A fiatal Szlovákiában rákot diagnosztizáltak, de a kezelést nagy kalandnak tekinti. Tanácsot ad mindenkinek, aki attól tart, hogy a betegség egyszer előfordulhat.

BRATISLAVA/Párizs november 5. - Szlovák Erika Prievidzából származik, de Franciaországba vitte. Annak ellenére, hogy orvosai a legagresszívebb emlőrákot diagnosztizálták, és meg kell küzdenie ezzel a betegséggel, mosoly nem hullik le az arcáról, és örömet terjeszt maga körül. Azt állítja, hogy a rák ajándék, és életre kel azért, hogy megtanítson nekünk valamit. Cikkeinek köszönhetően megismerheti őt is, amelyeket egy kicsit más blogjában publikál.

Mosolyogva kezeli a rákot, az ápolók süteményeket sütnek

Az interjúban kedveljük Mokry Erika (28) többet elárult arról, hogy miért sütnek az ápolók süteményeket kemoterápia előtt, és hogyan sikerül ennyire optimistán élnie, annak ellenére, hogy elvesztette a haját, az egyik mellét és minden pénteken kemoterápiára kell mennie. Életszemlélete rendkívül inspiráló!

Honnan jött és miért döntött úgy, hogy Franciaországba megy?

Közvetlenül a gimnázium elvégzése után Pozsonyba mentem egyetemre, ahol végül dolgozni maradtam. És mivel nálam minden egy kicsit másképp van, végül kívülről Pozsonyból, Prievidzából végeztem az egyetemet. Itt ismerkedtem meg jó barátommal, most pedig Evka sógornőmmel. Mindig azt mondta nekem, hogy Robert, férje testvére, aki Franciaországban élt, életem embere volt, és bemutatnia kellett neki.

2012 karácsonykor valóban bemutatott neki, de abban a pillanatban mindkettőnk életét éltük. Tudtuk, hogy létezünk, de nem vettük fel a kapcsolatot. Csak 2014 júliusában küldött üzenetet nekem egy közösségi hálózaton, ahol elkezdtünk kommunikálni. És amikor augusztusban Szlovákiába jött nyaralni, tudtam, hogy életem hátralévő részét ezzel az emberrel töltöm. 2015 januárjában pedig hivatalosan Franciaországba költöztem hozzá.

Hogyan változtatta meg az életed a rák és hogyan kellett megváltoztatnod az életedet?

Lehet, hogy őrültnek hangzik, de folyamatosan azt mondom, hogy a rák olyan, mint egy ajándék, egy lehetőség arra, hogy megváltoztasson minket és újrakezdje. Életre kel, hogy megtanítson nekünk valamit, megmutassa, hogy valamit rosszul csinálunk. A rák többet adott nekem, mint amennyi kellett, és ennek köszönhetően az életem alapoktól megváltozott. Azonban nem voltam hajlandó adaptálni az életemet a rákhoz és a rákos beteg életéhez. Az egyetlen dolog, amin változtatnom kellett, az az, hogy már nem dolgozom pénteken, mert kemoterápiát tartok.

szlovák
Erika állítása szerint a rákja többet adott, mint amennyit elvett. Fotó: EM Archívum

A diagnózis ellenére úgy tűnik, hogy nagyon optimista és pozitív gondolkodást terjeszt maga körül. Hogy lehet ilyen sportosnak venni?

Amikor először diagnosztizálták nekem a diagnózist, azt hittem, meg tudom csinálni, és minden rendben lesz. Nem voltam hajlandó beismerni a kezelés és a kemoterápia esetleges mellékhatásait, és így bemutattam magam az orvosok előtt. Mindenki azt mondta nekem az elején, hogy a kezelés nehéz, sok mindenen változtatnom kell, otthon kell maradnom, sokat kell pihennem. És azt mondtam mindenkinek, hogy mindent elfogadtam, amit mondtak, de számomra ez nem fog létezni. Nevettek, én is. És most nevetünk, hogy nincs sok olyan beteg, mint én. Néha nem értem, honnan származik bennem, de az egészséges életben rejlő erő és a hit nagy és motiváló. Nagyon sok mindenről szól a fej ezzel a betegséggel, legalábbis én így érzékelem. És ami a legfontosabb: sokat köszönhetek a férjemnek, hihetetlen támogatást jelent nekem.

