szakácsok

Peter CHORVÁT (Pozsonyi VHÚ)

Minden hadsereg egyik prioritása a katonák optimális táplálkozásának biztosítása volt, és mindig is az lesz. A hadtörténelemben ezt a rendkívül fontos és gyakran bonyolult problémát többféleképpen oldották meg. Például az ókori Rómában az egyes légiós csapatok kézi darálókat hordtak gabonaőrléshez a katonai hadjáratok során. A gabona lényegében konzerv volt. A durva törmelékből a katonák ezután különféle kását készítettek vagy palacsintát sütöttek. Tegyük hozzá, hogy a különféle pogácsák és szárítók sütésére szolgáló hordozható sütők ősidők óta minden hadsereg felszerelésének részét képezték.

A gabona mennyisége, amelyet egy katona az ókorban a háború alatt magával vitt, változó volt. Általában egy ilyen adag néhány napra elegendő volt. Az ellenséges területen történő előrenyomulás során az élelem nagy részét a hadsereggel együtt szállították. Abban az esetben, ha egy ilyen élelmiszer-támogatás nem lenne elegendő, a hadsereg étkeztetését a helyi lakosságtól származó vásárlások, rekvizíciók, sőt sok esetben rablás is biztosította.

A márkák fontos szerepet játszottak a hadtörténelemben az operáló hadsereg ellátásában. Kereskedők voltak, akik ételeket, különösen italokat adtak el a katonáknak a menetben és a táborban. Magánszemélyek voltak, akik szerződéssel egy katonai egységhez - például egy ezredhez - voltak kötve. Nevük általában katonai fejdísz volt.

Hangsúlyozhatjuk, hogy a szolgákat, például a zsoldos seregekben, pénzeszközök formájában és természetben is fizetni lehetne a katonáknak. A természetbeni legfontosabbak között szerepelt az előírt adag hús, kenyér, bor és sör. A későbbi időkben a katonák kaptak - "elbűvölt" dohányt.
Mivel a katonának magának kellett gondoskodnia az élelemről, a katonai kincstár legalább a legszükségesebb edényekkel látta el; például 1758-ban egy övvel ellátott palack, egy üst és egy rézfazék az osztrák hadsereg felszerelésének része volt. Csak 1771-ben vezették be a réz terepi kazánt, amelyet négy-hat katona közösen használt, akik a tábori hadjáratok során együtt laktak egy sátorban.

A 19. század utolsó harmadáig a katonák csak kórházi tartózkodásuk alatt, gyakorlatok (manőverek) és katonai ünnepségek alatt ettek tömegesen. Tehát továbbra is igaz volt, hogy a katonának saját ételeiről kellett gondoskodnia. A laktanyában egyének és kisebb katonacsoportok készítették el saját ételeiket a konyhában, gyakran nagyon egyszerű körülmények között.

A csapat kaszárnya étkezdeit csak nemrég hozták létre. A második világháborúig egy katona kénytelen volt a saját ágyán enni - egy haditengerész, jobb esetben annak a szobának az asztalánál, amelyben éjszakázott. A valóság a terepi körülmények között, az élvonalban gyakran az volt, hogy kellemetlenül fogyasztották az ételeket egy állványon vagy például egy teherautó karosszériáján.

Ebben az összefüggésben megkérdezhetjük magunktól, hogy ki főzött. Kezdetben a nem rangsorolt ​​katonák szakácsként jártak el, a főzés során naponta váltogatták egymást. Régebbi fajtájuktól tanultak főzni. Szerződéses kötelezettségeik keretein belül a Mártírok, ill. marketingesek, sőt a különféle kórházak személyzetéhez tartozó személyek. A mezőségi mobil konyhák csak a 20. század első évtizedének végén jelentek meg az osztrák-magyar hadseregben. Körülbelül ugyanebben az időben az osztrák-magyar tábori mobil pékségek a hadtörténelem során is útnak indultak.

A Csehszlovák Néphadseregben főleg két típusú terepi konyhát használtak: PK 26-H és PK 60.

Az élelmiszer mint olyan volt a katona egyik legfontosabb mindennapi élete a hadtörténelemben. Ha egy katona általában egy jó és kiadós étrendet vett tudomásul, annak romlása azonnal és hivalkodóan rosszallást eredményezett. A (nem) minőségi élelmiszerek zavargásokat és katonák zavargásait is okozhatják. Az orosz Potemkin cirkáló 1905-ös felkelése ebben az összefüggésben jól ismert a köztudatban. Végül a diéta, mint a katonák viselkedését, sőt harci morálját befolyásoló vagy korlátozó tényező, rendszeresen megjelent a híradásokban.

A katonai konyhában végzett szolgálatnak nem kellett mindig jövedelmezőnek lennie, amint azt a legtöbb sorkatonai elképzelte, mielőtt belépett az alap katonai szolgálatba. A hadtörténetből több olyan eset is előfordult, amikor a helyszíni szakácsoknak és pékeknek is részt kellett venniük a harci műveletekben.

A történelem katonai vendéglátásának témája az egyik viszonylag érdekes téma. Számos kutatót inspirált különféle publikációk, sőt dokumentumfilmek készítésére.

Forrás: Hadtörténeti Intézet fali naptár 2013
Fotó: A csehszlovák hadsereg húsz éve felszabadult állapotban. Prága, VHÚ-VHA Pozsony