gb, pt, 2018. december 8., 8:10
Hosszas viták folynak arról, hogy a mai nagymamák mit csinálnak jól az unokájukkal kapcsolatban, és mi van fordítva. De hogyan érzékelnek minket a nagymamák? Megkerestük a nagymamákat azzal a kérdéssel, hogy szerintük mi a mai anya, és mit tanácsolnának nekik. Bár ez bárkit meglephet, legtöbbjük ugyanazokkal a dolgokkal foglalkozik, mint mi, szülők, amikor a gyermekeket neveljük. Tabletta, mobiltelefon, házimunka és mindenekelőtt - a gyermek szeretete és jóléte.
Adj nekünk unokákat, mi is jól neveljük őket, mondják a szlovák nagymamák.
A mai gyerekek túl védettek a kötelességektől
Mária Halcinová, 62 éves, Kassa
A mai anyák? Modernebbek és nincs idejük. Nem is csodálkozom rajtuk, mert a munkahelyen nagy követelmények vannak velük szemben, és megint meg kell dolgozniuk, ha vissza akarják fizetni a jelzálogkölcsöt és hasonlókat. Törődnek a gyermekek egészséges étrendjével, de mégis meg kell oldaniuk a különféle egészségügyi problémákat. Korunkban például fogalmunk sem volt az allergiáról, és ma ugyanaz az allergia, az intolerancia. De többnyire valószínűleg az élelmiszer-kémia is. Ami még domborúbbnak tűnik, mint a múltban, az a gyermekek túlzott védelme a kötelezettségektől. Gyerekként soha nem is sikerült hazajutnom az iskolából, csak a barátomnál hagytam a táskámat, és el kellett szaladnom, hogy segítsek szüleimnek a terepen. Azóta kicsit védem a fiaimat, annyira nem kényszerítettem őket, hogy segítsenek, de megbosszulták, mert az idősek még mindig nem ismerik fel a zöldségeket a gyomoktól. Zöld, mint zöld. De úgy tűnik, hogy a mai gyerekek nem annyira segítenek, mint az én gyerekeim. "Ne csinálj semmit, játssz, tanulj. Mint az."
Nehéz tanácsot adni nekik. Valószínűleg azért, hogy a gyerekeket odaadják a nagymamáknak. Nem számít, hogy egy kicsit kényeztetjük az unokákat, segítenénk az oktatást. Van időnk rájuk fordítani, megmutatni, hogyan éltek az emberek. Társasabban, társadalmilag.
A szülők irányítani akarják gyermekeiket
Mária Schellingová, 69 éves, Dolný Kubín
Régen nem volt technika, mint most, a gyerekek többet játszottak a szabadban. Bunkereket építettek, nem is tudtunk róluk. Ma a szülők harcolnak értük, irányítaniuk kell őket, ezért mobiltelefont és táblagépet adnak nekik. A gyerekek sok időt töltenek rajta, aztán idegesek, ingerültek. Azt hiszem, jobban bíztunk gyermekeinkben, mint a mai szülők a sajátjainkban, bár természetesen az idők megváltoztak. De határozottan úgy gondolom, hogy a szülőknek korlátozniuk kell gyermekeik számítógépen vagy mobiltelefonon töltött idejét, legyen szó játékokról vagy közösségi hálózatokról. És jobban bevonhatnák őket a házimunkába, amikor szokás szerint porszívózunk, kivesszük a szemetet és megrendeljük. Manapság sok gyermek nem tesz ilyet. És véleményem szerint jó lenne, ha a szülők többet olvasnának gyermekeiknek. Hogy a gyerekeket megszokja a könyv, majd olvasson többet, ha iskolába mennek.
Mária Poprocká azt tanácsolja az anyáknak, hogy a reklámtermékeken kívül többet gondoljanak, mint gyermekeik javát.
Fotó: Mária Poprocká archívuma
Anyukák, térjünk vissza a józan észhez!
Mária Poprocká, 69 éves, Levoča
Sok anya, különösen az alacsonyabb iskolai végzettségűek, túlságosan igyekeznek kihasználni a piac által kínált összes nyereséget. A különféle reklámok hatására gondolok, különösen a mesterséges táplálkozásra vagy a kozmetikumokra. Sokan azonban egyáltalán nem veszik figyelembe az ajánlásokat, függetlenül attól, hogy szoptatják-e csecsemőiket, vagy nem használnak kozmetikumokat ilyen kicsi gyermekek számára. A maguk módján csinálják, mintha nem is vennék figyelembe, hogy egyes esetekben árthatnak a gyermeknek. 40 éves tapasztalattal rendelkező gyermekorvosként változást látok abban is, hogy ma nagy arányban vannak olyan gyermekek, akiknek mentális képességei és tudása nem felel meg az életkornak. Látható, hogy szüleik alig figyelnek rájuk. Tehát, ha tudok ajánlani valamit az anyáknak, hadd térjenek vissza a józan észhez. Alternatív megoldásként hagyja, hogy legalább egy ideig próbálják tiszteletben tartani az idősebb, tapasztaltabb emberek véleményét. Manapság a kevesebb gyakran több.
