Fotó: TASR Archívum, Edmund Pelpliński [Közkincs], a Wikimedia Commonson keresztül
Néhány nap múlva emlékezünk Csehszlovákia történelmének egyik legfontosabb fejezetére. A gyengéd forradalom 30. évfordulójának megemlékezése azonban nem árt mélyebben belemélyedni a kontextusba. A politikai viszonyok változása Csehszlovákiában, sőt, egész Közép- és Kelet-Európában talán nem is következhetett volna be azok az események nélkül, amelyek több évvel a hallgatói tüntetés előtt zajlottak a prágai Nemzeti sugárúton. "Nem vagyok szabad a Szolidaritás nélkül" - beszéltek a lengyelországi szabadságlátás idején.
2014 óta egyedülálló múzeum található Gdańsk központjában, ahol egykor a Visztula folyó mesterséges karját hozták létre. Itt, az Európai Szolidaritási Központ bejárati kapuja mögött, amely büszkén emeli a Stocznia Gdańsk (Gdański Hajógyárak) feliratot, a lengyel kommunista kormány véresen elnyomta a helyi munkások 1970-es évek eleji első sztrájkjait, hogy minél többször tüntethessenek és évtizedekig tovább. Az 1980-as évek végén pedig egész Közép-Európa a vérontás nélkül köszönhette meg nekik a megszerzett szabadságot.
Fotó: Pomerániai Regionális Turisztikai Szervezet
A hús 70% -kal drágult, a cukor megduplázódott
Alig néhány nappal az 1970-es karácsony előtt a Lengyel Egyesült Munkáspárt képviselői hirtelen és mesterségesen megemelték a hús, liszt és más közönséges ételek árát. Ennek oka állítólag az idei gyenge termés volt. Ennek eredményeként Lengyelországban hétköznapi emberek tüntetésekre, tiltakozásokra és sztrájkokra került sor, amelyekre politikai háttér nélkül került sor. A lengyel Politikai Iroda 27 000 katonát, több száz harckocsit és páncélozott járművet telepített országszerte a sztrájkok elnyomására. Az eredmény több tucat haláleset volt, pontosan olyan, amilyet ma még senki sem tud. A gdański hajógyár dolgozóit közvetlenül a bevezetőben említett múzeum kapuja előtt lőtték le.
A sebesültek szállítása azonban az 1970-es gdyniai tüntetések után, fotó: Edmund Pelpliński [Közkincs], a Wikimedia Commons-on keresztül Az alacsony árak és a következő évek magas kereslete azonban a napi fogyasztáshoz szükséges alapvető élelmiszerek hiányához vezetett. A kormányzó kommunista párt a kereslet újbóli csökkentése érdekében, és ezúttal még jelentősebben emelte az árakat. A hús ára 70% -kal, a cukor 100% -kal emelkedett. És a forgatókönyv megismétlődött. Az elégedetlen emberek sztrájkolni kezdtek, a hadsereg elnyomta a tiltakozásokat, kevesebbet lőtt és többet tartóztatott le.
Ezúttal azonban más volt az eredmény. A szabad közélet tudatossága kezdett növekedni Lengyelország egész területén, titkos ellenzéki mozgalmak merültek fel, és a társadalom vágyakozni kezdett a változásokra. A szabad Lengyelország tudatossága fokozódott, miután Karol Wojtyla római pápa lett. "Engedjük, hogy a Szentlélek leszálljon, és helyreállítsuk a föld színét. Ez az ország "- mondta János Pál II. az 1979-es varsói félmilliós tömeg előtt, amely türelemre és hitre szólít fel a társadalmi változások iránt egy hagyományosan erősen keresztény Lengyelországban.
A villanyszerelő elnöktől
A nagy változások lehetősége jövőre nyílt meg. Lengyelország a gazdasági összeomlás szélén állt, és a kormányzó kommunista pártnak nem volt más választása, mint újból megemelni az alapvető élelmiszerek árát. A munkások tiltakozása azonban ezúttal másképp nézett ki. Nem vonultak az utcára, mint annyiszor az elmúlt évtizedben. Ezúttal gyárakban elbarikádozták magukat, és először politikai követelményeket támasztottak. 1980 nyarán az észak-lengyelországi Gdansk kikötőváros az ellenállás központjává vált, vezetője pedig egy helyi hajógyár villanyszerelője volt. Abban az időben Lech Walesa még a legbátrabb álmaiban sem remélte, hogy egyszer egy szabad Lengyelország elnöke lesz.
