Az adaptáció a csapatba való fokozatos integráció, a bizalom, a biztonság, a kapcsolat fokozatos kiépítése. Néha szocializációnak is nevezik, de a Waldorf-pedagógiában elsősorban kapcsolatépítésként érzékeljük. Az idegenek találkoznak és fokozatosan, lassan haladnak egymáshoz, teret képezve maguk között, amelyben a kapcsolat növekedni kezdhet.
És ezért olyan fontosak az alkalmazkodás pillanatai. Ez a kezdet, mondhatni, a legfontosabb.
A gyermek óvodai tartózkodásának teljes időszaka akkor függ a gyermek menetétől. Ily módon a gyermek a legtermészetesebben megismerkedik az új környezettel, új emberekkel, bizalmat és érzetet nyer, hogy biztonságban van az óvodában.
Még akkor is, ha szóban elmagyarázzuk a gyermeknek 1000-szer, milyen lesz az óvodában, mi vár rá ott, hogy nem kell aggódnia, a magyarázat megnehezíti a gyermek számára a valóság megragadását. Többször meg kell tapasztalnia. Lassú megfigyeléssel, mintha egyenlőséget kóstolna, a gyermek fokozatosan ellazulhat és megnyílik.
A mondat: "Nálunk ez a helyzet" erős bizonyosság egy kisgyerek számára. És ha együttérzés és együttműködés folyik köztünk, oktatók és szülők között, akkor együtt mindent megteszünk a gyermekért.
Ez így néz ki:
Ha szülők választják óvodánkat, a közös utunk egyik lépése az alkalmazkodás. Ez az az idő, amikor a gyermekkel együtt jelen leszel az óvodában. Velünk, az adott osztály oktatóival egyetértésben, ahová a gyermeke eljut, megadják az alkalmazkodás időpontját. A gyermek és szüleink két hónappal meglátogatják óvodánkat, mielőtt csatlakoznának a csoporthoz. A kezdetektől egy órára eljössz hozzánk, aztán pl. 2 órán át, amikor fokozatosan megtapasztalja az egész napot gyermekével nálunk.
Az alkalmazkodás szabályairól itt olvashat bővebben.
Az adaptáció során a gyermek is tapasztal egy olyan helyzetet, amikor a szülő elmegy egy időre, és hogy egy pillanat múlva visszatér. Így a független belépés napján a helyzet már nem új és veszélyes számára.
Így az adaptáció kezdetétől fogva a szülő jelen van az osztályteremben, megfigyeli gyermekét, az osztálytermi tevékenység menetét, kisegítő munkát végez, tevékenységeket folytat és egy idő után eljön az előbb említett pillanat, amikor elhagyja a gyermeket a nevelővel és elmegy.
De mindig egyénileg és nagyon érzékenyen járunk el, egy adott gyermek és csapat igényei alapján. Célunk, hogy a szülő és a pedagógusok megállapodjanak a közös megközelítésben. A szülő csak akkor hagyja el az osztályt, ha mindkét fél/pedagógus és szülő/úgy látja, hogy a gyermek ismeri a környezetet és a benne lévő embereket, és biztonságban érzi magát.
Az alkalmazkodás során gyermeke fokozatosan bizalmat fog szerezni bennünk az Ön segítségével. És akkor eljön a nap, amikor boldogan marad egyedül az óvodában velünk. Mivel már megtapasztalt egy időt az óvodánkban, és ezért tudja, mi vár rá, tudja, hogy amit mi felnőttek mondunk, azt meg fogjuk figyelni, és ez megtörténik. És ez összefügg azzal a ténnyel, hogy már tudja, hogy itt maradhat az óvodában, és te visszatérsz - eljössz érte. Mindig elmondjuk a gyermeknek a tényt.
De néha a felnőttek megállapodása ellenére sem mindig könnyű elhagyni a szülőt. Vannak olyan szülők is, akik nem látják vagy hallják gyermekük sírását, és nem hagyhatják el a gyereket. Aztán van hely arra, hogy a szüleiddel folytatott közös beszélgetés során megnézhessük a pillanatnyi eseményeket. Ilyen pillanatokra teret kínálunk találkozóknak és beszélgetéseknek az óvodában.
Tudatában vagyunk és tudatosan szeretnénk, ha gyermeke adaptálásával Önök, szülők megismernének minket, oktatókat, óvodánkat, a gyermekekhez való hozzáállásunkat. És így azt az érzést kelthették: „Igen, szeretnék egy ilyen óvodát a gyermekemnek.” Tehát az alkalmazkodási időszakban megfelelő hely áll rendelkezésre kérdéseire és gondolataira. Tehát itt is kínálunk teret a kommunikációra, de az osztálytermen kívül, a pedagógiai folyamaton kívül.
A felnőttek közötti kölcsönös bizalom elnyerése nagyon fontos tényező gyermeke elégedettségének szempontjából.