Isten tiszteletreméltó szolgája, Pauline Maria Jaricot (1799 - 1862) joggal tekinthető modellnek a 21. század egyháza számára. 2020. május 26-án Ferenc pápa rendeletet adott ki, amelyben elismerte a közbenjárására végrehajtott csodát, ezzel utat nyitva boldoggá avatásának. Munkájával Pauline nagyszerű munkát hagyott ránk a hívők egyesítésében az imádságban és a szomszédaink szenvedéseinek enyhítésében, függetlenül attól, hogy a közelünkben élnek, vagy a világ másik oldalán.
Noha a közösségi hálózatok még korában sem voltak gyerekcipők, a francia Lyon városból származó fiatal Paulinának már nagyon világos elképzelése volt a Krisztusban hívők egyetemes hálózatáról. Mélyen meg volt győződve arról, hogy a hit olyan erő, amely továbbítja a hegyeket, a szeretet pedig egy olyan világnyelv, amely vonzó lehet minden ember számára a föld minden sarkában.
Pauline 1799. július 22-én született, Antoine és Jeanne Jaricot nyolc gyermeke közül az utolsó, gazdag iparosok és egyben erősen hívő katolikusok. Antoine a tizennégy gyermek közül tizenhárom volt, sikeres selyemgyárral rendelkezett, és minden nap 4 órakor szentmisével kezdte.
Pauline élete szülővárosának szívében folyt a plébánia között, a St. Niziera és St. Polikarp. Boldog gyermekkorot élt családja közepén, ahol szülei, testvérei és idősebb nővérei mély hite alakította ki. Bájos hanggal volt megajándékozva, és apja becézte "csalogányomnak". Az Oltáriszentség imádatával és az Eucharisztia gyakori közösségével ápolt szoros kapcsolatot ápolt Istennel. Kamaszkora alatt azonban vonzódni kezdtek a világi élvezetekhez, a luxus és a szép ruházat pedig lassan, de biztosan elhatárolta Istentől. Szerencsére a menny és a föld urának nagyszerű tervei voltak Pauline-nal, és ebben a nehéz időszakban a hiúság fegyelmén keresztül ismét megérintette a szívét, ami mélyen megütötte és belső megtérését okozta. A prédikáció meghallgatása után Paulina megégette szerelmi regényeit és dalait, eldobta ékszereit, és úgy döntött, soha többé nem néz a tükörbe, vagy nem öltözik gyönyörű ruhába. Saját szavai szerint megtérése első hónapjai hatalmas próbatételt jelentettek számára.
1816-ban a tizenhét éves Pauline Istennek szenteli életét, és döntését egy karácsonykor megtartott tisztasági fogadalommal erősíti meg a lyoni Notre Dame de Fourvière bazilika kápolnájában. Bár laikus marad, Isten kegyelme átáramlik a szívén, megvilágítja elméjét és örökre megváltoztatja az életét.
Hasonló a St. Lisieux-i Teréz és Pauline megértik, hogy "a szeretet minden, és magában foglal minden idõt és helyet". Az ő kezdeményezésére születtek a Pápai Misszió Társaságok, amelyek ötvözik az imádságot, a missziós szeretetet és a szeretetet, valamint a pápa szolgálatában dolgoznak a fiatal egyházi közösségek növekedésében és fejlődésében a világ minden táján.
Pauline rendkívül szenvedélyesen folytatta a missziói munkát, amelynek eredményeként megalapította az Élő Rózsafüzér Mozgalmat és a Pápai Missziót a hit terjesztéséért. Kemény munkájához erőt merített a rendszeres imádság és az Eucharisztia fogadása. Fáradhatatlanul osztotta magát az apostol szolgálatában és az evangelizációban, és a nagyobb társadalmi igazságosságért küzdött.
1819 és 1820 között több barátjához és rokonához csatlakozott, és "Paulina's Penca" néven adománygyűjtést kezdeményezett közöttük. Ez a gyűjtemény azon az egyszerű elven alapult, hogy nagyobb összeget gyűjtöttek az egyének kis hozzájárulásaiból. Ihletet kaphat egy szegény özvegy bibliai története, aki két kis pénzérmét a templom kincstárába dobta. Az elején Paulína talált 10 embert, akik mindegyikük heti 1 fillérrel járult hozzá a missziókhoz, és egyúttal egy másik 10 fős csoportot is létrehoztak. Ily módon Pauline pénzt gyűjtött azoknak a misszionáriusoknak a támogatására, akik az evangéliumot a világ távoli országaiban terjesztették. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy minden keresztényt tanítványnak és misszionáriusnak hívnak, és lehetőségei szerint támogassa a kis keresztény közösségeket szerte a világon. Nemcsak a felszentelt személyeknek, hanem minden megkereszteltnek a misszió hiteles főszereplőjének kell lennie. Az olyan pápák mellett, mint VII. Pius, Gregor XVI. vagy IX. Piusz, Paulina a 19. századi missziós karizma újabb nagy elterjedésévé vált. A hit terjesztésének pápai küldetését hivatalosan 1922. május 3-án hozták létre, miután Pauline adománygyűjtési elve elterjedt egész Európában.
Pauline azonban megérezte a tisztán pénzbeli segítség veszélyének veszélyét, amely hamarosan lelki gyökér nélkül kiszáradhat. Erős szükségét érezte a külső missziós tevékenységek megalapozásának, mélyebb megalapozással. 1826-ban ezért megalapította az Élő Rózsafüzér Láncát, és minden apostoli tevékenységét Szűz Mária, a missziók királynője kezébe adta. Ismét azt az elvet használta, hogy kis (ezúttal tizenöt) készséges embercsoportot alkot, akik ígéretet tettek arra, hogy naponta egy tucat szent rózsafüzért imádkozzanak. Soha nem látott sikert aratott - halálakor több mint kétmillió hívő vett részt csak Franciaországban az élő rózsafüzérben. 2014-ben az Élő Rózsafüzér tagjainak száma körülbelül 16 millió volt.
Ezekkel a szavakkal határozta meg magát: "Szegény nő, akinek egyetlen barátja és egyetlen vigasztalása Isten, de egyedül Isten elég." XIII. Leó pápa. Azt mondta róla: "Hitével, tudaterejével, gyengédségével és az élet minden válságának átadásával Pauline Krisztus igazi tanítványának bizonyult." A francia pápai missziós társaságok a következőképpen emelik ki társalapítójukat: Azt tanítja nekünk, hogy minden missziós tevékenység forrása a szemlélődés, az Eucharisztia és a Krisztussal való mély közösség. ”A pápai missziós munka, amely a hit terjesztését szolgálja a Pápai Missziós Társaságok részeként, ma már bőségesen meghozza gyümölcsét több mint 140 országban. év.
Reményem Jézus Krisztusban van!
Egyetlen kincsem a kereszt!
Nem keresek mást, csak Isten akaratát
és nem kérek mást,
csak annak teljes beteljesedése!
Reményemet a kegyelmedbe helyezem,
amely meghaladja az összes művedet!
FIDES - a Pápai Missziós Társaságok sajtóügynöksége, Fordítás: Dominika Salanciová FOTÓ: PMD archívum