Egy korábbi cikkünkben megvizsgáltuk, hogy az állatállomány valójában mennyit eszik és mennyi földre van szükség ehhez. Most nézzük meg az állattenyésztési probléma másik oldalát - a hulladékot.
Az állatok által életük során elfogyasztott élelmiszerek mennyisége végül hulladék formájában kerül elő. És ez nem utal kis mennyiségekre. Egy normál, körülbelül 450 kg súlyú tehén napi 22-27 kg trágyát termel. Az 1000 tehénnel rendelkező gazdaság évente több mint 9500 tonna trágyát termel - körülbelül annyit, mint egy kis vagy közepes méretű város. Például egy 2500 tehenű tejüzem annyi hulladékot termel, mint egy 411 000 lakosú város - akkora város, mint Pozsony.
Évente több tízmilliárd tonna
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (US EPA) tanulmánya összehasonlította a különböző állatállományoktól és emberektől származó hulladékképződést - 450 kg élősúlyra vonatkoztatva. Ezután egy olyan farmot toborzott, ahol ezer ilyen állat volt. A legtöbb hulladékot a tejelő tehenek termelték - évente 15 000 tonna hulladék. Közvetlenül mögötte disznók voltak - 14 500 tonna hulladék évente, őket követték a brojler tyúkok 14 000 tonnával és a szarvasmarhák 10 500 tonnával évente. Összehasonlításképpen: ebben a mennyiségben az emberek csak 611 tonna hulladékot termelnek évente. Az ezer tehénnel rendelkező tejgazdaság annyi hulladékot hoz létre, mint egy 164 500 lakosú város. Ha ehhez az egyenlethez hozzáadjuk a világ állatállományának valós számát, csillagászati számokhoz jutnánk. Csak 2013-ban az emberek a világon több mint 1,66 milliárd tehenet, 2,13 milliárd juhot és kecskét, 0,98 milliárd sertést és 22,9 milliárd tyúkot neveltek. Ezen a ponton évente tíz-százmilliárd tonna hulladékot kapunk.
A legnagyobb szennyező
Itt ismét megnyílik a szennyezés problémája, amelyet a vízfogyasztásról szóló cikkben tárgyaltunk. A nagyüzemi gazdaságokból, de a szabadon tartott állatokból származó hulladék számos kockázatot hordoz magában, amelyek a hulladék szakszerű kezelése esetén is jelen vannak. Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) 2006. évi jelentése szerint az állattenyésztés is az egyik legnagyobb vízszennyező. Az Egyesült Államokban az állattenyésztés a talajerózió 55% -át, a nitrogénszennyezés 32% -át és a foszfor 33% -át teszi ki. Jelentősen hozzájárul a peszticidek (az USA-ban használt peszticidek 37% -a), az antibiotikumok (az USA-ban alkalmazott antibiotikumok 50% -a) és a nehézfémek által okozott vízszennyezéshez is. Az amerikai gazdasági partnerségi megállapodás a baromfihoz és sertés takarmányához nyomokban hozzáadott fémekkel kapcsolatos kockázatokat is fedezi a növekedés serkentése érdekében. Végül, de nem utolsósorban megemlítik a mikroorganizmusokkal járó kockázatokat, amelyek a talajból kimosódva megfertőzhetik az ivóvízforrásokat, és felelősek a betegség számos kitöréséért.
Noha az állati hulladék nagy része műtrágyaként hasznosítható, ez a hulladék - monumentális mennyiségében - nagy kockázatot jelent a környezetre. A helytelen tárolás miatti talajvízszennyezésről, annak nem megfelelő felhasználásáról és adagolásáról, a mezőgazdaságban alkalmazott rendes felhasználásáig, amikor hasonló kockázatokat hordoz magában. A FAO jelentése hangsúlyozza, hogy a szennyezés ebben az esetben szétszórt és fokozódó folyamat, ezért az ökoszisztémákra gyakorolt hatásai gyakran nem figyelhetők meg, amíg nem válnak komolyabbá. Ugyanezen okokból a szennyezés visszaszorítása rendkívül nehéz. Az ilyen szennyezés kockázatának egyik példáját tavaly év végén mutatták be az Egyesült Államok sertéstelepeit és hatalmas sertésfürtjeiket feltérképező dokumentaristák. Ezeket aztán a környező talajra permetezik. Szintén hasonló gyakorlatok miatt Németország magas bírságokat szab ki a megtermékenyítés maximális szintjének túllépése miatt.
De mi trágya nélkül?
De nyilvánvaló kérdés, mi történne a mezőgazdasággal, ha nem lenne annyi műtrágyánk? Tekintettel arra, hogy az állattenyésztés önmagában a világ mezőgazdasági területeinek egyharmadát foglalja el, és csak 17% -kal járul hozzá energiaellátásához, a mezőgazdaságnak kevésbé lenne része a problémának. Termelésének nagy része elvész a nem hatékony állattenyésztésben. Az állattenyésztés megszüntetésével ez csökkentené a mezőgazdasági földterületek iránti általános igényt, és ezáltal a műtrágya iránti igényt is. Ugyanakkor felmerül a kérdés az emberi hulladék kezelésével és hasznosításával kapcsolatban, amely az emberi táplálkozás tápanyagláncának utolsó láncszeme.
Így szembesülünk a döntéssel, amelyet minden étkezéskor meghozunk. Döntünk arról, hogy továbbra is támogassuk-e a világ élelmiszer-erőforrásainak nem hatékony kezelését, hogy a legelők növekedését az erdők kárára tegyük-e, és elmélyítsük-e a víz és a talaj szennyezését az ágazat által termelt hulladék által. Itt az ideje a fenntartható megoldások mellett dönteni, itt az ideje annak eldöntésére, hogy az állati termékeket kiiktassuk-e az étrendből. Itt az ideje úgy dönteni, hogy egy jobb világért eszünk.