A szimbolikus "nyolc" év témája eddig szinte semmiféle vitát, előadást, kiállítást vagy televíziós műsort elkerült. A kortárs tánc- és mozgásszínház, a NuDanceFest nemzetközi fesztivál szervezői a 13. évet is dramaturgiaként fogták fel "kommentárként" azoknak a történelmi évfordulóknak, amelyekről Szlovákia és Csehország emlékeznek idén. Ez azonban nem a földrajzi affinitásról szóló tiszteletreméltó táncszimpózium volt, hanem helyenként kemény elmélkedés a történelmileg hasonló válságokról és a jelenlegi folyékony társadalomról, amely zűrzavaros (társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális) időszakot él át.
Az emlékezet, mint köztes odüsszia
A huszadik század borzalmai látszólag meggyõzõdõvé (és meggyõzõvé) tették a történelmi pesszimistákat. Úgy tűnik, hogy mindkét világháború atrocitása az évek során megoldódik, kommunikálódik, lezárul. Van azonban (vagy már megtörtént?) Az európai társadalom erősebb polarizációja - egyrészt kialakult egy nacionalista csoport, másrészt az embereket a multikulturalizmust valló optimizmus napján fürdik. Talán egyértelmű megkülönböztetés, amely mindenképpen az ujjal mutathat a "rosszfiúkra". De van, aki felismeri ezt a különbséget és egyértelmű álláspontot képvisel?
A történelem ismétlésének nyomasztó elmélkedése erős társadalmi-politikai témákat érintett, de nem épült a mélyebb ismeretekre és a tények szélesebb körű vizsgálatára. Inkább az események történelmi fejlődésén és a látványos technikai ábrázoláson alapult, amely gyakran csak illusztráció volt azokról a kulcsfontosságú témákról, amelyeket a táncos forgó mozdulattal ábrázolt. Nem mondható el, hogy az Everywhen csak egy revü show. Ez egy kompakt köztes színpaddarab, amely komoly témákat hoz. A három lény értelmezése azonban az alacsony analitikai megértés szélén áll, és néha újrafeldolgozza a sztereotípiákat és a valóság felületes pillantását.
Az emlékezet mint a múlt szomjúsága
A geopolitikai fenyegetések tematikusan zord Mindennapjaival ellentétben a Magdalena Reiter és Milan Tomášik által bemutatott Solo két hangra szinte meditatív élmény volt, amely megkülönböztető intim kapcsolatot nyitott meg a két egyén között. Jacques Lacan már mondta, hogy még ha van is némi igazság a féltékeny férj állításában, miszerint felesége más férfiakkal csalja meg, féltékenysége még mindig kóros. Miért? A mexikói Nobel-díjas Octavia Paza Carta de Creencia versén keresztül a Sola alkotói nem (csak) mesterségesen hoztak össze két különböző egyént, hanem feltették maguknak azt az ontológiai kérdést is, hogy egy ilyen férjnek miért kell féltékenységgel megerősítenie identitását. Ahogy a vers homályosan kezdődik: "nappal és éjszaka között egy fény és árnyék nélküli területen", a két táncos lassan felébredt, és mozgásnyelven kezdtek keresgélni, és (nem) sikeresen megtalálták az intimebb kommunikációt és a kölcsönös megértést. Ez a folyamat három képzeletbeli szakaszra osztható:
- saját identitásuk bemutatása, amelyben a táncosok egymás körül repültek, még a közvetlen közelében is, de csak a saját árnyékaikra reagáltak,
- a kezdeti mozgássorozatok főzése, de a másik fokozatos megvalósítása egy közös térben,
- szikra által feltöltött fizikai mágnesesség, amely két testet összekötött
Az előadás kezdetétől azonban egyfajta fizikai tervezés, gépiesség és nem hitelesség okozta végül a virágzó bensőséges kapcsolat felbomlását. Ezt a stagnálást mindkét táncos kifejezte a mozgásdinamika csökkenésével. Ismét magánemberként izolálták magukat szubjektív képzeletbeli "bankjaikba", anélkül, hogy újból megpróbálkoztak volna a konvergenciával. Lehet, hogy megpróbálták újra felfedezni a korábbi pillanatokat, de az individualizmus ereje könnyedén csillapította a kellemes múlt iránti szomjat. A két hangra szóló szóló két olyan személyiség kifejező találkozása, akik romantikus kapcsolatot próbálnak kiépíteni a színpadon, és a néző feladata továbbra is az, hogy ujjait keresztben tartsa értük.
Molnár Jakub
A színházi művészet elméletének és kritikájának diplomája a pozsonyi Színművészeti Akadémia Bölcsészettudományi Karán és a brünni JAMU Színházi Karának Színházi dramaturgia. Társalapítója az Ateliér 205 hallgatói platformnak és a Javisko magazin főszerkesztője. A kortárs színházról szóló szakmai reflexió mellett a szlovák és a cseh köztársaság számos színházával folytatott külső együttműködésben gyakorlati dramaturgiával is foglalkozik. Az amatőr színház területén zajló eseményekkel is foglalkozik - rendszeresen tagja a fesztivál szerkesztőségeinek és szakértői zsűriinek, és könyvet írt a tiszoveci amatőr színház történetéről T160VEC: A színház átalakulása Hradová alatt.