Ez a történet az óvodai hagyományos tevékenység ember-didaktikai-pedagógiai tükröződése. Valószínűleg az óvodában minden tanár ismeri a mézes sütemények sütését a gyerekekkel. Nézze meg, mit tehet a gyermekek számára. Magamnak is.
A tanári naplóból 2020.12.8., 8:30 - 10:15 óra
Ma mézet sütöttem 20 három-hat éves gyerekkel. Kollégáim számára alapvetően normális munkateljesítmény, valakinek teljesen elképzelhetetlen esemény. Nem fogok úgy befejezni, mint egy régi harcos, ez kihívást jelent. Nem tudom, milyen ötleteket ébreszt egy ilyen esemény azokban az emberekben, akik nem dolgoznak gyerekekkel. Húsz gyerek, egy tanár, sok liszt, csak kudarc? Tényleg nem tudom. A mai esemény azonban mély megelégedettség érzését keltette bennem.
Ez a következőképpen tehető meg:
1. Ha az eredményről van szó
Te készíted otthon a tésztát, a képeken bemutatod az óvodában az eljárást, szépen kezeled az alapanyagokat, konyhai eszközöket, megkérdezed a gyerekeket tapasztalataikról, majd kinyújtod a tésztát a gyerekek előtt, megadod nekik, hogy legalább kipróbálják szigorú ellenőrzés után adja ki a vágókat, és a lonc sikeres legyen. Az eredmény szép, egyformán vastag, egyformán sült, szép méretű lépek. Öröm nézni. Van mit dicsekedni.
Lehetséges azonban:
2. Ha a feldolgozásról van szó
Kollégámmal 20 gyereket öltöztetünk az öltözőbe 180 ruhadarabba (párban nem számolom a darabokat), és olyan nagyszerű érzésem van, mint nem rég. Hatalmasak. Jól csináljuk. Ha ma nem tettem semmit, akkor nem számít. Bíztam bennük, hogy megcsinálják, és meg is tették. Nem kellett kézen fogva vezetnem, tekerni, keverni vagy szinte bármit megtenni értük. A gyermekvilágban annyi minden történt ma, és csak ez fog történni! És ott voltam. Nagyon jó érzés.
Holnap díszítjük őket. Már várom. És nemcsak én.
Szép ünnepeket és jó érzést kívánok mindenkinek.