A Babiloni folyók legtömörebb áttekintését egy író írta, aki barátja és olvasója volt.
1992 januárjában Rudolf Sloboda naplójában hosszú szöveget írt Petr Pišťanek regényes bemutatkozásáról. A szöveg a Kalligram által 2004-ben megjelent Levelek és esszék című könyvben jelent meg, és nemcsak Pišťanka regényes debütálásának, hanem stílusának is az egyik legpontosabb leírása. Teljesen hozzuk.
Peter Pišťanek figyelemre méltó könyvvel, regénnyel debütált. Nem találtam egyetlen stilisztikai hibát sem a szövegben, sem egyetlen olyan helyet, amely eltérne az alapkulctól - ez egy nagyon kemény, szögletes, bizsergető kulcs, mint a borotvák a táskában, és ugyanakkor a keménység meghajlik ellenállhatatlanul röhögésre kényszerít, néha olyan állapotokra, amelyeket az ember hirtelen gyógyulás után, egy fog vagy fejfájás enyhülése után érez. Minden mondatnak megvan a maga helye, római katonaként szerepel a csapatban, és mindegyik tökéletes, jól képzett római légiósként. Ezt nevezzük technológiának.
Pišťanka tartós barátja és olvasójaként biztosíthatom a többi olvasót, hogy a szerző műve nem egy gejzírként tört ki belőle egy éjszaka vagy egy hét alatt. Peter Pišťanek legalább tíz évig íróként dolgozott magán. Olyan szerző, aki alaposan figyeli a valóság minden megrázkódtatását, de az elméje minden megrendülését is. Mindenre gondol. Igaz, nem ír magáról. Úgy tűnik, hogy ez sokáig az ő programja lesz. Ez azt jelenti, hogy a szerző szubjektivitása elvész az idegen sorsok leírásaiban. Hőse - egy ragadozó - rendkívül szimpatikus típus. Pont azért szimpatikus, mert a ragadozók irodalmunkban mindig marginális szerepet játszottak. A ragadozókról csak a nyugati irodalomból értesültünk, és a félénk kritikusok minden lehetséges hülyeséget tulajdonítottak nekik, és így lényegében csökkentették a szlovák olvasó megítélését - aki valóban megcsodálta a hülyéket. De nem bolondok voltak, hanem ragadozók, ragadozók. A ragadozó tévedhetetlen ösztöneit követi: igaz, sokáig csajként edzi ezeket az ösztönöket a fészek közelében, és eddig nekünk tetszik a játéka.
Pišťankov Rácz szlovák ragadozó is először hosszú ideig edzette az ugrásait: jól felkészülten érkezett a kazánházba. Nem tett semmi feleslegeset. Azonnal támadott. Nem halasztotta későbbre a bosszút, azonnal bosszút állt. A növényevők jó típusa impulzív, átgondolatlan cselekvésnek nevezi. Felejtsd el a ragadozó edzést. Elfelejti, hogy a ragadozó már nem tud, és nem is tévedhet. Minden olvasóban megdöbbentő a hős sebessége, pontossága és sikere. Nem sajnáljuk egyik áldozatát sem. Pišťanek ötletesen érzékelte, kit utál az olvasó. Ragadozója pedig mindenkit megbüntet. Ha a szerző csak kissé szentimentális lenne, ha egy pillanatra elvenné az úgynevezett áldozat lelkét, akkor sejtheti, hogy csökkentheti Rácz cselekedeteinek legitimitását. De ezek az áldozatok mindig csak büdös, büdös, képtelen figurák, akik csak egy olyan rendszer miatt létezhetnek, amely holt lelkeken áll, képtelen rendezők, tompa vezetők, lusta emberek, gazemberek és más deviánsok, mint a Bábeli torony.
Ha Rácz ragadozó például 1980-ban élne, minden bizonnyal bejutna a basszusgitárba. De Pišťanka szociológiai hatóköre pontos: egy ilyen ragadozó képes - vagy azt hiszem, muszáj -! - hogy létezzen most és ma. Kicsit érzi, a ragadozó a végén kissé megnyugszik, legalizálódik. Szerepe véget ért.
Igaz, olyan erős személyiségek, mint Rácz, soha nem fognak eltűnni. Képzelje el, hogy ennek a férfinak a viszonylag képzett feleségével olyan gyermekei lesznek, akik nem szenvednek hiánytól. Talán fel fognak lázadni, talán nem lesznek büszkék apjuk múltjára - de szívből fakadva: egyikük kiváló zongorista vagy orgonista lehet, másik jégkorongozó, másik jó pap. És mindezt apjuk pénze, békés, stresszmentes háztartás, jólét teszi lehetővé.
Kívánom, hogy még azok az olvasók sem dobják a szemétbe azokat az olvasókat, akiket még mindig felháborít a próza obszcén szó. Egy nap meg fogjuk érteni, hogy a leg obszcénebbek azok a hősök voltak, akik szokásos és finom szlovák nyelven akasztották, kínozták, zsarolták, kínozták a szlovák nemzetet.