Decemberben beszéltünk Zuzana Kubovčákovával, néhány nappal azelőtt, hogy fél évre Japánba indult volna. Újra.

Decemberben beszéltünk Zuzana Kubovčákovával, néhány nappal azelőtt, hogy fél évre Japánba indult volna. Újra. Ez az ország még általános iskolában elvarázsolta, amikor egy évet töltött ott. Elbűvölve azt mondja, hogy Japán annyira szeret, amennyit nem ért, mégis mindig nagyon örül, hogy visszatér.

Brnóban japánul és Bécsben tanított japán vallásokat. De érdekes, hogy tizennégy év után először járt Japánban. Miért? Ebben a korban a gyerekek korábban Amerikába mennek tanulni.

Nekem is oda kellett volna mennem, de kijelentettem, hogy Amerika kínos és mindenki tud angolul. A nővérem egy évig Amerikában tanult középiskolát. És amikor rám került a sor, megkérdeztem, hogy van-e még valami a listán. Azt hiszem, voltak más országok, azt hiszem, de amint meghallottam Japánt, habozás nélkül bólintottam. Az ünnepek alatt aztán megtanultam a japán alapokat - hogy vagy, éhes vagyok, jó reggelt ... Egy évig jártam ott azzal. Akkor a Rotary Clubon keresztül történt, ami azt jelenti, hogy a diákok a családok körül forognak. Ezért egyáltalán nem féltem, tudtam, hogy vigyáznak rám, mert valaki házához megyek. És ezeknek az embereknek általában saját gyermekük van valahol külföldön, ezért pontosan úgy akarnak bánni a többi gyerekkel, ahogy azt elvárják tőlük, hogy külföldön vigyázzanak a gyermekükre. Akkoriban egyáltalán nem féltem. Kulturális sokkot csak később tapasztaltam. 🙂

Mit ment oda tanulni?

Az első hónapban japánt tanítottak nekünk, mert tudták, hogy ez egy teljesen más nyelv számunkra, kevesen kerültek kapcsolatba vele. Szóval egész szeptemberben az összes cserediák a nyelviskolába járt, és ez nagyon jó volt. Aztán elmentem egy japán magánlánygimnáziumba. 🙂 Élmény volt. Az egyenruháknak másfél órába telt, míg metróval eljutottak az iskolába. Háromszor kellett átöltöznöm Tokióban. Túl sok volt, bár igaz, hogy fantasztikus metróval rendelkeznek. Vaknak kellene lenned, hogy ne üss. Amikor visszatértem, izgatott voltam és szerelmes voltam Japánba. Ezért az edzőterem után Pozsonyba mentem japánul tanulni. Kicsit undorodtam ettől az iskolától, de kizárt, hogy otthagyjam az iskolát. 🙂 Szerencsére ismét eljutottam Japánba, éves ösztöndíjért. És akkor kulturális sokkot kaptam Japántól. Az elsővel teljesen ellentétes élmény.

szlovák

Miért következett be a kulturális sokk a második látogatáskor? És amikor felnőtt voltál?

Mivel azt hittem, már ismerem őket, hogy minden rendben lesz. A gyerekek alkalmazkodóképesek, nem sokat foglalkoznak. De 22 éves koromban sok mindennel kezdtem foglalkozni. Megnyilvánult a kommunikációban, az elvárásokban, a férfi-nő kommunikációban és abban, hogy ott nagyon nőtlennek éreztem magam. Mint egy teljes óriásnő. Japán férfi társaim idősebb nővérének tekintettek. Szörnyű volt, amikor a férfiak ezt elmondták nekem 22 évesen. A sokk a kommunikációs elvárásokban is jelentkezett. A japánok nem közvetlenül mondják a dolgokat, ahogy mi mondjuk, hanem másként. Nem is tudom, megtanultuk-e az iskolában, vagy sem, de nagyon sok időbe telt, mire megértettem. Annak ellenére, hogy azt hittem, megtanultam, felnőttként nem sajátítottam el az elméletet a valósággal szemben. Borzasztó hangmagasságom volt. Boldogtalan voltam, hazahívtam.

De kitartottál ott?


Igen, csak két-három hétig mentem haza.

Ma japánból él meg, 2018 első felét Japánban tölti egyetemi oktatóként. Miért született meg ez a Japán iránti szeretet?

Fogalmam sincs. Olyan dinamikus, ellentmondásos viszonyom van a japánokkal. Nagyon csodálom őket, ugyanakkor nagyon kritikus tudok lenni. Valami olyasmi, mint a saját családtagjaink, hogy szeretjük őket, ugyanakkor nagyon kritikusak vagyunk velük szemben. De nem tudok olyan tipikusat mondani, hogy az emberek Japánhoz kötődnének - harcművészet, építészet ... nekem nincs ilyenem. Bár engem elbűvöl vallásuk, templomaik, szentélyeik, ez vonatkozik a japán buddhizmusra, a sintóra és a kontinentális buddhizmusra is. Szóval nem tudom. Az a tény, hogy a kultúra és a vallás nagyon közel áll hozzám.

