nina

Nina, az azonos nevű film (Bibiana Nováková) főhősnője, azoknak a szülőknek a gyermeke, akik úgy döntenek, hogy szakítással fejezik be kölcsönös ellenszenvüket. Az anya (Petra Fornayová) már talált alternatív házra és új partnerre. Elhagyja volt férjét (Robert Roth), mert az élete túl rövid ahhoz, hogy szerencsétlenségben töltsön.

Szakításukat klasszikus lelkiismeret-furdalás kíséri, eltávolodva elfeledkezve Nina érzéseiről, aki semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy szülei újra szeressenek és élvezzék az úszás sikerét. Paradox módon ő maga fizet a legnagyobb vágyért, hogy felhívja a figyelmet bánatára.

Személyes film

Juraj Lehotský már a teljes hosszúságú debütálásával, a szerző Vak szerelem című dokumentumfilmjével hívta fel magára a figyelmet, ahol a vak szerelmesek varázslatos mindennapjaiba mászott be. A Csoda még nagyjátékbemutatóján is szigorú hiperrealizmusnak vetette alá magát, hogy a hősök kemény történetét élről ábrázolja. A rendezők második játékfilmje, a Nina, amely ismét Marek Leščák forgatókönyvíró közreműködésével készült, a jelenlegi kapcsolatokat vizsgálja, és emlékeztet arra, hogy az adott körülmények között nem lehet csendesen elveszíteni elkötelezettségét. A meghitt családi dráma feltárja a szökés következményeit a saját céljainak megvalósítására, és megnevezi a kortárs képtelenségét elfogadni saját szabadságának határait.

A diszfunkcionális kapcsolatok témája, amely meglehetősen gyakran tükröződik a művészetben, személyes jelentőséggel bír a szerzők számára. A történetet a jelenlegi szociológiai kontextusba és környezetbe helyezik, amelyet jól ismernek. A Nina tehát rendkívül aktuális és személyes film, amely túlmutat a válásról szóló működő családi drámán.

Juraj Lehotský és Marek Leščák egy széteső fiatal családot ábrázol, hogy társadalmi jelenséget tudjon meghatározni ellene, a párkapcsolati válságok jelenlegi megoldását egyszerűnek tűnő meneküléssel. A válás már nem tabu, és a világ milliónyi lehetőséget kínál arra, hogy mással boldogok legyünk. Miért kell tehát diszfunkcionális kapcsolatban maradni? A gyermek azonban más szögből érzékeli ezt a helyzetet.

Juraj Lehotský a Nina című filmről: A válságokat gyakran meneküléssel oldjuk meg

Robert Roth: Amíg nem pusztítom el magam, addig nem vagyok boldog

Nina-i hősnő: Arra gondoltam, hogy megúszom a castingot

Petra Fornayová: Nem akarok engedni az önámításnak

A film készítői három megsebzett lélek sötétjébe pillantottak be, érintett patosz nélkül, és érzelmileg erős képet festettek két ember kapcsolatának lehűléséről, akik örökké akaratuk ellenére is kötve maradnak. Nina kölcsönös elidegenedésük katalizátora, és úgy döntöttek, hogy egy fájdalmas élethelyzetben tapasztalják meg. Az ambivalens hősök a fájdalomból hibáznak, és bár tévednek, szomorúságuk személyesen érint bennünket. Úszunk a fő hősnővel a kezdeti ugrástól a medencébe a végső címsorig.

A film jól felépített cselekménnyel rendelkezik, a nézőt az utolsó pillanatig szomjasan várja. Lehotský feladta a kemény hiperrealizmust és a féktelen hitelességet, ami a Csoda filmre volt jellemző. A szürke hétköznapok esztétikáját Ninában a gyengédség törékeny villanásai és a materializált gyermekkori világ lágyítják. A lány alapvető életváltozás előtt áll, és paradox módon esélye sincs beavatkozni, nem kényszeríthet orvoslást. A felnőttek, akiket elvakít a saját csalódásuk, mivel a szülők megbuknak. A Nina azonban nem nehéz dráma, a fájdalmat vidám villanások váltják fel. Végül is ez nem a világ vége, csak egy család.

Ez nem a válásról szól

A filmesek nem a válás menetére, a társadalmi háttérre koncentrálnak. A szülők sebeket cserélnek a gyermeken keresztül, de nem harcolnak a gyermekért. Felfedik, hogyan alakulhat ki egy új, ellenőrizhetetlen helyzet, ha az érintettek nem látják jól és nem képesek önreflexióra. Emlékeztet arra, hogy lehetetlen percről percre futni azoktól, akik beléptek a történelmünkbe. A távozásról szóló döntés elviselhetetlen nehézséggel jár, ha mindannyian részt veszünk benne. A film a komolytalanságra emlékeztet, amely meghatározza a modern kapcsolatokat, ami rendkívüli feltűnő tükörvé teszi. A grimaszok, melyeket magunkra reszelünk, félelmetesek, de nem reménytelenek, de a veszteség fájdalmát a fenékig kell itatni.

Nina szülei hibákat követnek el, és ezeket logikusan tükrözik a lánya cselekedetei, végső rövidzárlata szükséges. A konfliktus és a partneri nézeteltérések eredménye a gyermek eltűnése, viszonylag gyakori motívum, a cseh Pustina és Andrej Zvjagincev minisorozat dolgozik vele legújabb, Szeretet nélkül című filmjükben. Mindkettőben a gyermek a partnerek közös múltjának letörölhetetlen nyomaként jelenik meg. Noha Zvyagince az elvált házastársakat kifejezetten szuverén negatív szereplőként ábrázolja, ami végzetesen elpusztítja sorsukat, Ninát szülei szeretik, de az egoizmustól elvakítva nem veszik figyelembe az igényeit. A szerzők hangsúlyozzák és fokozatosan fejezik ki vonakodásukat, hogy felülemelkedjenek a helyzeten, és egy hasonlóan írt "éles pofon" megfelelő és szükséges a történet összefüggésében.

A Nina a hazánkban valaha készült legjobb film, minden alkotóelemben működik, kezdve a forgatókönyvvel, a kiválasztott esztétikával, színészi játékkal és zenével. Hangulatos, izgalmas, érzelmileg erős és felülmúlja az Eva Nová és a Piata loď művészileg kiegyensúlyozott szlovák drámákat is. A világmozi összefüggésében azonban Nina csak egy gabona a tengerben, tükrözi az egyén sajátos drámáját, hiányzik belőle a hűsítő érzés pillanata a világban, amely tematikusan kapcsolódó filmeket hoz, mint például a Happy családi dráma Vége: Michael Haneke vagy a már említett orosz dráma Szeretet nélkül.