Hogyan reagált a férjed, amikor a rák betört az életedbe? Hogyan segít kezelni?

Valójában számoltunk a diagnózissal, bár továbbra is reménykedtünk abban, hogy nem fogják megerősíteni. Az egészségügyben ez alatt a néhány év alatt sok esetet láttam, és pontosan tudtam, hogyan tovább. Számomra ez szinte olyan volt, mint egy "fénymásoló". Szonográfia és azonnali biopszia.

Soha nem fogom elfelejteni a biopszia eredményének bejelentésének pillanatát. A radiológusommal egy kis szobában ültünk, Robert, most férjem, egész idő alatt a kezemet fogta. Amikor az orvos magunkra hagyott minket, rám nézett és azt mondta, ne féljek attól, hogy mindezt együtt csinálhatjuk, és mennyire szeret. Amikor visszatérek az ilyen emlékekhez, könnyek vannak a szememben. Nem azért, mert sajnálom vagy mérges vagyok, hogy én vagyok az. Ez azért van, mert mellettem van a legcsodálatosabb férfi, aki velem van, támogat és boldoggá tesz. Csodálom őt mindazért, amit értem tesz.

Amikor diagnosztizáltak minket, lemondtuk a tervezett esküvőt. Elhatározásom ellenére nem tudtuk, hogyan kell kezelni a kemoterápiát, és az orvosok nem javasolták az utazást. Mivel az első kemoterápiát elég remekül sikerült, elhatároztuk, hogy ha a második után jól érzem magam, akkor Szlovákiába utazunk és megházasodunk. És így történt. Pénteken kemoterápiát tartottam, szombaton beültünk az autóba, Szlovákiába mentünk, és egy hét múlva kedden házasodtunk össze.

A férjed is elkísér kemoterápiára?

Pénteken keresztül azért dolgozik, hogy velem vegyszerterápiát végezhessen, különben eljön. Óriási gesztus hallatszik kollégáitól és legfőbb főnökeitől is, akik ahelyett, hogy pénteken 12 órakor ebédnél "csipoghatnának és gyönyörű hosszú hétvégét tudnának tartani, változtatásokat hajtanak végre, hogy együtt lehessenek. nekem.

Ennek során a kezelést kalandnak veszi?

Az első kemoterápiám igazi kaland volt. Nem tudtam, mibe keverem magam, és mint legnagyobb hősnő megtagadtam minden gyógyszert. Tehát úgy éreztem magam, mint egy kismama hányingere az egész hétvégén, ami számomra 10–15 percenként megismétlődött.

Kialakított néhány szokást is, amelyek segítenek megbirkózni vele?

Az ápolók megközelítése egyedülálló tapasztalat volt számomra az egyes kemoterápiák során. És mivel segítettek az első kezelésében, szerettem volna köszönetet mondani nekik. Csokoládé, vagy valami vásárolt dolog viselése túl hétköznapinak tűnt számomra, ezért úgy döntöttem, hogy köszönetül megsütöm férjük kedvenc kókuszos süteményét.

A franciák elismert cukrászok és "la pâtisserie" -jük világszerte ismert. Tiszteltem, hogy mit mondanának ehhez az enyémhez, ami túl szokásos a francia viszonyokhoz. Nos, olyan sikeres volt, hogy azonnal le kellett fordítanom a receptet nekik, és máris fényképeket mutattak nekem a további kemoterápiás szerzeményeikről.

Erika süteményeket visel az ápolóknak a kórházban. Fotó: EM Archívum

Most rendszeresen visel kemoterápiás süteményeket?

Mivel a harmadik kemoterápiámra valóban előtte érkeztünk, egy szlovákiai nyaralásból, nem volt időm semmit sütni. Nos, az ápolónők kinevették, hol a torta. És itt jutott eszembe a kemoterápia előtti pénteki sütemény hagyomány ötlete. Szeretek főzni, sütni, az az érzés, amit az emberek megkóstolnak, és üres tányérokat látok. Bizonyos értelemben nekem az a kikapcsolódás és a kikapcsolódás is.

