Az igazságtalanul elfelejtett könyvekről szóló sorozatunk tizennyolcadik részében ma Horváth Ivan novellagyűjteményével folytatjuk a Visa to Europe c.
Egyes szerzők elfeledett véletlenekké válnak. Például nem megfelelő időben születnek, vagy életük csúcsa egy barbár rezsim napjaira esik, amelyre paradox módon korábban vágyakoztak.
Ilyen a szlovák regényíró, Ivan Horváth (1904-1960), a davisták barátja és munkatársa, akit az 1950-es években hosszú börtönbüntetésre ítéltek úgynevezett polgári nacionalizmus miatt, így nem sokkal a börtönből való szabadulása után meghalt.
Közép-európai értelmiségi
Horváth Ivan élet sorsai némileg jellemzőek a huszadik század első felének közép-európai értelmiségire. Keletről a baloldali eszmék elvarázsolva nem is sejtette, hogy sok év múlva igazságtalanul szenved majd ugyanazon kommunizmus nevében. Röviden: az életnek torz humora van.
Horváth Ivan 1904-ben született a senice nacionalista és Horváth Cyril ügyvéd családjában. Részt vett a csehszlovák állami reálgimnáziumban, a mai Pozsonyi Grösslingova utcában, jogot tanult Prágában, Drezdában és Pozsonyban, majd 1924 és 1926 között diplomáciai tanulmányokat folytatott Párizsban az École libre des sciences politiques-nél.
Jelentős baloldali értelmiségként együttműködött a Davistékkel. A második világháború alatt az ellenállásban harcolt és 1944-től az SZKP Központi Bizottságának tagja. 1945-ben szociális gondozási biztosként dolgozott, és több tisztséget töltött be a Szlovák Nemzeti Tanácsban is. Röviden vezette az akkor nemrégiben megjelent Kultúrny život folyóiratot (amely később legendává vált), 1948-1950 között magyarországi nagykövet, 1949-ben pedig Csehszlovákiát képviselő küldött volt az ENSZ-ben.
Polgári nacionalista
1950-ben letartóztatták, bíróság elé állították és tíz évig zárták, szabadulása után nem sokkal meghalt, csak ötvenhat éves volt.
A polgári nacionalizmus átgondolt vád volt, amelyet az adott ország kisebb nemzeteinek tagjaival szemben fel lehetne vetni - és amelyet nem lehet megcáfolni, mert hihetetlenül abszurd volt. Ki tudja, hogy az eredeti ötlet közvetlenül Generalissimo Sztálintól származott-e, mindenesetre korában széles körben használták a "barátságos" országokban. Elég volt felhívni a figyelmet a nemzeti érdekekre, akár csak egy kommunista főnökre haragudni személyes szinten, akár egy pártirodában lévő hatalmi harc közepette találni magam - és Ön már benne volt.
Állítólag az egyik nemzet érdekeit hangsúlyozza a másik kárán, és nacionalizmusa segítségével a gonosz polgárság megpróbálja felszabadítani a nemzeti gyűlöletet és tompítani az úgynevezett osztályharcot. Gustáv Husák, Laco Novomeský, Ladislav Holdoš, Daniel Okáli és Vladimír Clementis ellen emiatt bíróság elé állították, de aztán elkezdett beilleszkedni egy újabb mesterkélt tárgyalásba - Rudolf Slánskýval -, és a többiekkel ellentétben őt is kivégezték.
A hatvanas években egy ideig a polgári nacionalizmus vonzotta Antonín Novotnýt, az "elnök-egyesítőt" (aki képes volt az egész köztársaságot egyesíteni saját maga ellen) a kényelmetlen Alexander Dubcekhez. De nem sikerült.
Erős, de magányos individualisták történetei
Horváth Ivan viszonylag korán kezdett írni, és szerette az erős, de magányos karaktereket. Az akkori modern európai próza hatott rá. 1923-ban debütált az Élet és az álmok mozaikja című prózai szövegek gyűjteményével. Öt évvel később megjelent az egymással összekapcsolt novellagyűjtemény, amely a poétikát és az expresszionizmust érinti, az Emberek az utcán (megjelent az EMSA híres Smrek és Mazáč kiadásában).
Horváth Ivan a könyvben a szereplők belső életét és individualizmusát hangsúlyozta. Ezt követte 1929-ben az Ezüst por című novella - többé-kevésbé véletlenül az egyik legkeresettebb szlovák bibliofil nyomtatvány lett (különös tekintettel a Ľudovít Full három színű, kézzel festett grafikájára az előlapon).
Valószínűleg Horváth legismertebb története, egy kis ősi drámával: a főszereplő Ján Martinák beleszeret a gazdag Máriába, de megtudja, hogy ő a féltestvére, ezért úgy dönt, hogy megbosszulja apját. A történet egy kis faluban játszódik, ahol mindenki mindenkit ismer.
A Visa to Europe (1930) novellagyűjtemény más helyszínen működik. 1944-ben Horváth három novellát adott ki, így történt, 1948-ban pedig utolsó könyve, az Élet Laurával - Az 1920-as évek művészi életéről és egy sorsos nőről.
A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy Horváth Ivan szerette a bábszínházat, és számos darabot írt hozzá, franciából fordítva, és számos kultúrával és politikával foglalkozó újságírói cikk szerzője. Állítólag kitalálta a "szuprealizmus" kifejezést is.
