Még az első macskakiállításom meglátogatása előtt pontosan tudtam, mi fog történni velem.
Az is kiderült. Alapvetően szinte a kiállítás napján elhatároztam, hogy macskát akarok otthon. Körülbelül két hét múlva néztem a "kiválasztottat".
Mivel azonban még mindig egy fedél alatt élek a szüleimmel, szükséges volt őket ennek megfelelően felkészíteni. És akkor a kasza sziklának csapódott.
Bár nagyon szerettem a macskákat a Morgianával és fiával, Morgothal szerzett tapasztalataim után eltelt rövid idő alatt, a tisztaság iránti megszállottságának leküzdése elég kemény diónak tűnt.
De ami az apát illeti, az ő esetében nem dió, hanem kókuszdió volt. Amint óvatosan felvetettem, hogy macskát szeretnék, azonnal meghallottam az egész előadást - arról, hogy "a házban nincs macska, dobja ki a fejéből, mindannyian munkába állunk, tehát aki törődik vele ránk dohányzik és bepisil a lakás körül, és egyáltalán nem szeretem a macskákat. ".
Nos, gondoltam magamra, és körülbelül két hét múlva elmentem a postára, hogy betétet fizessek egy gyönyörű egzotikus macskáért. A szüleim így "készültek" egy új családtag érkezésére.
Anyám fokozatosan kezdett megbékélni a lakásban lévő macskával, de apám nem felejtette el minden alkalomra emlékeztetni, hogy "utálja a macskákat". Máshova nem lesz hozzáférése. ".
Fotríknak nem volt szerencséje ismerni, mint egy órát, így a hasonló "érvek" a legkevésbé sem zavartak.
Eljött a D-nap. Míg én/nyitott lelkesedéssel/és anyám/rejtett lelkesedéssel/előkészítettem a macska WC-ket, apám a világ minden táján részt vett.
Bevallom, kíváncsi voltam, hogyan reagálna egy kis macska labdájára, de már régen volt előérzetem.
Nem hagyott cserben. Amint Boyo mesterien vonult a laptopjából, apa azonnal térdre térdelt, és követte a négy macskát, bárhová ment, a fiú itt - a fiú ott. Boyo már nem szabadult meg tőle. Az első napokban végül megtapasztaltam, milyen volt nem egyedülálló gyermeknek lenni, és kisebb testvérem van. Kocúrik természetesen mindkét szülő figyelmének középpontjában állt. Amikor kegyesen megmutatta nekik a legcsekélyebb szívességet, a mieink a hetedik mennyországban lebegtek.
Ezen tapasztalat után bátran rámutattam nekik, hogy két hét múlva itt lesz még egy hím. Egyáltalán nem tiltakoztak.
És hogy néz ki itt ma? Boyo és Bruno természetesen hozzáférhetnek az egész lakáshoz, inkább a hálószobában tekeregnek az ágyakon. Amikor sziesztát tartanak, hazánkban csak 16 Hz/infrahang/alatti frekvenciájú hangszinten beszélünk, hogy a fiúk ne véletlenül ébredjenek fel. "Az összes felesleges dolog, amit amúgy is csak leporoltak" eltűnt az asztalokról, hogy a hímek senkit sem zavarva nyáron lehűthessék magukat az asztalokon. Nem tehetjük, mert a nézés a hímivarok kedvelt időtöltése. nem tüsszenteni.
Tehát hazánkban így néz ki. Várj egy percet, és ki kell költöznöm. Végül is a macskáknak - hivatalosan - szükségük van legalább egy szobára csak maguknak.