A kemoterápia, mint kezelés, nem kellemes, de ez a hagyományom örömet okoz nekem, és valójában mindig várom a pénteket, és már szombaton azon gondolkodom, mit sütök a következő hétre. És egy csésze süteményből most meztelen süteményekig dolgoztam. Ki tudja, hol mozgatom a laikus szintemet.

A blogod neve kicsit más. Most másképp nézel az életre? Amit ez a tapasztalat megtanított neked?

Az embereknek továbbra is az az elképzelésük, hogy a rákos megbetegedések csak negatívumokat hoznak magukkal. De nem ilyen, egy kicsit más. Ha egy személy kijelenti, hogy a rák halálos, és gondolatai csak negatívak, az nem vezet semmi jóhoz. De ez a szabály általában érvényes, nemcsak az onkológiai betegségekre.

Ezt önként bevallom mielőtt rákot diagnosztizáltak volna, inkább pesszimista, mint optimista voltam. Hihetetlenül gyorsan éltem, megpróbáltam mindenkit kielégíteni a körülöttem, csak azért, hogy mindenki boldog legyen és semmibe vegye önmagamat. De a rák mindent megváltoztatott, kezdettől fogva nem láttam más lehetőséget, csak hogy egészséges legyek és a legfontosabb, hogy én legyek. Mert ha nincs jól és boldog vagyok, akkor nem lesz senki körülöttem. Véleményem szerint a rák az önelfogadásról szól. Hogyan lehet valaki mást szeretni, mint ha boldog lehet, ha nem igazán kedveli önmagát, és a belső része boldogtalan?

Amikor a sebészem azt mondta nekem, hogy el kell távolítania az összes csomópontot, mert némelyikük megnagyobbodott, és azt hitte, hogy áttétek, meg voltam róla győződve, hogy ezek nem áttétek, és ezt elmondtam neki. Elfogadtam a véleményét és az általa választott eljárást. Amikor elkezdték eltávolítani a csomópontokat a műtétemen, és gyorsan elvégezték a szövettani vizsgálatot, azt találták, hogy minden negatív. Elállt az összes csomópont eltávolításától, és nem folytatta. Hiszek a gondolatok erejében. Nem azt mondom, hogy ha áttétek voltak, akkor magam gyógyítottam meg őket. Nos, hiszek és tudom, hogy ha egy pillanatra is beismerem, hogy nem lenne rendben, akkor nehezebb lenne.

A nehéz helyzet ellenére Erika rendkívül optimista ember. Fotó: EM Archívum

Van-e valamilyen útmutatása a rákkal való életmódról?

Nincs útmutató a rákkal való élethez. Mindannyian különbözőek, mindegyikünknek más a diagnózisa, lelete, szakasza, más típusú kezelése. Az én szemszögemből azonban meg kell változtatnunk magunkat, kicsit másképp kell szemlélnünk az életünket, mint eddig. A rák azért jött, hogy megmutasson nekünk valamit, megváltoztasson minket, és rajtunk múlik, hogy értjük-e, elfogadjuk-e és megváltoztatjuk-e az életünket.

Milyen tanácsot adna más nőknek, akik félnek a ráktól vagy jelenleg küzdenek vele?

Ne tegyen felesleges kérdéseket. Ha rák került az életedbe, küzdened kell vele. Válaszok keresése arra, hogy miért okozza szükségtelenül magát és hasonlókat. A rák akkor jött, amikor különböző egyéb betegségek jönnek. Ez egy bizonyos életszakasz, amely számos helyzetet hoz magával, mosolygós, gyönyörű és még valamivel rosszabb is. A rák azonban nem büntetés, nem kell félni tőle. Nem mondhatom, hogy a kezelés és minden ezzel kapcsolatos dolog egyszerű. Nehéz folyamat, sokszor az ember talán kissé alacsonyabbnak tűnik, mint gondolta a határait. Végső soron azonban a rák esélyt ad arra, hogy új életet kezdjünk. Csak rajtunk múlik.