A prosztata gyulladásos betegségeinek csoportja, amelyek manapság gyakrabban társulnak a prosztata szindróma kifejezéssel. Ez a betegségcsoport az egyik leggyakoribb urológiai fertőzés, az epidemiológiai vizsgálatok összehasonlítható előfordulást igazolnak olyan betegségekkel, mint a diabetes mellitus vagy az ischaemiás szívbetegségek. (1) A múlt század vége óta a prosztatagyulladást négy alcsoportra osztották az NIH Országos Egészségügyi Intézet osztályozása szerint (1. táblázat). Időtartamát tekintve feloszthatjuk őket akut - kevesebb, mint 3 hónapig tartó - és úgynevezett krónikus prosztatagyulladásra (krónikus kismedencei fájdalom), amelyek az etiológiai tényező szerint két alcsoportra oszthatók. Annak ellenére, hogy ez egy viszonylag gyakori betegség, 5,9–11,2% -os előfordulási gyakorisággal a lakosság körében, ennek a betegségnek a diagnózisa és különösen kezelése továbbra is jelentős probléma az urológusok gyakorlatában. (2)
Akut prosztatagyulladás NIH: I. típus
Etiológia
A leggyakoribb okok a gyakori uropatogének (E. coli, enterococcusok, Kl. Fajok, pszeudomonádok). Az intracelluláris kórokozókat (chlamydia, mikoplazmák és ureaplasms) ritka oknak tekintik ezeknek a betegségeknek. (3) Egyéb kórokozók, például mikobaktériumok és gombák, főleg immunszuppresszív terápiában részesülő betegeknél vagy immunhiányos betegeknél fordulnak elő. (4) A bakteriális fertőzések gyakran emelkedő húgycsőfertőzésekként, húgyúti fertőzésekben csökkenő fertőzésekként vagy urológiai beavatkozások után jelentkeznek. A fertőzés védtelen anális közösülés után is bekövetkezhet, esetleg kolonizáció során hosszú távú vizeletkatéteres betegeknél. Az akut prosztatagyulladás leggyakrabban a TRUS prosztata biopszia vagy cisztoszkópos vizsgálat után következik be. (5)
Diagnosztika
Klinikai kép és laboratóriumi vizsgálatok
Képalkotó módszerek
TRUS ultrahangvizsgálat. A kismedence CT/MRI különösen a prosztata tályogban szenvedő betegek számára lehet előnyös, nemcsak a tályog üregének kiürítésében, hanem a diagnózisban is.
Kezelés
A legtöbb antibiotikum behatolása a prosztatába korlátozott. Csak azok az anyagok lépnek be a prosztata szövetébe, amelyek liposzolubilok és nem kötődnek a vérplazma fehérjéihez (7), de a gyulladás akut stádiumában a prosztata gát áteresztő a legtöbb antibiotikum számára, függetlenül a liposzolubilitástól. (6) Különösen aminoglikozidok és széles spektrumú cefalosporinok vagy fluorokinolonok kombinációit alkalmazzák. Az antibiotikum-kezelés teljes időtartamának 4-6 hétnek kell lennie, hogy megakadályozza a rezisztens törzsek kialakulását és a prosztata tartós fertőzési helyét. (8)
Krónikus bakteriális prosztatagyulladás: II
Etiológia
Az NHI besorolása szerint a IIA kategória olyan betegség, amelyben a besorolás alapján a nehézségek több mint 3 hónapig tartanak az elmúlt 6 hónapban. Az ilyen típusú prosztatagyulladásban szenvedő betegek 25-45% -ának kórtörténetében visszatérő húgyúti fertőzések vannak. (9, 10) Etiológiailag az indukáló baktériumok spektruma nem különbözik az akut formától.
Diagnosztika
Klinikai kép, laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok
Klinikailag a betegség akut relapszusokban nyilvánulhat meg, amikor a tünetek nélküli vagy csak minimálisan tüneti köztes periódusokkal nem lehet különbséget tenni az akut formától a betegség megnyilvánulásai szerint. A betegség képe a stádiumtól függően változhat. Ezért a vizsgálat során képet találhatunk az akut formáról és egy klinikailag normális leletről. Ezekben az esetekben szükség lehet a páciens újbóli vizsgálatára a mögöttes ok megfelelő azonosításához.