Európa szlovákul
Öt novella gyűjteménye (amelyeket novellaként is bemutatunk) A Visa to Europe 1930-tól megjelent a Szlovák Művészeti Vita irodalmi ágában, Mikuláš Galanda illusztrációival. Horváth Ivan színesen mutatja be az európai nagyvárosok légkörét, ami a szlovák irodalomban meglehetősen szokatlan. Abban az időben a könyv nagyon modern, gazdaságilag íródott, egyszerű feltűnő nyelven, és a szerző kifejti benne az ötletet: Az ember az embereken keresztül ismeri meg a várost.
A Pension von Basch novella Drezdában játszódik az 1920-as évek elején az infláció idején, amikor az emberi kapcsolatok a devizával leértékelődnek, a külföldiek pedig Németországba mennek, hogy jól érezzék magukat. A Bébé Cadum ismét Párizsban játszódik, a név a Cadum szappan hirdetéséből származó gyermekre emlékeztet. Jules Laforgue dramaturg és partnere, Dandy strici és a prostituált Fifi megtapasztalják a szeretet saját formáit. Az Ibrahim ablaka című novella a párizsi Jardin des Plants és Saint-Michel-ben játszódik, és bemutatja a kusza szerető Proustian-történetét.
Marthe történetét egy tengerész kíséri a Pajala hajón, aki Lukovovci házaspárt figyeli. A Rum Tale pedig egy Honfleur közelében kikötött hajón található, öt matróz elmeséli a hajó legénységének fokozatos eltűnését; a szerelem és az alkohol itt is fontos szerepet játszik.
A Visa to Europe gyűjtemény az első kiadásban az egyik republikánus szlovák bibliofil, köszönhetően Galandnak és egy érdekes grafikai tervezésnek. Később még többször megjelent, például egy szép kiadásban a nyolcvanas években.
A pozsonyi gimnázium Horváth Ivánról kapta a nevét, de egyébként ezt a szerzőt ma kevesen olvassák, ami mindenképpen kár.
Részlet a Bébé Cadum novellából
Sam Dandynek fekete a bőre, ami egyáltalán nem zavarja. Nem tud szaxofonozni, csak egy keveset énekelni. Nem működik. Sokan vannak. És Fifivel él.
A feketéknek fekete az arcuk, ami jobban tükrözi az esti megvilágított hirdetéseket a Place Pigalle-on. Ez érdekessé teszi őket. Lenyűgözik az erős embereket, az egészséges férfiakat. Egy jól öltözött fekete férfival táncolni mindig elegáns és különc. Egy tánc 20 frank. Sam csak mosolyog, és diszkréten kinyújtja a kezét a tánc után. Reggel pedig mindig többet kér, mint amennyit ígértek neki.
Samnek egyetlen szenvedélye van, és szappanbuborékokat enged a levegőbe. Minden reggel szappanos vizet készít a Cadum szappanból. Egy kisgyerekre gondol a reklámból, és kellemes kannibalisztikus érzése van. Szappanbuborékokban az arca rendkívül széles, megduzzad, majd felszakad. De Sam nem fél a haláltól, nem gondol rá.
Fifi dühösen jött hozzá. Nem hozott neki pénzt, és Sam szereti a pénzt. Sam makró, "pimp". Mások számításból, ő ösztönből csinálják. És ez naprakész.
"Sam, menj a Montmorency Boulevard-ra. A 12. szám nagyjából pokolban van Auteuil számára. Jules Laforgue ott lakik. Azt mondta, engem akar festeni, szamár, azt hitte, nem látom, hogy nem festő. Máskor nem akart fizetni. Nézzük, öt óra-öt frank, ez huszonöt. Tegnap fél nyolc és fél egy között voltam vele. Majdnem lemaradtam az utolsó buszról. Négy óra van. Nem csinál semmit, számoljon neki ötöt, még mindig olcsó. Azt hitte, nem tudom, mit akar. És sokat mosson fogat. "
Sam leteszi a csésze szappanos vizet és a szívószálakat, amelyeket a Café de la Paix-ban vett. És megy.
Sam méltóságteljesen kopogtat az ajtón, és megigazítja stetson kalapját: - Mr. Jules Laforgue?
És becsukja maga mögött az ajtót.
"Fifi kisasszony tegnap veled volt, a pénzéért jöttem. "
"De hogyan? Sam Sam kissé összeszorítja a fogát, és zavartan felemeli nagy, erős kezét.
"Egész egyszerűen. ”És megragadja Laforgue-t a gombnál.
"Most, most. ”Jules Laforgue pénzt keres a zsebében. - Tehát számoljunk három frankot óránként.
"Számoljunk öt frankot! ”Sam még egy kicsit összeszorítja a fogát.
"Öt frank óránként kilenctől tizenkettőig… "
"Ez öt óra! "
"De csak három órán át volt velem. Csak a megbeszélt adót fizetek. "
Jules Laforgue izzad, meleg van. Becsapja Sam mögött az ajtót.
Sam fütyül, zsebre tett kézzel. Huszonöt frank van bennük. A földbe akar ütni, tapsolni. A bisztróban megáll aperitifért. Dubonnet, kis Dubonnet. Az italozás csak este kezdődik, külföldi pénzért. Gyönyörű hölgyek pénzéért. Sam nem tudja, hogy haza kell-e mennie, hogy elengedje a buborékokat. Megduzzadnak, mindent eltorzítanak, majd felszakadnak. Vagy fütyülnie kell-e.