Pozsony, Kalligram 2008

szemle

Minárik Marián fordítása

A rettenetes gyerekek (később szintén a Rettenetes szülők, akiknek botrányos dramatizálását a városi tanácsosok tiltották) romantikus szerelmesek, amelyek célja a belső és külső élet egységének (a modernizmus kezdeti megszállottságának) megragadására törekvő törekvés. Cocteau saját rendezetlen életének paradigmáját használja fel, kábítószerrel és mássággal felerősített érzelmekkel, hogy megzavarja a szereplők tiszta kontúrjait, akiknek nem a történet, hanem a művészi kép létrehozása a célja. A homoszexualitás, a vérfertőzés tehát Cocteau nyugodt képeinek alapvető elemévé válik. Aztán a gyermekkor poétikájának kegyetlen fordított oldalával (ez az egyik oka annak, hogy a próza szövegében Rimbaudra és Baudelaire-re találunk utalásokat). Mintha egyértelműen azt sugallná, hogy az emberi lény sokdimenziós és redukálhatatlan, és hogy sem a nem, sem a társadalmi státus nem használható fel arra, hogy mesterségesen rögzítsék az emberről szóló igazságot, mert csak a nyilvánvaló közötti feszültségből kitett kép lehet művészi igazság. és rejtett, vagy pontos és határozatlan.

Ha a bizonytalanság tengerében lebeg a pontosság és a rend alapvető benyomása Cocteau szövegének olvasásából, akkor nem tévedünk. Végül is a Rettenetes Gyerekek nemcsak egy tragikus végű gyermektestvérek izgalmas története, amely a külvilágtól elzárt testvérszoba zárt terében játszódik. Az emberi szabadság lehetőségeiről és az ember sorsszerű bezárásáról biológiai és társadalmi koordinátákban is szólnak. A szülők nélküli testvérpár (mint szerző) kétségtelenül szerelmes, de szerelmük tele van motiválatlan kegyetlenséggel, amely az Oidipus-drámában csúcsosodik ki, amelynek egyetlen kiútja a halál. Hamis és gyerekesen ártatlan játék ("hazugság, amely mindig igazat mond") beteljesíti az emberi élet sorsát, amelynek csak önmagában van az alapja, mert nem lépheti át egy furcsa béke határait, amelyen túl minden értelmetlen, formátlan és feleslegesen személytelen. Cocteau elképzelése szerint a sors egy ártatlan hógolyó formájában jelenik meg, amely elítéli az éretlen hős álmát a gyermek szobájában, valamint a tisztátalan, kábítószer-szagú labda formájában, ahol a civilizáció minden lehetetlen szerelme, beteljesedetlen vágya és betegsége megöl a felnőtt hős felhalmozódik. E szférák között azonban a téma kitölti a maszkok, képek, váratlan fordulatok és stíluscsodák teljes panoptikumát.

Jean Cocteau karcsú romantikája ilyen jelenlegi paradoxonokba keveredik. Mintha egyébként a felvázolt dráma mellett a modern világ emberi helyzetének egész összefüggésláncai tárulnának fel. A játék irracionális logikája itt létrehoz egy mítoszt, amely feltárja az élet rejtett értelmét, és a használt maszkok azért vannak, hogy végre elhúzódjanak a nem kevésbé megrémült, de legalább önmagukkal kibékült arcoktól. Mert a művészettel valóban így van: "A művésznek el kell nyelni egy mozdonyt, és pipát kell köpnie".