Kezelés
A célzott ATB terápia fontos az egyes fajok érzékenysége szerint. Jelentős klinikai megnyilvánulások (szeptikus állapot) esetén a páciens intenzív terápiával történő kórházi ápolása és állapotának figyelemmel kísérése szükséges, lehetőleg a klinikai mikrobiológus ajánlása alapján, figyelembe véve az adott területeken vagy az orvosi létesítményekben előforduló specifikus törzseket. A legtöbb esetben azonban elegendő az orális terápia (fluorokinolonok vagy trimetoprim), és hosszú távú kezelésre a prosztata szövetébe jól behatoló antibiotikumokat kell választani. Feltételezve, hogy az intracelluláris organizmusok a fertőzés kiváltó okai, a tetraciklineket leggyakrabban azitromicinnel kombinálva alkalmazzák, a kezdeti terápiának 2 hétig kell tartania, és összesen 4-6 hétig kell folytatnia csökkentett adag antibiotikummal.
IIIA/IIIB típusú krónikus abakteriális prosztatagyulladás
Krónikus kismedencei fájdalomnak is nevezik. Ez kellemetlen érzés, kismedencei fájdalom vagy szexuális diszfunkció, amely az elmúlt 6 hónapból legalább 3-ig tart.
Etiológia
Etiológiailag két altípusra osztható a gyulladásos infiltrátum jelenléte alapján: a IIIA kategória gyulladásos, a IIIB kategória pedig nem gyulladásos. (11)
Diagnosztika
Klinikai kép
A krónikus kismedencei fájdalom differenciáldiagnózisában először ki kell zárni a húgyúti fertőzéseket, a rákot, a különféle anatómiai rendellenességeket és a neurológiai rendellenességeket. A klinikai képet a perineum, a herék és a pénisz kellemetlenségének és fájdalmának érzése dominálja. A fájdalmat kísérhetik az alsó húgyúti tünetek és a szexuális diszfunkció, a viselkedés és a hangulatváltozások. Az első lépés a beteg nehézségeinek felmérése az NIH-CPSI kérdőív segítségével. (10) Objektív eszköz a páciens LE nehézségeinek meghatározásához. Fontos a fizikai vizsgálat és a myofascialis triggerpontok vizsgálata is a kismedence területén.
Laboratóriumi tesztek
A fertőzés lokalizálására Meares és Stamey (12) szerint a klasszikus 4 csészés tesztet alkalmazzák. A klinikai gyakorlatban helyettesíthető egy egyszerűsített 2 csészés teszttel is, amelynek hozama összehasonlítható. (13) Ezek a tesztek nagy pontossággal kizárhatják a bakteriális prosztatagyulladást. A pozitív ejakulátum kultúra önmagában nem tekinthető elegendőnek a diagnózis felállításához. Más laboratóriumi vizsgálatok, mint például a vérkép, a szérum prosztata-specifikus antigén (PSA), nem hasznosak a diagnózis szempontjából (1. séma).
Képalkotó vizsgálatok
A transzrektális ultrahang hasznos lehet kiválasztott, intraprosztatikus meszesedéssel, tályoggal vagy szeminális hólyag dilatációval rendelkező betegeknél. Cisztoszkópia vagy retrográd urethrográfia alkalmazható a húgyúti obstrukció kizárására.
Kezelés
Tünetmentes prosztatagyulladás
Ez egy hisztopatológiai diagnózis, amelyben a betegnek nincs tünete, IV kezelése. típusú prosztatagyulladás nem javallt.
Következtetés
A fenti tényekből következik, hogy ez különböző klinikai megnyilvánulásokkal rendelkező betegségek csoportja. A gyakorlatban az urológus jelentős problémát jelent, különösen III. csoportot, mivel nincs egyértelműen meghatározott kezelési stratégiánk, ami ezen betegek kezelési eredményeiben is megmutatkozik. A fenotipikusan orientált kezelés segíthet javítani az ilyen típusú betegségek kezelésének eredményeit. Az invazív urológiai vizsgálatok, különösen a transzrektális prosztata biopszia és a körültekintő antibiotikus kezelés helyes indikációja a jövőben fontos célt jelent a bakteriális prosztatagyulladás megelőzésében és kezelésében.