OtCaroline

"Látja azt a zsemlét? Fogadok, hogy azon a nagy léggömbön van keresztül, amely állítólag olyan, mint egy has, amelyet a hüvelykujjában sem lát.

test

Zsíros test

- Látod azt a zsemlét? Fogadok, hogy átlátsz a nagy léggömbön, amely állítólag olyan, mint a gyomrod - morogta az egyik lány. "Te beszéltél.

Megszólalt a riasztó, és azt mondta nekem, hogy ideje felkelni. Felöltöztem és lementem a földszintre. Cipőben akartam menni, amikor anyám rám kiabált.

- Jó reggelt, édesem. Nem reggelizel?
- Neked is jó, anya. Nem vagyok éhes. Nem reggelizek.
- Akkor vegyen tízet - parancsolt rám. Szóval a konyhába jöttem, hogy megnézzem.

- Tegnap vettem neked a kedvenc vajas kiflidet - mosolygott rám, de én elmosolyodtam.
"Sütemények? Köszönöm, de már nem eszem péksüteményt." (Heh, igyekszem minél jobban elkerülni a szénhidrátokat. Különösen a süteményeknél.)
"Nem eszel? És miért van ez?" a lány megállt.
- Csak fogyni akarok - mondtam határozottan.
"De miért? Nem vagy kövér. Ráadásul soha nem is zavartad magad az alakoddal."
- Ez valahogy megváltozott - mondtam, és otthagytam a konyhát. Felvettem a tornacipőmet, elvettem a hátizsákomat, és mielőtt kiléptem volna a házunkból, anyámnak kiáltottam, hogy vegyen valamit a büfében.

Daniela már várt rám az iskola előtt. Átöleltük és a büfébe mentünk. Hetente kétszer járunk a büfébe, és általában ostobaságokat vásárolunk, például bárokat, csokoládékat, ropogósokat, cukorkákat és hasonló cukor- és zsíros dolgokat. De ezúttal nem így volt. Vettem egy salátát és két liter vizet. Hogy őszinte legyek, nekem valójában nincs szükségem salátákra, de sajnos nincs más, ami érdekelne. Daniela belém ásott, nehogy megőrüljek, és vettem egy bagettet. Nem ugyanaz! Bagett? Amikor megtagadtam a kiflit? Hadd felejtse el. Ennyi kalória!

A nap rendesen telt. Semmi érdekes nem történt. Daniela minden szünetben megpróbált cukorral tömni, de határozott akarattal ellenálltam. De nem adta fel, és folyamatosan próbálta a számba adni őket. Az utolsó szünetben nem sikerült és felrobbantam. Kikaptam a kezéből a csomagot, míg néhány cukorka nem ömlött a földre, és a kosárba dobta.

- M-miért tetted? - fakadt ki a lány. Mindenki ránk nézett. Az egész osztály. Ebben a pillanatban lehűltem, és az arcom azonnal rózsaszínű lett.

- Igen-sajnálom, nem akartam. Felhívtam.
- Hazafelé veszek neked egy új csomagot, csak ne próbáld meg etetni a tartalmával - tettem hozzá lehajtott fejjel ülve. Az utolsó órában csengett. Csendben szenvedtem. Néha éreztem magamban Daniel tekintetét, de nem néztem rá. Amikor az óra véget ért, összepakoltam a dolgaimat, és Daniellel együtt mentem az öltözőbe. Felöltöztünk és kimentünk az iskolából. Csendben sétáltunk, míg rá nem jöttem egy boltra. Abba az irányba húztam Danielt.

"Mit csinálsz?"
- Megveszem neked azokat a cukorkákat.
"Azt nem."
- Ez igen.
"Miért csinálod ezt?"
- Mert valami hülyeséget csináltam.
"Nem azokra a cukorkákra gondolok. Mindezekre gondolok. Miért akarod így korlátozni magad? Nem vagy kövér. Szeretnél olyan emberek kedvében járni, akik csak rád néznek?" megbánással nézett rám.
- Mi van, ha akarom ?! - kiáltottam fel ingerülten. Reméltem, hogy megérti. Hogy képes lesz együtt érezni velem, amikor ő a legjobb barátnőm. Biztos tévedtem. Nem érti!

- Nem érted - mondtam nyugodtabban.
"Nem látod, amit csinálok. Nem érzed, amit csinálok."
- Nem biztos, hogy én vagyok az, aki nem lát - mondta köves arckifejezéssel, és más irányba ment.