Sztrájk a gdanski hajógyárakban 1980-ban, fotó: Európai Szolidaritási Központ [CC BY-SA 3.0 pl], a Wikimedia Commons-on keresztül. Sztrájk a gdanski hajógyárakban 1980-ban, fotó: Anefo [CC0], a Wikimedia Commons-on keresztül. napokon előbb más észak-lengyel városokba terjedt át, majd az egész országba. A gdański hajógyárak nem működtek, a Balti-tenger kikötőit bezárták, az ország déli alagútjaiban lévő bányászok pedig sztrájkba kezdtek. A nemzet térdre tette saját országának gazdaságát. A sztrájk vezetői Wales vezetésével augusztus 17-én 21 követelésüket adták át a kormányzó pártnak, és békésen vártak a hajógyárakban. A kommunistáknak csak két lehetőségük maradt. Elnyomja a tömeges ellenállást erőszakkal és letartóztatással, vagy járuljon hozzá az emberek feltételeihez.
A szolidaritás bebizonyította, amit a keleti blokkban senki nem remélt
A gdański hajógyárakban sztrájkoló munkások többek között a kormánypártot követelték, például független szakszervezetek létrehozását, szólásszabadságot, szabad szombatok bevezetését és az áruk boltokban történő biztosítását. Követelték, ami évtizedek óta nem volt a vasfüggönytől keletre eső országokban. A kommunista kormánynak azonban nem volt más választása, mint augusztus 31-én aláírni a dokumentumot. Másnap a sztrájk véget ért, és minden résztvevője elégedetten dolgozott. Így jöttek létre a Szolidaritás nevű független szakszervezetek. Közönséges villanyszerelő, Lech Walesa vezette őket, és a következő év tavaszán több mint 10 millió ember állt mögötte.
Lech Walesa a gdanski hajógyárak előtt, fotó: TASR Archívum
Néhány hónapon belül a gdanski hajógyárakban működő mozgalom hatalmas erőt nyert. A szolidaritás többek között ellenzéki mozgalom volt, egy szabadabb és valamivel demokratikusabban működő ország reménye, valamint a lengyelországi antikommunista ellenállás szimbóluma. Szakszervezetek létrehozásával megtörték a kommunista hatalmi monopóliumot, újságok kiadásával pedig megtörték az információterjesztés monopóliumát. Ez azonban csak rövid ideig tartott. 1981 decemberében Wojciech Jaruzelski tábornok, aki csak néhány hónapig vezette a kormánypártot, rendkívüli állapotot hirdetett. Egy sereg jelent meg az utcákon, a telefonhálózat ki volt kapcsolva, kijárási tilalom és gyülekezés volt érvényben. Mindezt a Szolidaritás megállítása érdekében, amelyet a következő évben hivatalosan megszüntettek.
Ma Gdański hajógyárak, fotó: Pomorska Regionalna Organizacja Turystyczna
Ennek ellenére a szolidaritás titokban maradt a következő években. 1988-ban, az újabb lengyelországi áremelkedés után, a kommunista rendszer ellen spontán sztrájkok és tüntetések folytatódtak. Abban az időben az ország gazdaságát már az infláció befolyásolta, és a nyilvánosság nagy része számára egyértelmű volt, hogy a kormánypárt már nem tudja fenntartani az országban az elmúlt évtizedekben kialakult rendszert.
A gyengéd forradalomhoz hozzájáruló változások
1989-ben a Szolidaritás képviselői egy kerekasztalnál találkoztak az államhatalom tagjaival. A tárgyalások eredményeként az első szabad választások a berlini faltól keletre voltak, még akkor is álltak. Júniusban került sor a választásokra, amelyeken a kommunisták egyértelmű vereséget szenvedtek, Lengyelország pedig a keleti blokk első országaként elindult a demokrácia útján. Ennek oka a Szolidaritás volt, amely az antikommunista ellenállást testesítette meg, amely több mint egy évtizede erősödött az országban. Nem sokkal a lengyelországi változások után a szocialista blokk lassan kezdett széthullani. Végül csak a Szovjetunió hozta létre a Szovjetuniót néhány nappal a teljes megszűnése előtt.
A szelíd forradalom Csehszlovákiában zajlott le, függetlenül a szomszédos Lengyelország eseményeitől. Mindazonáltal nem lehet felidézni, hogy a keleti blokk országainak vitorláiban fújó szél éppen csak tovább fokozta az északi szomszédaink antikommunista ellenállásának sikerét. Azokon a helyeken, ahol minden évtizedekkel ezelőtt kezdődött, az Európai Szolidaritási Központ egyedülálló múzeumában megismerhet egy történetet, amely nemcsak a lengyeleket, hanem Közép- és Kelet-Európa más nemzeteit is érinti. Még mindig van hajógyár Gdańskban, ahol Európában a legerősebb antikommunista ellenállás hulláma kezdett kialakulni. Itt találhat még egy villanyszerelő műhelyt is, ahol Lech Walesa közönséges villanyszerelő sok éven át dolgozott, mielőtt elnök lett.