Viera Bachárová unokákkal (balról) Nikolka, Anetka és Anička.
Fotó: Gabriela Bachárová
Ma az oktatásról tárgyalnak, nem nekünk szólt
Viera Bachárová, 67 éves, Stará Turá
Csak "nagymamaként" jöttem rá, hogy nem mindig tettem minden jót a saját gyermekeim nevelésében, pedig azt gondolom, hogy végül jó és okos emberekké nőttek ki magukat. Elég gyakran emeltem a gyerekek hangját magyarázat helyett, és ezt még mindig látom néhány anyánál. Vagy nincs idejük vagy türelmük. Még mindig sajnálom, hogy nem volt sok időm a gyerekekkel tölteni. Szükséges volt dolgozni, vásárolni, főzni, kertészkedni, a szülők idősebbek voltak, ezért segíteni kellett rajtuk. Ezért a gyerekeknek is be kellett kapcsolódniuk a házimunkába, és mivel nem volt sok pénz, nem mindig kapták meg azt, amit nagyon szeretnének.
Úgy gondolom, hogy a gyermeknevelésről nem beszéltek annyira, mint most. De a gyerekek valószínűleg jobban tisztelték a felnőtteket, most több szabadságuk van, és minden bizonnyal más lehetőségeik vannak, mint szüleiknek. Minden alkalom kicsit más, de minden generáció anyái mindig tudták, mi a legjobb a gyermekeik számára, hogyan lehet elérni, amennyire csak lehetséges, hogy egészséges, boldog és elégedett legyen. És amikor a gyerekek és unokák egészségesek, boldogok és elégedettek, akkor a nagyszülők is. A legfontosabb valószínűleg az, hogy a gyerekek úgy érzik, hogy szüleik szeretik őket, és mindig mindenben számíthatnak rájuk.
Nagyon bosszant, hogy a gyerekek TV-vel nőnek fel
Vlasta Malková, 58 éves, Myjava
Ez a reggel megnyugtatott, hogy ez engem igazán irritál. Két unokámmal az az érzésem támadt, hogy már a tévékezelővel a kézben és a tanulmányozott kezelési útmutatóval születtek. Hajnali fél hattól kezdve mesék játszanak a házunkban (vagy otthon), és bármi is történjen, a tévé egész nap a háttérben van. És ha véletlenül elfelejtette az unokáit bekapcsolni, ami nem így van, akkor a férj biztosan nem felejti el. Bármit is csinálunk, mindig valaki más társaságában. Így az 5 éves unokám a képernyőre tapasztott szemmel öltözködik (természetesen minden fordítva van), és ez örökké tart.
Az egyéves unokája hajnali fél hatkor kel és mesét követel a távirányítóval a kezében. Természetesen elengedjük, nem merjük visszautasítani, mert a szegény szomszédok minden bizonnyal szeretnének aludni legalább a hétvégén. Észre sem veszi, hogy beszélek vele. És akkor azon gondolkodunk, vajon eltereltük-e a gyermekeink figyelmét? Kíváncsi lennék, mi lenne, ha a tévénk "véletlenül" megszakadna.
Komolyan. Zavar engem. Nagyon. A gyermeki öngyilkosság hullámával kezdődött. Tíz-, tizenkét-, tizennégy éves gyerekek. Hol hibáztunk. Miért éri a gyerekeket folyamatosan a környezet nyomása? Miért hagyták abba, hogy szeressék magukat? A jövőben nem lesz jobb, felkészíthetem-e az unokáimat? Egészséges önbizalom, az egyediség érzése, a hibázás joga. Elég lesz? Mindenkit nevelünk, szüleinket, nagyszüleinket, konzultálunk pszichológusokkal, vannak gyermek segélyvonalai, és mégis gyakran kudarcot vallunk. Eszembe jutott: nem hallottam arról, hogy egy autista gyermek öngyilkos lett volna.
Talán nem ártana, ha kevesebbet emelnénk és megfigyelők lennénk. És lehetővé tették a gyermekek számára, hogy mind a külvilág, mind a belső világuk megfigyelőivé váljanak. Nem zavarták el őket felesleges dolgokkal, nem terhelték őket egy halom dologgal, hozzászólással, kéréssel. Megkönnyítették a dolgokat, egyenesen kommunikáltak. Hadd keressék eleve önmagukban azt, amire az élethez szükségük van. És amikor kívülről sikerült megszerezniük, bónuszként, ajándékként, hozzájárulásként vették fel. Sebalaska semmi köze az egoizmushoz. De ez már nem csak a gyerekekről szól.