindennapi létünk teljesen egy monolit struktúrától függ, amelyet nagyon könnyű megkérdőjelezni. Felismerhetjük, hogy egy vállalat természetei katasztrófa alatt milyen gyorsan tud szétesni a napokban.
Tehát foglalkoznunk kellene a városökológiával. A városok jelentik a globális környezeti problémák megoldását, a hatékony együttélés legjobb módját. De csak azokat a városokat nevezhetjük valóban városi városoknak, amelyek felismerik ezeket a körülményeket - és a probléma az, hogy a legtöbb amerikai város elvesztette ezt a tulajdonságot.
SZ: Tehát vegyes épületszerkezetek és több társadalmi infrastruktúra?
Davis: A városok egyedülálló képessége a kínálaton alapul - az egyéni gazdagság és fogyasztás alternatívájaként. A városok azok a helyek is, ahol az emberiség életben maradhat; de még mindig látjuk, hogy az általunk létrehozott ilyen stílusú városok rendkívül sebezhetőek.
A New Orleans-i események nem voltak elkerülhetetlenek - ez volt az egyik legkevesebb természeti katasztrófa az amerikai történelemben.