És mi az, amiben kritikus vagy?

Ez kapcsolódik ezekhez az emlékekhez, néhány tapasztalat nehéz volt, és úgy érzem, hogy kiegyensúlyozták a Japánhoz fűződő viszonyomat. Hogy nemcsak csodálkozás, de elesés is, úgy tűnt, felszálltam a gépre. Nem vakon dicsérem Japánt az égig. Nem mondom el senkinek, hogy Japán nagyszerű és pont. Azt mondom, hogy Japán nagyszerű és vessző.

Volt alkalmad beutazni egész Japánt? Érezze ott a nagy regionális különbségeket?

Igen. Mind mentalitásban, mind gondolkodásban, nyelvben, étrendben. Még kelet és nyugat között is, nemcsak északon és délen. A japánok nagyon büszkék arra, hogy a régióból származnak. A büszkeség a helyi konyhában is megmutatkozik. Úgy éreztem, hogy nagyon jól ismerik a helytörténetüket, tudják, honnan jöttek. Mintha ezek a gyökerek annyira tudatosabbak, tudatosabbak lennének.

Hogyan került Japánba nemcsak tanulni, hanem tanítani is?

A munkából származott. 2017 szeptemberéig a brnói japán tanulmányok szemináriumának vezetője voltam. A szeminárium részeként partnerségi megállapodásaink vannak japán egyetemekkel, amelyek elsősorban a külföldi hallgatókat célozzák, hogy ők elmehessenek hozzájuk csereutakra. Az egyik egyetem felvette velünk a kapcsolatot, hogy van programja külföldi tanároknak, és én ott jelentkeztem. És jól vannak, jöhetek. Tehát már fél éve tanítok itt.

Mit tanítasz a japánoknak?

Japánban tanítod a japán buddhizmust?

Hé. 🙂 Ez egy program elsősorban japán nemzetközi hallgatóknak szól, mivel ezek olyan egyetemek, amelyeknek mintegy száz nemzetközi hallgatója van. És ezeket a lépéseket tették a japán egyetemek annak érdekében, hogy ezek a gyerekek jól érezzék magukat ott. Hogy ne csak japánul tanuljanak meg, hanem egy kis japán kultúrát is. Van japán politikájuk, történelmük, irodalmuk is. Ennek egy részét japánul beszélők és valami idegen adják.

Elfogadják, mint külföldit, aki a japán kultúráról tart előadást?

Elfogadják, mert nagy különbség van a könyvekben leírtak és az emberek között élők között. Tehát talán tudok valamit a japán buddhizmusról, amit ők nem ismernek. Ennek az ellenkezője is igaz - bárki, aki kereszténységet tanul, és nem keresztény háttérrel rendelkezik, gyakran többet mondhat erről, mint az a személy, aki ebben a keresztény környezetben él. Mert gyakran csak abban a síkban vannak, amiben hiszünk - nem hisszük. A japán buddhizmus nemcsak zen. Ez csak egy a buddhizmus másik tíz felekezetéből. Tanfolyamaim úgy vannak felépítve, hogy először elmagyarázom, mi is a buddhizmus, majd a buddhizmus és a sintó együttéléséről beszélek, mert Japánban nem lehet elválasztani egymástól, majd a történelmi vonal mentén haladok, amikor jött a buddhizmus, mi volt annak formában, templomokról, tanárokról, ötletekről is beszélünk, és így haladunk évszázad után. Ez elég. 🙂

A japánok jól ismert munkamániások. Talán olyan nyugtalan emberek is, akiknek még mindig el kell érniük valamilyen célt. De a buddhizmus a béke és a belső őszinteség keresésére épül. Ez nem ütközik?

Azt hiszem. De összehasonlítja a tankönyvek vallását a való élettel. A kereszténység a felebaráti szeretetet is hirdeti, és meglátja, mennyire vagyunk képesek menekülteket befogadni. Egy dolog az, amit a buddhizmus és a zen hirdet, egy másik pedig az, hogy az egyes alapelvek hogyan alkalmazhatók a mindennapi életben a 21. században. A harmadik dolog - még ha a japán kultúra része is, ez nem azt jelenti, hogy maguk a japánok azonosulnak vele és tudják, hogyan kell élni a való életben. Sokan inkább a társadalommal, mint a vallással azonosítják magukat. Számukra a zennél fontosabb a vállalati morál, vagyis az engedelmesség és a munkamániásság. De el tudom képzelni, hogy még a munkamániát is helyes megközelítésként lehet értelmezni a zen nyelvben. Koncentráció, következetesség, engedelmesség, merevség, szabályok. Bizonyos szempontból tiszta zen.

Hogyan lehet barátságos kapcsolatot kialakítani az elérhetetlen japánokkal? Vannak ott barátai is, akiket várom?

