A lassan felszabaduló karbamid hatása a végső marhahús vizelet zsírkoncentrációjára

vizeletrendszer

A szarvasmarha-szérum karbamid-tartalmát 0,5% karbamid és 0,5% karbamid hozzáadásával határoztuk meg az étrendhez, és összehasonlítottuk egy kontrollcsoporttal, amelyet alapdiétával tápláltunk. Az eredmények azt mutatták, hogy a kontroll csoport szérum karbamidszintje a kísérlet előtt, alatt és végén 3,699, 3,714 és 3,870 mmol/l volt. A szérum karbamidszintek a tesztidőszak alatt lényegében azonosak voltak; az I. tesztcsoport teszt-, középső és késői fázisában a szérumszint hasonló volt. A karbamidtartalom 3,784, 10,436 és 11,282 mmol/l volt. A kísérlet középső és későbbi szakaszában a növekedés 175,8% és 198,2% volt.

Jelentősen szignifikáns (P <> A szarvasmarha szérum karbamidtartalma a II. Tesztcsoportban 3,841, 4,061 és 5,196 mmol/l volt a kísérlet előtt, alatt és után, valamint 5,73% és 35,28% -kal magasabb a teszt középső és későbbi szakaszaiban, mint a az előző időszak, vagy jelentéktelen (P> 0,05), ezért a lassú felszabadulású karbamid hozzáadása a hizlaló szarvasmarhákhoz biztonságosabb, mint a karbamid.

Az emberek életszínvonalának javulásával az emberek marhahús iránti igénye növekszik, a minőségi követelmények pedig egyre nőnek. A házi szarvasmarha tenyésztés gyorsan fejlődött. Egy gazdálkodóról kiterjedt, intenzív és zsúfolt. A szarvasmarha takarmányozási követelményei új magasságokba kerültek. A csatornákat egyetlen kiegészítéstől a teljes folyamatadatokig kell használni. Ehhez sok fehérje használata szükséges. Mint mindannyian tudjuk, hazánk fehérjeforrásai nagyon korlátozottak, és nem tudjuk kielégíteni a növekvő igényeket. Új takarmányforrásokat kell kifejlesztenünk és használnunk a takarmányköltségek csökkentése érdekében. A kérődzők, például szarvasmarha és juh, nem fehérje nitrogént, például karbamidot használnak állati fehérjékké történő átalakításukhoz.