A héten a jazzgitár csodagyerekét, Julian Lake-t választottam. Sokan már korán felfedezték tehetségét. Hatéves korában kezdett el nyilvánosan fellépni, és két évig olyan nevekkel játszott, mint Carlos Santana, Pat Metheny, Kenny Werner, Toots Thielemans és David Grisman. Ezeknek a kivételes eredményeknek az eredménye többek között egy dokumentumfilm volt, amelyet a Jules at Eight Academy Award-ra jelöltek. A koncertek mellett 1999-ben a Dawg Duos albumot is sikerült felvennie Grismannal, és a Grammy Awards-on fellépve bezárta az ezredfordulót.
2009-ben kiadta debütáló szólóalbumát, a Sounding Point-ot. Az albumot széles közönségnek ünnepelték, mint egy új tekintély és gitárhang érkezését. Ezt követte a Gladwell (2011) koncepcióalbum. Julian Lage A kvintett vezetőjeként is megjelent Jorge Roeder nagybőgős, Dan Blake tenorszaxofonos, Aristides Rivas csellista és Tupac Mantilla dobossal. A következő album, a Free Flying (2013) kiadásához otthagyta Emarcy-t és a Palmetto Records részévé vált. Az album duettként került felvételre Fred Hersh zongoristával.
Úgy tűnik, hogy Lage duó formátuma a legjobban megfelel, és a közönség körében is nagyon népszerű az együttműködés Gary Burttal. Ezt egy elterelés követte, amelyben Chris Eldridge gitárossal próbálta eljátszani a bluegrass, a folk és a népszerű szabványokat, majd együtt kiadta az Avalon albumot. Ennek az időszaknak a második albuma a Room (2014), amelyen Nels Cline-nal sokféle zenei anyagot készítettek, amelyek magával ragadó és összetett kompozíciókat, de spontán és szabad improvizációkat is tartalmaznak.
2016-ban Lage kiadta az Arclight albumot a trióval, Scott Colley nagybőgős és dobos Kenny Wollesen együttműködésével. A Grammy-díjas Jesse Harris készítette, akinek munkájához kapcsolódik például Norah Jones vagy Madeleine Peyroux. A "Nocturne" című dal kislemezként jelent meg erről az albumról. Az Los Angeles-i öt dalból álló EP egy évvel később következett, és dokumentálták az Arclight dalainak koncertváltozatait. 2017 elején Lage újra találkozott Chris Eldridge-gyel, a Mount Royal című második albumukért. Egy évvel később ismét létrehoztak egy duót Gyan Riley-vel és felvették a Midsummer Moons albumot, amely John Zorn tíz szerzeményét tartalmazza. A következő évben újra összehívta a triótársat Colley-val és Wollesen-szel, és együtt rögzítette a Modern szerelmet. Az albumot ismét Harris készítette, és a pre-bop jazz korszak hangzásához közeledő korábbi felvételek hangját mára felváltotta a korai rock and roll megszemélyesítése és az improvizációs környezetben beállított ritmikus érzékenység.