Igen van. A japánok homlokzata nehezen behatolható. De nekik nem nehezebb, mint nekünk. A maszk mögött ugyanolyan emberek és mint mi vagyunk. A japánokkal való kommunikáció formálisabb, mint például egy franciával vagy egy olyan angollal, akivel nem ismeri. A japánok számára a hivatalos kommunikáció szabályait egészítik ki.

Ez azt jelenti, mit?

Hogy van egy nagyon világos forgatókönyv. Vannak válaszok, válaszok, kérdések. A puszta tény, hogy a japánok névjegykártyaváltóként mutatják be magukat, rituálé a japánok számára. Ha helyesen irányítod, akkor mintha továbbjutnál a következő körbe. És minden új körrel, amint ezt a formalitást betartják, érezni kezdi a kommunikáció határainak tágulását. De a forgatókönyvet továbbra is követik, amit az egyik fél mond és hogyan reagál a másik fél. Az összes japán irányítja. Amikor mi, külföldiek is kontrolláljuk, nagyon felismerik. Hihetetlenül örömmel mutatják meg, hogy az idegen el tudja olvasni, és hajlandó e szabályok szerint játszani.

Tehát a rituálé szavak, arckifejezések, mozdulatok kombinációja…

Igen, pontosan. Mozdulatok, íjak, gesztusok.

Mit vársz, amikor visszatérsz Japánba?

Sushi?


Egyáltalán nem, bár remélem, hogy élvezhetem a sushit. A japánok nagyon gazdag konyhával rendelkeznek. Én nagyon várom, hogy ez.

El tudja képzelni, hogy Japánban élne?

Azt hiszem, tudta. Egy ideig, mondjuk úgy két évig, mert állandóan otthon akarok élni, de el tudom képzelni, hogy még itt, Japánban is képes lennék horgonyozni egy ideig.

Mitől olyan innovatív ez az ország? Ez az emberek kemény munkája, életszemlélet ...?

Azt hiszem, ez több tényező kombinációja. Először is minden bizonnyal a szorgalom, a munkára való odaadás, a céghez tartozás és a vállalati morállal való azonosulás. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy sok dolog változatlan itt, mert sok minden változatlan marad. A banknál vagy az irodákban mindent kézzel, papíron töltenek ki, a hivatalos aláírást személyes bélyegző segítségével, akárcsak ezer évvel ezelőtt, az adott félév tantárgyainak listáját nem teszik közzé online, de a hallgatók papírra nyomtatva kapja meg. A japánok előre tudnak lépni annak köszönhetően, hogy sok közös dolog ugyanaz marad.

Japán az egyik legbiztonságosabb ország a világon. Te is így érzel? Vannak helyek, ahol félsz egyedül menni, mint minden nagyvárosban?

Természetesen Japán az egyik legbiztonságosabb ország a világon, de vannak bűnözők és tolvajok is, ez nem olyan paradicsom, amelynek másik oldala nem létezik. Személy szerint kerülöm a sötét sikátorokat, mert nincs értelme próbálkozni, és maguk a japánok is elriasztják, hogy sötétedés után gyalog vándoroljanak. A nagyvárosokban vannak szórakoztató negyedek, tele bárokkal, éttermekkel és üzletekkel, majd lakónegyedekkel, a mozgást automatikusan ki kell igazítani. Az elsőekben úgy tűnik, nincs veszélyben, de néhány sikátor lejjebb lefelé sötét és sivár lehet, ami nagyon erős ellentét. Például maguk a japánok óvatosabbak Tokióban, mint kisebb városokban. Láttam, hogy a nők jobban figyelnek a kézitáskákra - ami egyébként önmagában egy fejezet, itt nyitva, kopottan és semmi nélkül viselhetsz táskákat. Láttam egy japán férfit, aki aludt a metróban, mindkét kezében egy telefon, és teljesen biztonságban volt, mert aludt, és mindenki békét adott neki. Nem tudom elképzelni, hogy valaki csak azért venné ezeket a telefonokat, mert védtelenek voltak. Személy szerint azt vettem észre, hogy csak azért, mert védtelen, mindenki otthagyta aludni, mert ahogy most alszik, két napig ugyanazon a metróvonalon alszanak.

Ha már kicsi korától kezdve kapcsolatban áll a buddhizmussal, honnan jött az igény az önfejlesztési szemináriumokon való részvételre Szlovákiában?

Mert nem volt elég, és nem hiszem, hogy teljesen megértettem. Bár könyvektől olvastam, nem ment át a testen, fizikai, alapvető tapasztalatokon keresztül. Ezen kommunikációs képzések egy része zazen egy bizonyos szinttől, és nem különíthető el. Az árnyékokkal és a zazennel való munka szintén fontos. A Zazen megnyitja és kiváltja a dolgokat, és a mélypszichológiának vannak módszerei a hangolására. Nem elég zongorázni, de a zongorát is be kell hangolni.

Dátum: 2018.07.17
A szerző: Palo Hlubina
Fotós: Michaela Klanicová