A bejelentők képe: lelkiismereti foglyok, eszmék árulói, de másért is bujkáló emberek.

amikor

A három leghíresebb bejelentő közül a Chelsea Manning a legrosszabb. Bradley Manning katonai hírszerzési elemzőként félmillió harci jelentést vagy negyedmillió külügyminisztérium táviratát lopta el az amerikai hadseregtől, és átadta a WikiLeaks-nek.

Nem kerülte el a bíróságot, ő pedig 35 évre ítélte, azzal a lehetőséggel, hogy megbocsátja büntetésének kétharmadát.

Amióta a Guardian közzétette az információt, miszerint az NSA-nak világszerte hozzáférése van az emberek privát adataihoz, munkatársa, Edward Snowden szökésben van, mert jogosan tartott attól, hogy egy amerikai bíróság elé állítják. Mindazonáltal zavarja, hogy Oroszországot választotta menedéknek - egy olyan országot, amely nem éppen a szabadság és a magánélet nagy barátja.

Még a WikiLeaks alapítója, Julian Assange, aki az életét Ecuadori Nagykövetségen tölti - egy olyan országban, amelyiknek nincs jobb a sajtószabadsága -, nem tud gratulálni önmagának. Ráadásul nemi erőszak vádjával áll szemben Svédországban. Bármi is történt, ez még nehezebbé teszi Assange-ot a nyilvánosság szemében.

Bár az ilyenfajta titkos információk nyilvánosságra hozatalának hívei Manninget lelkiismereti fogolynak tekinthetik (nem szerette a katonák vérzését, vitát akart váltani a hadsereg szerepéről, amelyet a börtönben szenved), ez nehezebb Snowdennel. Menedékjoga egy olyan országban, amely civil szervezeteket külföldi ügynököknek hív, bloggereket bántalmaz, és a Google, a Facebook és a Twitter blokkolásával fenyeget, gyanú árnyékát vetve arra, hogy elárulja ideáljait.

Assange esetében ez még rosszabb. Azt mondhatja, hogy fél az USA-ba történő kiadatástól, de amíg egy svéd bíróság nem dönt az állítólagos nemi erőszak ügyében, Assange (még akkor is, ha minden vád fabrikálódik) azt a benyomást keltheti, hogy a WikiLeaks egyébként ki van téve a nagykövetségnek.