Egy közönséges kívánság?

Hol a kapitány?

Maguk a válságszemélyzet

Magam hívom a válság munkatársait.
Nem is tudom, hányszor.
Nem, most nem szívódik fel,
Célpont és célpont vagyok. Pont elég!

költészet

Megidézem a fáradt lelkiismeret szilánkjait,
Magam hívom a válság munkatársait.
Már megértem, hogy nem én vagyok a központ.
Késő? Végül is az igazság rólam elnyelődik.

Maguk a válságszemélyzet, kényszerű ügyintézés?
Megidézem a fáradt lelkiismeret szilánkjait.
Milyen voltam, hogyan viselkedtem?
Már megértem, hogy nem én vagyok a központ.

Farkasok

Éjjel farkasdalokat énekelek a felhős égen,
A saját sötétségemben üvöltök:
elhalványult fények, elhalványult dalok,
satnya papír, amelyet már nem tud egyensúlyba hozni.


Énekelek az éjszaka leplezett égen,
nincs gyűlölet a szívemben,
csak a nyelvén szenved haragfüst.
A saját kezembe harapok,
Egyedül maradtam.


Az eget sötétség zárja el, nem látom a hajnalt
Valahol azonban lennie kell.

ALAPELVEK

Megtalálom a szülővárosomban?

Végül szeretet nélkül

Néhány dolgot le kell nyelni,
de mi ebben a pillanatban,
amikor nem megy le a torkán?

Égem, mint a petróleum,
a szemedbe nézve,
Még mindig naivan remélem, bár tudom, hogy mindennek vége,
A-tól Z-ig terjedő érzések elárasztják a testemet,
Szándékomban áll,
az történt, hogy a munkádban már nem tekintesz rám mint művészre?

Mi történt,
hogy már nem vagyok a múzsád,
Mi történt,
hogy már nem akarsz a melleimmel játszani a blúzom alatt,
Mi történt,
hogy már nem érzem a nyelved szenvedélyét,
Mi történt,
hogy a szíved rendőrt bérelt elém.

Igen,
mi a fene történt az érzéseiddel,
hogy szeretet nélkül a vers legvégén találtuk magunkat.

Bűnös

Kóbor szavak, tele szeretettel és fájdalommal
könnyen leesnek édes szádról
mint a levelek egy borongós őszi napon.

Végül mindig beleegyezel a megbocsátásba
illatos ártatlan tejben váltotta meg
és zengő forrásban lévő habos vérünkben.

csak ha

Remény

Szív sós lében

Csendes könnycsepp,
és a szív sós lében
hallani a lefolyó áramot
a moll kulcsban.

A hullámokon sodródó szomorúság
elolvad az este csendjében.
Csípő idegek a csembalón
a színházban szimatolják a salsát.

3 különböző módon

rajzfilmek
dobott töredékek
több, mint a valóság

3 ágy
fiók, tengeralattjáró, léggömb
te, valaki más és a másik
keres és veszít

3 nehy
magányos körben
mosolyogva árad
kilégzés nélkül

3 sikoly
ébredj éjjel
ketyeg a tárcsán
3x visszaverődés

Az otthon különleges kapcsolat, ez egy karácsonyi liliom

Nem tudom, mi az, de amikor otthon mondasz, mindig eszembe jut ez az idézet:
"Üdvözöllek, erdők, hegyek, ettől a lélektől üdvözöllek!" (P.O. Hviezdoslav, 1975, 7. o.)


Azt hiszem, a szívem miatt van, amely csak mély tisztelettel tud beszélni a bölcsőjével. Valahányszor eljövök hozzá, amikor a buszmegálló kerekei előtt távolról fogad engem dominánsaival, vagy elméjében ropogtatja a fékező vonat nyomait, a bennszülöttem vers szavaival szólok hozzá. Ján Kostra:


"Akkor egyszerűen rájöttünk
a fájdalom és bánat anyajegyében,
szerelmet vallottak a távoli városok iránt.
. . .
És egyelőre vártál rám,
te hű köves láda. "
(M. Varsányová, 2004, 57. o.)


Otthon és én, ez elsősorban egy különleges kapcsolat köztem és egy hely között, amely a legjobban leírja a következő történetet:

Áramló folyók áradata vitte az élete két útjának vége és kezdete helyének emlékvilágába.
Lassan elindult a Szlovákia déli részéhez, a Tribeč-hegység alatt fekvő régióhoz.
Városok, amelyek felett büszkén emelkedik a Zobor-domb, és amelyek őrzik a várat, a híres erős ember a ház falát támasztja alá.


Mámoros lett az orgona festői fürdőjétől, sétált a gyerekekkel az iskola teraszán, focizott, napozott, fürödött, fára mászott, barackokat szedett a szomszédokra, motorra ült és elképzelte, hogy áthajt.
Ismét hockeyball-ot játszott barátaival, Igorral, Miš-szel és a lakótelepi gyerekekkel.
Alagutakat vájt a homokozóba, megépítette kisvárosait, és felfedezésekkel teli első kalandjait élte meg.

Lassan megtette első lépéseit a nagyvilágba, a színház múzsájához, ecsetekhez és festékekhez.
Találkozások mitikus múzsákkal voltak az első fellépései, amelyek a keresztút állomásait rendezték, a Fény című könyv története egy emberről, aki az élet értelmét keresi, az első többórás alkotások egy rajzban.


A legritkább, főleg számára, szerettei, tanárai, oktatói arca volt.
Szerető mosollyal, bölcs tanácsokkal, szellemes szavakkal, kezet fogva, meleg biztonságot és határozott lépést nyújtó arcok.


Ismét azon a helyen volt, amely az első sorokat a lelkébe írta,
ahol először fedezte fel szíve vadságát, amelyben a benne rejtett ereje épült.
Kinyitotta a szemét, és égő láng és néma versek maradtak a szívében:


Az emlékek szele,
ősi úrnő,
édes szőlőtáj
és az aranyfül.


Privát az ötletek méhéből
olyan helyektől, ahol a szlovák születéséig született,
az időkből,
amikor a szülőföld csillagának, a legszebbnek fényessége volt.
Isten babérkardjának uralmától,
Titan a hatalmasok jogarát.
A nagy Pribin idejéből jött hozzánk,
amit az élet adott az első tömjénnek.
Héraklész idejéből,
férfiak bátran és alázatosan.


Felfedezte az apák ritkaságát,
a bölcs szentek ajándékának emléke.


Fújt a szél, az illatos emlék szele,
illat a szervben született.
A nyárfák zajában fújt a szél,
balladák, felhő angyalok hangjában.


Rögzítette a folyó képét, a finom dallamait
és néma fűzfák.
A puha, zöld fű érzetét keltette,
a szivárványos rét varázsa,
költészet hegyi védő.


Olyan mellből jött, amely életet adott egy megfoghatatlan órának,
egy órája, olyan régen.
Naív percek a nevetés fényében,
hanem az ártatlanok elméjének percei.


Fényt hozott, az elveszett pillanat fényét.
A szívben talált emberek fénye.
Megvilágította az újszülött lépcsőinek lényeit,
a mosoly mosolya adott kezet,
kezét az áldozatok keresztjein.


A szellő liliomillattal fújt,
szellő, mint utolsó maradványok,
egy távoli anya látogatásain,
a szív kegyelméből ad.