Termékleírás
Flavio és Marcos beszélnek azokról a kozmikus terekről, amelyekben éltek, mielőtt a Földön születtek volna.
Három éves kortól kezdve ötleteket dolgoztak ki a földön kívüli életről, az Univerzum szerkezetéről, az anyagról és az antianyagról, vagy az ember lényegéről szóló elméletekről. És szüleik - pszichológusok - ötleteit olyan nehéz próbára tették. Addig megrendítették világnézetük szilárd alapjait, amelyek a hivatalos tudomány megállapításain alapultak.
E két argentin fiú kijelentései és beszélgetései jelentik azt a munkát, amely a világ számos országában a gyermekek és a felnőttek szívét érinti.
A könyv gazdagon illusztrált.
Új babák születnek. Különbözőek, még akkor is, ha ez nem tűnik kifelé. Csak egy vagyok közülük, az elsők között. Az emberiség változik. Jobban megnyílik a spirituális előtt. A mai gyerekek mindegyike kapcsolatban maradhat lényegével.
A kisgyerekek sírnak, mert ezen a bolygón nagyon nehéz élni. A baba megpróbál telepatikusan kommunikálni, de ez nem működik, itt nagyon sűrű; mindent lát, még a rosszat is, még a jót is, hamisat és igazat.
Más bolygókon mindenki azt látja, amit látni akar. Amikor azt mondom, hogy "lásd", átvitt értelemben azt értem, hogy nincs ott fizikai szemük. Összpontosít valamire, ami érdekel, és amikor nem akarja, visszahozza.
Az újszülött fél, mert bezáródik egy fizikai testbe. Hiányzik az eredeti egység, ahonnan ered. Ezért gyorsan kötődik az őt gondozó emberekhez. A szülőkre ruházza a FELSŐ LÉNY szerepét. Amikor a szülők csak az anyagi dolgokban hisznek, egyre jobban belerángatják a fizikai világba. Megtanítják beszélni, de korlátozzák a gondolkodását.
A gyermekek növekedésével fokozatosan elveszítik kapcsolatukat az eredeti Forrással. Ha segíteni akarunk a gyerekeken, akkor a felnőtteknek is segítenünk kell. Amikor a szülők nyitottak, gondozzák gyermekeiket, anélkül, hogy saját gondolataikat és ötleteiket rákényszerítenék a világra. Szükség van arra, hogy teret, időt biztosítsanak nekik, hagyják őket gondolkodni és beszélni. Fontos, hogy a szülők beszéljenek velük Istenről, a spirituálisról, de ne állítsák, hogy rendelkeznek a (teljes) igazsággal. Az emberi agy olyan, mint egy számítógép. De a számítógép, mint az agy, korlátozott memóriával rendelkezik. Épp ellenkezőleg, az elme az isteni elme tükre, és végtelen. Az emberek általában csak egy szöget néznek - a mindennapi élet szempontjából. Felfogják a fizikai világot, és ez a nézet ugyanakkor lehetővé teszi számukra, hogy közösségben éljenek.
A gyerekek játék révén tanulják meg a fizikai valóságát. Amikor nyitottak maradnak, megőrzik más nézeteiket; például kívülről nézve. Akkor úgy nézhetnek ki, mintha a Földön kívül lennének, vagy, még jobban megmagyarázom, az Univerzum láthatatlan részéből látnak. A látás központi módja, amikor a dolgokat a belső magból, a saját isteni energia lényegünkből nézzük. A belülről való nézés lényünk magjából néz, és látjuk vele más lények belső lényegét.
A gyermekek csak a mindennapi élet nézeteit ismerhetik meg. Így korlátozzák a mentális hullámok használatát, és megtanulnak koncentrálni (csak) a fizikai szintre. Ez olyan, mintha minimális mennyiségű számítógépes képességet használnánk ki. Amikor a gyerekeket ily módon programozzák, nehéz őket kinyitni, problémáik lehetnek.
Nagyon nagy türelemre van szükség a lelki kapcsolat újranyitásához. A legtöbben egész életükre nem emlékeznek EGÉSZSÉGRE, EGYSÉGRE. A legfelsõbb egységgel való kapcsolat gyermekként csak egy, és néha közvetlenül a halál elõtt helyreáll. Az emberek kívül keresik a boldogságot, mert belül elvesztették. Saját vágyaiktól szenvednek, és attól, hogy más emberekhez kötik magukat.
Az ÚJ IDŐ gyermekei tudják, hogy a TOTAL részesei. Amikor megtanítják őket gondolkodni "ez az enyém" értelemben, megzavarodnak és azt gondolják, hogy minden rájuk tartozik. Lehetővé kell tenni számukra, hogy megosszák másokkal. Csak egy ÖN létezik az egész számára, bár az egyéni én végtelenül változatos.